Élőlánc és tüntetés is lesz október 5-én

  • narancs.hu
  • 2022. október 2.

Belpol

A korábban bejelentett tüntetés mellett élőlánccal is tiltakoznak szerdán.

Október 5-én, a pedagógusok világnapján tart tüntetést a Tanítanék Mozgalom. A megmozdulást a Kossuth térre hirdették meg este hétre. Emellett a Grund nevű, frissen alapított infjúsági mozgalom is erre a napra időzítette hídfoglalását. A szervezők délután ötre hívták a Margit hídra a támogatóikat. Később ez a társaság is becsatlakozik a Kossuth térre. Egyelőre nem lehet tudni, milyen létszámú lesz a két megmozdulás. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkot hirdetett aznapra.

Friss kezdeményezés a szerda reggeli élőlánc, amelyet azért hirdettek meg a szervezők, mert a Kölcsey gimnáziumból több tanárt is elbocsátottak polgári engedetlenség miatt. Az élőlánc az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig tart, a tervek szerint reggel háromnegyed nyolc és kilenc óra között. A szervezők Facebook-oldalon gyűjtik a résztvevőket. Egyelőre megjósolhatatlan, milyen horderejű lesz a szerdai megmozdulássorozat.

A Tanítanék Mozgalom alapítójával, a kölcseys Törley Katalinnal – aki elbocsátott kollégáihoz hasonlóan szintén kapott levelet a tankerületi központtól, de egyelőre nem tudta átvenni – pénteken készítettünk interjút:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.