Így írták át a magyar őstörténetet az új állami tankönyvekben
Screenshot_2020-08-04_at_11.47.06.png

Mesék a múltból

Így írták át a magyar őstörténetet az új állami tankönyvekben

Belpol

Hun származástudat, a finnugor nyelvrokonság alá­ásása, bizonytalan történeti koncepciók tényként kezelése – ezt hozzák az új állami történelemtankönyvek magyar őstörténeti fejezetei, amelyek megírását Kásler Miklós kedvenc történészére bízták.

„A magyar őstörténeti puzzle sokféleképpen kirakható, de a finnugor nyelvrokonság tényét egyszerűen nem lehet kiírni belőle” – mondja Klima László régész, nyelvész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézetének adjunktusa. Márpedig az ötödikeseknek szóló egyik új történelemtankönyv kimondatlanul is kétségbe vonja a magyar nyelv finnugor eredetét, amikor azt tanítja a gyerekeknek, hogy az uráli alapnyelv nem létezett. A kilencedikes tankönyvek idáig nem jutnak el, de hangsúlyozottan egy lehetséges „felfogásként”, nem pedig tudományos tényként beszélnek a finnugor nyelvrokonságról, és súlyos, nagyrészt alaptalan vádakkal illetik a nyelvészeket.

Az új tankönyvek Oszkó Beatrix és Sipos Mária, a Nyelvtudományi Intézet munkatársai szerint alkalmasak arra, hogy rossz színben tüntessék fel az uralisztikát, aláássák a hitelességét, és más irányba tereljék a diákok gondolkodását. „A tankönyvek nyelvészeti szempontból nézve tartalmaznak igaz állításokat, de valótlanságot és számos csúsztatást is. Olyan módszertani hiányosságokat vetnek a nyelvészek szemére, amelyeket már évtizedekkel ezelőtt – némelyiket több mint száz éve – levetkőzött a tudományág, de a tankönyvszerzőkben láthatóan nem volt szándék arra, hogy a friss eredményekről tájékozódjanak” – magyarázza Oszkó és Sipos.

Az iskolákban szeptembertől felmenő rendszerben vezetik be az új Nemzeti alaptantervet (NAT) és a hozzá kapcsolódó kerettanterveket, ennek megfelelően először az ötödikes és a kilencedikes tankönyveket dolgozták át rohammunkában az állami tankönyvkiadásért felelős Oktatási Hivatalban. Magánkiadók már csak kivételes esetekben kaphatnak tankönyvi engedélyt, történelemből az ötödikesek és a kilencedikesek számára két-két állami tankönyvből lehet „választani”. Ezért különösen nagy baj, ha a tankönyvek minősége és szemléletmódja nem felel meg a történelemtanárok elvárásainak.

„Az új NAT és a kerettantervek elolvasása után már voltak félelmeink, úgy tűnt, hogy a mondavilág, a magyarság eredetéről szóló különböző elméletek szerepe fel fog értékelődni. Persze a tantervek módszertanban, az elbeszélés módjában nagy szabadságot hagynak a tankönyvszerzőknek, de ezekben a tankönyvekben a legrosszabb verzió valósult meg abból, amire számítani lehetett” – mondja Repárszky Ildikó, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium vezető tanára.

Attila népe

A két ötödikes és két kilencedikes tankönyvön szűk szerzőgárda dolgozott, a magyar őstörténeti fejezetek mind a négy könyvben egyetlen történészhez, Szabados Györgyhöz kötődnek. Két könyvnél fel is tüntetik, hogy Szabados írta ezeket a leckéket, az egyik ötödikes könyv egészének társszerzője a történész, a Száray Miklós által jegyzett kilencedikes könyvben pedig tudományos szakértőként jelenik meg – de elég nyilvánvaló, hogy az őstörténeti részek az ő gondolkodását tükrözik. Szabados az Emmi irányítása alá tartozó Magyarságkutató Intézet munkatársa, az intézeten belül a László Gyula Kutatóközpont és Archívum elnevezésű részleget vezeti. A történész jó kapcsolatot ápol Kásler Miklóssal: 2013-ban többször vendégeskedett az amatőr történészként is aktív miniszter (akkor még orvosprofesszor) tévéműsorában, illetve benne volt abban a Kásler vezette kutatócsoportban, amelyik 2018-ban III. Béla csontmaradványaiból azonosította az Árpád-ház férfi tagjaira jellemző DNS-t.

