Megszűnik a Tarjányi Péter alapította hírportál, a Zoom.hu

  • narancs.hu
  • 2018. december 21.

Belpol

Már egy ideje sejteni lehetett, hogy ez lesz a vége.

"A Strat-Pol Kft., a Zoom.hu internetes hírportál üzemeltetője az újság működtetését a mai nappal befejezi, és a portált megszünteti. A cég továbbra is folytatja tevékenységét, de a média és a tájékoztatási piac területéről kivonul" - közölte a portálon Dosek Rita tulajdonos-ügyvezető.

“A tulajdonosi döntést a szerkesztőség csak elfogadni tudja, és sajnos mindössze egy ilyen közlemény az, ami ma Magyarországon bármelyik újságírónak marad, aki elveszíti az állását. A Zoom.hu-t a főszerkesztőváltás és a csökkentett létszám ellenére a most állásukat veszítő újságírók nemcsak hogy a piacon tartották, de szegmensének meghatározó szereplőjévé is tették. A szerkesztőség a további kitartás reményében búcsúzik a még létező független sajtótól” - fogalmazott a lap megbízott főszerkesztője, Farkas Csilla.

A Zoom.hu-t Tarjányi Péter alapította, aki a médiában rendszerint biztonságpolitikai szakértőként tűnt fel, korábban a rendőrségnél dolgozott, számos könyvet írt a hírportál másik tulajdonossal, Dosek Ritával.

Zavaros háttér

A hírportál a 2017-es induláskor “független, szabadelvű Európa-pártinak” nevezte magát és Tarjányi nagy reményekkel vágott bele az üzletbe. 30 fős szerkesztőséget hozott össze, leigazolta főszerkesztőnek az Index mellett működő Dívány.hu és a Port.hu volt főszerkesztőjét, Zappe Gábort, hírigazgatónak pedig a pár hónappal korábban megszüntetett Népszabadság főszerkesztőjét, Murányi Andrást.

A lap vezetői folyamatosan azt hangoztatták, két évre biztosított az anyagi háttér, mert nagynevű multinacionális cégek álltak be mögéjük, bár neveket soha nem közöltek. Tarjányi a kezdetekkor még abban is reménykedett, hogy a hírportál mellé egy rádiót és egy elemző céget is be tud gyűjteni.

Viszont nem sokkal az indulás után kiderült, a volt rendőr sajátosan gondolkodik a médiáról. Még a tesztüzem idején megvált Zappétől, majd egy interjúban azt fejtegette, ez az ő lapja, ott az jelenik meg, amit ő akar (valójában egy független újságnál nem a tulajdonos, hanem a szerkesztőség dönt arról, mit publikál vagy nem).

Közben létrehozott egy politikai mozgalmat, aminek egyik nyílt célja Botka László miniszterelnök-jelöltségének megbuktatása volt. Egy hónappal később, a szegedi polgármester visszalépett, Tarjányi mozgalma pedig megszűnt, holott a fő cél az lett volna, hogy Botka helyett találjanak egy olyan civil jelöltet, amely a legtöbb párt számára elfogadható. Botka egyébként nevek emlegetése nélkül azzal indokolta visszalépését, hogy az MSZP és a baloldal tele van a Fidesszel együttműködő árulókkal.

A Zoom.hu-tól később távozott Murányi, sőt, az új főszerkesztő, Kustánczi Norbert is lelépett idén szeptemberben, helyére már csak megbízott főszerkesztő került Farkas Csilla személyében. Már ősszel lehetett arról hallani, hogy Tarjányi – aki korábban még arról ebszélt, hogy két éven belül nyereségessé akarja tenni a portált – be akarja zárni a Zoomot. Egy biztos, több újságírótól már a nyár végén megváltak.

Távozik a Zoom.hu főszerkesztője, változások Tarjányi Péter lapjánál

Úgy tudjuk, további elbocsátások várhatók a portálnál. A narancs.hu úgy tudja, távozik Kustánczi Norbert, a Zoom.hu főszerkesztője, helyét pedig az eddigi főszerkesztő-helyettes, Farkas Csilla veszi át. (Cikkünk megjelenésével egy időben került ki egy közlemény a portál honlapjára, melyben megerősítik információinkat. Azt írják, Kustánczi távozása saját döntése, személyes ambíciója.)

Egyébként úgy fest, a biztonságpolitikai szakértő kétszer lépett ugyanabba a folyóba. A Zoom.hu-nak ugyanis ez volt a második indulása, 2008-ban szintén működött egy ilyen nevű portál, de annak is hamar anyagi gondjai támadtak, így Tarjányi eladta egy offshore cégnek, ami aztán sok tartozást halmozott fel, végül a portál is bezárt 2009-ben.

Figyelmébe ajánljuk