Mészáros emberei lecsaptak a Heti Válasz maradványaira

  • narancs.hu
  • 2019. június 21.

Belpol

A bezáratott lap archívuma, védjegye és kiadói joga is a NER-ben landolt.

A Heti Válasz tavalyi bezáratása után jelenleg a kiadó értékesíti a lap megmaradt tulajdonait, mint például a védjegyet, a kiadói jogokat és a vlasz.hu domain-t is, beleértve a lap 18 évnyi munkáját őrző archívumot i.s A VálaszOnline portál, amely a Heti Válasz utódjaként jött létre, hozta nyilvánosságra, hogy miként zajlott a jogok és az archívum NER-hez kapcsolása.

A fenti immateriális javak megvételére a kormány által működtetett Elektronikus Értékesítési Rendszerben június 10-igelehetett pályázatot benyújtani. A minimum ár 200 ezer forint volt. A VálaszOnline mint a lap szellemi örököse, ha nem is nagy reménynel, de benyújtotta pályázatát, amelyben leszögezték, csak a miniműlis összeget tudják kifizetni, de céljuk az, hogy az újság értékeit, archívumát megmentsék.

Temrészetesen ajánlatuk ellenében két másik pályázó is érkezett: egy ötmilliós és 7,9 milliós ajánlattal. A VálaszOnline kiderítette, hogya  csúcsajánlatot az a Benyó Zsuzsanna tette, aki anno Simicska Lajos egyik legközvetlenebb munkatárs volt, majd 2018 után átkerült a Mészáros-érdekkörökbe: a Pro A és Pro B nevű vagyonkezelő kft.-ket, vagyis a híres-hírhedt Közgép Zrt. öt anyavállalata közül kettőt is vezet. Benyó azonban visszalépett, így a Heti Válasz maradványait az 5 millió foritot ígérő Vörös József nyerte el.

Így már kérdés sem marad a NER-hez kapcsolásról. Ahogy írják:

"Vörös egyébként szinte mindenkinél közelebb áll Mészároshoz; ő a Puskás Akadémia jogi képviselője, akin keresztül nemrég a Simicska-cégegyüttes is „hazatért” a miniszterelnök felcsúti bizalmasához."

Hogy mi a tervük a felvásárlóknak a Heti Válasz jogaival és archívumával - teljes eltüntetés, esetleg megőrzés vagy netán újraindítás - , arról egyelőre nem tudni részleteket.

 

Zéró tolerancia

„A választás után természetesen elégtételt fogunk venni" - fenyegetőzött a kormányfő a kampányban, amikor a média több fideszes politikus szennyesét kiteregette. Április 8. után először azokra csaptak le, akik jobbról merészelték bírálni Orbán Viktor politikáját.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.