Türk Attila régész-történész, a Pázmány magyar őstörténeti és honfoglalás kori régészeti tanszékének vezetője szerint önmagában pozitív fejlemény, hogy egy, a terület friss kutatási eredményeit ismerő szakember írta a tankönyvek őstörténeti fejezeteit. Ugyanakkor Szabados „őstörténettel, a honfoglaláskorral, valamint Székesfehérvár korai történetével kapcsolatos elképzelései eddig meglehetősen szerény konszenzusra leltek a szakemberek körében. A tudományos világban persze nincsenek tabuk, kérdés azonban, mennyire szerencsés, ha a tankönyvekben egyedi vélemények köszönnek vissza.” Klima László úgy véli, Szabados szakmai megnyilvánulásai, bár vitathatóak, a tudományosság talaján állnak, „amit azonban a sajtóban vagy ezekben a tankönyvekben előad, az egyértelműen a tudományos színvonal alatt marad, és kitűnik belőle, hogy mindenáron a hun–magyar rokonságot akarja bizonyítani”.

Kurultaj a Parlamentben

Kurultaj a Parlamentben

Fotó: MTI - Bruzák Noémi

Ez főleg az ötödikes könyveknél szembeötlő. Mindkét ötödikes tankönyv a 13. században lejegyzett eredetmondákkal indít – Hunor és Magor, Csaba királyfi –, majd ezeket mintegy ütközteti a többi tudományág, így a nyelvészet megállapításaival. Az egyik változat tényként állítja, hogy „a magyar nép kialakulásában részt vettek a hunok”, illetve hogy Álmos fejedelem „a családi hagyomány szerint” Attila hun királytól származott. Érdemes ezt összevetni az eddig használt, szintén állami fejlesztésű, Németh György és Sólyom Márk által jegyzett ötödikes történelemtankönyvvel, amely a mondák ismertetése után leszögezte, hogy „a régi krónikákkal ellentétben a tudomány nem támasztja alá a hun–magyar rokonságot”.

„A két ötödikes tankönyv tudománytalan zagyvaságot közvetít a gyerekeknek a hun–magyar rokonság sulykolásával, miközben mintha azt sugallná, hogy a mondák egy az egyben tudományos tények” – mondja Diószegi-Szőcs Máté, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola történelemtanára. Szerinte a tankönyvek üzenete az, hogy egy általános iskolás diáknak össze lehet mosni a meséket a történeti kutatás eredményeivel. Ez azonban súlyos tévedés, a gyerekek nemegyszer csalódottan kérik számon, ha később kiderül, hogy sületlenségekkel etették őket. „Több száz év lóg a levegőben a hun birodalom bukása és a magyarok sztyeppei, majd Kárpát-medencei megjelenése között. A tankönyvek semmilyen magyarázatot nem adnak erre a lyukra, de a gyerekek nem hülyék, nyilván kérdezni fognak” – erősíti meg Repárszky Ildikó, a Fazekas történelemtanára.

Az átdolgozott Száray-könyvet leszámítva az összes új tankönyv tartalmazza azt a feltételezést, hogy a magyar népi önelnevezés egy 530 körül élt kutrigur-hun uralkodó, Maugerisz nevéből ered. Türk Attila szerint azonban a Maugerisz–magyar etimológiát a szakemberek döntő többsége elveti, csak a két szó hangalakjának hasonlóságáról van szó. „Ráadásul a szóban forgó király kutrigur (ez egy onogur törzs) volt, nem magyar, ezt a forrás világosan leírja. A Kárpát-medencéből 455 után keletre visszaköltöző hunok ezzel a néppel keveredve hozták létre a később bolgároknak nevezett népességet. Vagyis a mai bolgároknál a hun eredetnek még lenne némi alapja, a magyarok esetében viszont meglehetősen jól ismerjük a hun hagyomány 13. századi német eredetét, amely a középkori Magyarországon elterjedt” – magyarázza Türk. Ez egyébként a korábbi kilencedikes tankönyvben is így szerepelt, ott még kiemelték: „A hun származás feltételezése valószínűleg a nyugati krónikák megismerése után kerülhetett be a magyar hagyományba.”

Jönnek a nyelvészek

Az ötödikes könyvek nyakatekert megoldással próbálják „feloldani” a mondákból kiolvasható hun eredet és a finnugor nyelvrokonság közötti ellentmondást. „A magyar és az Urál-vidéki nyelvek hasonlósága úgy alakulhatott ki, hogy a magyar nyelv régen közvetítő nyelv lehetett azon népek körében, akik később az Urál vidékére költöztek fel” – áll a tankönyvekben. Nyelvész szakértőink megdöbbentőnek tartják, hogy a magyar nyelv előzményének lingua franca szerepe, ez az egyáltalán nem bizonyított ötlet állításként került be a tankönyvekbe.

