400 cég és 4000 dolgozó tűnt el idén a kisboltokból

  • narancs.hu
  • 2019. június 21.

Belpol

Trendszerű visszaesés.

A Nemzeti Cégtár legfrissebb adatai szerint már csak 7128 cég és 98 439 dolgozó van az ágazatban írta az MTI pénteken a Világgazdaságra hivatkozva.

A cikk szerint a december végi kimutatáshoz képest alig fél év alatt újabb 408 piaci szereplő és 3994 dolgozó tűnt el a szektorból. Megjegyzik, hogy 2013-ban még csaknem 9500 vállalkozás működött a területen több mint 104 ezer alkalmazottal.

A trendszerű visszaesés mögött szakértők szerint az áll, hogy a kisboltok a beszerzésben és a logisztikában képtelenek lépést tartani a nagy áruházláncokkal, ráadásul nehezen gazdálkodják ki a 2022-ig szóló hatéves bérmegállapodás többletköltségeit. Míg egy lánc esetében azzal a céllal tárgyalnak a munkáltatóval a szakszervezetek, hogy legalább 15-20 ezer forintos bérelőnyt harcoljanak ki a mindenkori garantált bérminimummal szemben, a kisvállalkozók az erre az évre érvényes bruttó 195, illetve 149 ezer forintos bérminimumot, illetve minimálbért is nehezen teremtik elő.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.