Kiállítás

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Eleonora Agostini: Tanulmány a pincérkedésről

Kritika

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

A fotográfus 1991-ben született egy Velence környéki kis faluban, majd a londoni Royal College of Art fotográfia szakán kapott mesterképzést. Tanít is, jelenleg a brit Arts University Bournemouth fotográfia szakán. Művészetében több médiumot ötvöz – fotográfiát, videót, performance-ot, szobrászatot –, és általában azt vizsgálja, hogyan épül fel és rögződik bennünk egy-egy tapasztalat, különösen a térrel és a társadalmi szerepekkel való kapcsolatok kontextusában. Az identitást vizsgálja, központi témája a privát és nyilvános terekben való viselkedésünk különbözősége, illetve annak a megfigyelése, hogy az otthonunk tere hogyan képezi le, kik is vagyunk, hogyan értelmeződnek át mindennapi tárgyaink és élményeink az intim, illetve a hivatalos terekben. Munkáiban sokszor tematizál feminista kérdéseket is, amiben közrejátszhat, hogy Olaszországban a hetvenes évek óta a nők helyzete a társadalmi diskurzusok alapját képezi. Agostini finom művészete konceptuálisan is értelmezhető, munkái a performatív társadalmi szerepek és a személyes, családi tér közé beszorult egyén egzisztenciális tapasztalatairól mesélnek.

Számos európai és nemzetközi kiállításon, meghatározó intézményekben állították ki a munkáit, az ezen a kamarakiállításon látható anyag a Foam Talent 2024 válogatásába is bekerült, a hozzá kapcsolódó könyv pedig a LensCulture 2024-es kiadásában a legjobb fotókönyv díját nyerte el.

Amit látunk, nem egyszerűen néhány jópofa felvétel a vendéglátós munkáról, sokkal inkább a társadalmi szerepek és a performativitás vizsgálata. A sorozat még mélyebb rétegeket kap a családi vonatkozásoktól, így még inkább összekeverednek a munka és a gondoskodás gesztusai. A pincérnő alakja metaforává válik, a kiszolgálás és az anyaszerep között kulturális párhuzam születik. A saját fotók, a családi archívum képei és a vendéglátós, tankönyvi illusztrációs fotók érzékeny iróniával mutatnak rá a személyes és a társadalmi szerepek közötti áthallásokra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.