Mint említettük, az egyik ötödikes tankönyv kimondottan tényként közli, hogy nem létezett a nyelvészek által feltételezett uráli alapnyelv (amelyet helytelenül ősnyelvnek nevez), a kilencedikes tankönyvek pedig úgy beszélnek erről, mint aminek a létezése nem bizonyított. Egyébként is meglehetősen negatív képet festenek a nyelvészetről, és – leszámítva egy, a nyelvészettel szemben amúgy kritikus forrásközlést – sehol nem mondják ki, hogy a magyar nyelv finnugor rokonsága tudományos tény, míg a korábbi tankönyvek ezt még utalás szintjén sem vitatták. Érdemes hosszabban is idézni egy jellemző részletet az egyik kilencedikes könyvből: „A 19. század második felében a magyart és az Urál-vidéki nyelveket rendszerbe foglalták, kialakítva az uráli nyelvcsaládfát. A nyelvészek az őstörténetírásban is vezető szerepre törtek. Mivel a népek és a nyelvek történetét azonosnak vélték, ezért úgy feltételezték, hogy az Urál-hegység vidékén létezett egy uráli ősnép, ami uráli ősnyelvet beszélt, aztán ez az ősnép/ősnyelv vált szét különböző ágakra. Elutasították a magyarság hun hagyományát, és a régi műveltség sztyeppei törökös elemeit átvételnek állították be.”

Oszkó Beatrix és Sipos Mária hangsúlyozzák, hogy a magyar nyelv uráli eredetét az összehasonlító nyelvészet pontosan ugyanolyan módszerrel bizonyította, amelyet a világ más nyelvcsaládjai esetében is alkalmaztak, például a szabályos hangmegfelelések és a közös szókincs vizsgálata. Mint mondják, már régen nem igaz, hogy a nyelvészek a nyelv történetét a nép történetével azonosítanák. Általánosan elfogadott vélemény, hogy a történelem során a magyarság elődeibe számos néptöredék, csoport beolvadhatott. Csúsztatás a tankönyvben, hogy az uralisták az uráli alapnyelvet és az azt beszélő népességet egységesnek tartják. „Már 40 éve sem azt gondolták, hogy az őshaza, ahol az uráli alapnyelvet beszélték, egy kis, sűrűn lakott területen volt, és innen indult a szétvándorlás. Jóval kiterjedtebb területen, nyelvváltozatok összességeként képzeljük el az alapnyelvet, amely más nyelvekkel is kapcsolatban állt” – mutatnak rá a Nyelvtudományi Intézet munkatársai.

Sokatmondó, hogy a magyar nyelv alapszókincsének finnugor eredetét csak az egyik ötödikes tankönyv demonstrálja egy rövid szólistával, de ezt is az ennek teljesen ellentmondó és semmivel alá nem támasztott „közvetítő nyelv elmélethez” köti. Bálint Csanád akadémikus, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének kutatóprofesszora szerint ideje lenne letenni vállalkozásukról azoknak, akik a magyarok hun származását akarják bizonyítani, vagy a finnugor nyelvrokonság tényét kérdőjelezik meg, immár hivatalos szinten. „Nincs kétség afelől, hogy a honfoglaló magyarok legalábbis jelentős része az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélte, ahogy az is egyértelmű, hogy régészeti kultúrájuk alapján markáns sztyeppei jegyeket mutatnak 10. századi eleink” – magyarázza. Úgy látja, az Attilára és a hunokra való hivatkozás csak a presztízsépítést, a legitimációt szolgálta a középkorban, „ahogy Ázsiában is mindenki Dzsingisz kántól eredeztette magát”.

Thoroczkay Gábor, az ELTE BTK középkori történeti tanszékének oktatója is általános problémának érzi, hogy a tankönyvek olyan meccseket nyitnak újra, amelyeket a magyar történettudományban már régen lejátszottak, például a hun–magyar rokonság kérdését, vagy olyan elméleteket emelnek be, mint a kettős honfoglalásét, amelyeket már születésükkor elutasítottak a korszak vezető kutatói. A László Gyula-féle kettős honfoglalás elmélet – amely szerint a magyarok első hulláma már a 7. század második felében megérkezett a Kárpát-medencébe – az egyik kilencedikes tankönyvben most „valószínűként” jelenik meg, holott a korábbi változat még jelezte, hogy az elméletet „napjainkban a legtöbb régész elutasítja”. „Támogatandó, hogy a történettudományban vitatott kérdéseket is tárgyal a tankönyv, az azonban elfogadhatatlan, ha egy szakmai kisebbségi vélemény esetében nem jelez más alternatívát, a támogató érvek mellett nem mutatja be az ellene szólókat” – mondja erről Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke.

