Kedden bilincsben vitték él, pénteken már mehetett is haza a vesztegetéssel gyanúsított volt fideszes képviselő

  • narancs.hu
  • 2018. december 21.

Belpol

A bíróság elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, továbbá elégnek látta, ha bűnügyi felügyelet alá kerül.

Bilincsben vitték el kedden volt fideszes képviselőt, Ódor Ferencet az encsi járási hivatalból, akit azzal gyanúsítanak, hogy mint a hivatal vezetője „4 millió forintot kért a hivatali ügyintézéséért cserébe.”

A hvg.hu információi szerint pénteken a bíróság elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, és Ódor védelmének érvelésével egyetértve elégnek találta, ha bűnügyi felügyelet alá kerül – ami gyakorlatilag a korábbi házi őrizetnek megfelelő intézkedés. A döntés nem jogerős, mert az ügyészség megfellebbezte, de ez nem befolyásolja, hogy a bilincsben elvitt egykori képviselő hazamehetett - írta meg a portál.

Az esetről korábban itt írtunk:

Nyilvános megalázás: a parkolóban teperték le és bilincselték meg a Fidesz volt parlamenti képviselőjét

Az Index szerint Encsen történt a letartóztatást. Az Index úgy tudja, hogy kedden nyomozók szállták meg az encsi járási hivatalt, annak vezetőjét, az egykor fideszes parlamenti képviselő Ódor Ferencet pedig a parkolóban teperték le és bilincselték meg.

Figyelmébe ajánljuk