Így is történhetett (volna)

Szabados György nemcsak intézetének névadóját emeli fel a tankönyvben, de saját közelmúltbeli – és meglehetősen vitatott – kutatásait, elméleteit is tananyaggá formálja. „Korábban közmegegyezés volt arról, hogy a tankönyvekbe csak kiérlelt, a tudományos közösség által elfogadott megállapításokat építsünk be, ez most az új történelemkönyvek magyar őstörténettel, honfoglalással és államalapítással kapcsolatos fejezeteinek nagy részére biztosan nem érvényes” – összegez Bálint Csanád.

Szabados egyik újítása, hogy a magyarok etelközi politikai berendezkedését törzsszövetség helyett „sztyeppeállamnak” tartja, és mint korábbi publikációiban, a tankönyvekben is Magyar Nagyfejedelemségnek nevezi. Egy, a téma érzékenysége miatt neve elhallgatását kérő őstörténész úgy látja, az államfogalom kiterjesztése indokolható, a fejedelemválasztás valóban az államiság első lépcsőfoka, azonban meglehetősen problematikus, hogy Szabados két írásos forrás alapján saját terminust kreál. Bálint Csanád szerint az etelközi állam koncepcióval szemben komoly ellenérvek hozhatók fel, amennyiben egy állam hatalmi szervezetének része például a törvénykezés, a pénzverés vagy a kancellária intézménye. Érdekesség, hogy bár a Száray-féle könyv a szövegében átveszi Szabados koncepcióját, az egyik térképen – talán figyelmetlenségből – meghagyták a Magyar Törzsszövetség elnevezést.

Szintén egységesen szerepel a négy tankönyvben, hogy a honfoglalás 862-től 895-ig tartó, tervezett katonai akció volt. Szabados ezt az elméletet Szőke Béla Miklós régésztől vette át, Türk Attila szerint azonban fontos hangsúlyozni, hogy 895 előtt nem a teljes nép kezdte meg a beköltözést a Kárpát-medencébe, csak a magyar hadsereg vesz részt a karoling–morva konfliktus miatti hadműveletekben. A 862-es, írásos forráson alapuló kezdő dátumot sokan nem tartják meggyőzőnek, „azonban az utóbbi években a régészet is feltárt néhány közvetlenül 895 előttre keltezhető, elszórt és nem temetőket alkotó, jellemzően fegyveres férfisírt. A magyar hadsereg feltűnése előkészíthette a honfoglalást, egészen biztosan nem ismeretlen területre jöttek. Arra viszont, hogy ténylegesen ott akarták hagyni az etelközi szállásaikat (és a gazdag kelet-európai kereskedelmet, melyet a történeti források mellett ma már az etelközi sírok leletei is igazolnak), egyelőre nem látunk bizonyítékot. Sőt kifejezetten azt látjuk, hogy a honfoglalók ezen keleti kapcsolatai még évtizedeken át elevenek maradtak” – sorolja a régész-történész.

Szabados elveti még a „kalandozások” elnevezést, helyette támadó, esetleg államérdekű hadjáratokról beszél. Kirívó változtatás, hogy I. István király koronázását Esztergomból egyöntetűen Székesfehérvárra helyezik át az új tankönyvek. Thoroczkay Gábor szerint azonban sokkal több érv szól Esztergom mellett: „Érseki székhely volt, itt építtette Géza fejedelem a Szent István protomártír-templomot. Fehérvárt maga István király értékelte fel a bazilikával, és azzal, hogy ott haladt át a Szentföldre vezető zarándokút. A későbbi királyokat éppen István tekintélye miatt koronázták ott.”

A Történelemoktatók Szakmai Egyesületének honlapján olvasható interjúból persze kitűnik, hogy Szabados György nem is törekedett meglátásainak szakmai elfogadtatására azok tankönyvbe emelése előtt. Mint fejtegette, „a korai magyar történelemben sosem volt és sosem várható teljes szakmai konszenzus. Ennélfogva egy tankönyvön sem lehet konszenzust számon kérni. Amit számon lehet kérni, az a következő: szülessék forrásokon és szakirodalmi eredményeken alapuló valószerű történeti rekonstrukció, az így is történhetett elv jegyében.”

A régészek is kapnak

Türk Attila szerint amikor a tankönyvek részletesen tárgyalják a különböző tudományterületek lehetőségeit, főleg határait, burkoltan a történeti hagyomány szerepét helyezik előtérbe, szemben nemcsak a nyelvészettel, de a régészettel is. „A régészeti megállapítások a tankönyv legkevésbé sikerült részei közé tartoznak. Kelet-Európa kora középkori régészetéről főbb vonalaiban napjainkban már mindent tudunk: nem lehet egy-egy népet csak úgy bármerre vándoroltatni. Levédia kérdésében is pontatlan a szerző, mivel a régészet nem Levédia létét, csak a Kazár Kaganátus területén belüli lokalizálását vetette el. A Volgától keletre ugyanakkor továbbra is be van rajzolva a régészeti dolgozatokban ez a szállásterület” – mondja Türk Attila.

„Az etelközi hagyatékban bizánci és szláv importleleteket, a honfoglaló sírok csontanyagában pedig Volga–Urál-vidéki biológiai kapcsolatot mutattak ki a vizsgálatok. Valamennyi esetben alátámasztva előzetes történeti feltételezéseinket. Nem látom be, hogy a forrásanyagában és új módszereiben rohamosan gyarapodó régészet miért ne lenne alkalmasabb a honfoglalók eredetének feltárásában, mint a mondavilágunk újbóli csűrése-csavarása.”

A cikk eredetileg a Magyar Narancs 2020. július 9-i számában jelent meg, Mesék a múltból címmel.

Figyelmébe ajánljuk

Mindent megértve

  • - minek -

Sok tekintetben szabálytalan Beth Gibbons élete és pályafutása, ugyanakkor a néha szokatlan fordulatok sok mindent elárulnak a sikerek, de a visszavonultságban eltöltött időszakok értelméről, titkairól is.

Palackposta

A magyarországi holokauszt 80. évfordulójára összeállított kiállítás több, bár nem feltétlenül eltérő nézőpontot és értelmezést rendel egymás mellé.

A létezés sötét ünnepe

  • Kiss Annamária

Perovics Zoltán színháza a megalapítástól kezdve, vagyis már a 90-es évektől kutatja a hiteles színházi jelenlét mibenlétét.

Hogyan nyerhetjük meg az Európa-bajnokságot?

Még most sem késő, szólunk. Az európai parlamenti és önkormányzati választás előtt Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor bement az egyik tévéjébe (a legrégebbibe), ahol megnyilatkozott az egyik műsorvezetőjének (a legrégebbinek), s egyéb fontos mondandói (háború lesz, háború lesz, háború lesz, hrrrrrgggrrrxx!!!) mellett természetesen a védjegyének számító szenvedélyére is szót kerített: a labdarúgásról beszélt.

Végtelen frontok

Új frontot nyitott az orosz hadsereg május 10-én Harkivtól északra. Az ukrán védelmet felkészületlenül érte a támadás, sokan a katonai és a politikai vezetést hibáztatják, az elemzők pedig az orosz szándékot igyekeznek megérteni. Ha a háború menetét nem is változtatja meg ez a támadás, számos jelentős elmozdulásra mégis felhívja a figyelmet.

Kifelé legény

Törökország a Közel-Kelet nagy játékosa, senki sem nézheti levegőnek – legalábbis ezt üzenné Ankara serény külpolitikája. Ám a külvilág felé mutatott erős ország képe egyre hamisabb. A belső problémák lassan felemésztik az elnök rendszerét.

 

A holnap pajzsa

  • Szabó Attila

Az új európai uniós médiatörvényről, az EMFA-ról (European Media Freedom Act), s arról, hogy hozhat-e az elfogadása bármi jót Magyarország számára, e lap hasábjain nemrég Polyák Gábor írt figyelemfelkeltő, de lemondó hangvételű cikket. 

 

A többi dráma

Átalakítja a legendás drámatagozatos oktatást a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban a tankerület és az igazgató – utóbbi most fideszes önkormányzati képviselő lett. Az érintettek a szülői értekezleten hiába kérdeztek, hivatalos leveleikre sem kapnak választ.

„Passzívan tűrni kényszerülnek”

Akkugyárak melletti lakhatásról, kőbánya és függőhíd alatt „felejtett” emberekről, a rendeleti kormányzás salátatörvényeiről és az elmúlt évek jogalkotási gyakorlatának „mellékhatásairól” beszélgettünk a Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda vezetőjével és munkatársával.

Mint a golyó

Győztes, de a saját elvárásaihoz és korábbi eredményeihez képest rosszabbul teljesítő Fidesz, egy néhány hónapja feltűnt párt vártnál is jobb eredménye, a parlamenti ellenzék látványos összecsuklása – első ránézésre erről árulkodnak a vasárnapi két választás számai. Pillantsunk rájuk másodjára is.