Momentum: A kecskeméti Fidelitas elnöke fideszes trollhálózatot irányít

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 7.

Belpol

Céljuk, hogy a helyi ellenzéki politikusokat lejárassák.

"Ismeretlen tettes ellen tettem feljelentést még februárban annak kapcsán, hogy az egyik kecskeméti trolloldalon engem gyalázó írások és képek jelentek meg. A Fidesz-propagandát felmondó oldal “alkotásai” között voltak obszcén képek, ízléstelen megjegyzések és konkrét hazugságok is. (...) Ami viszont nem szokványos, hogy egy ilyen oldalt Kecskemét önkormányzati képviselője, frakcióvezető-helyettese és a kecskeméti Fidelitas elnöke: Nemcsik Mátyás irányítson" - írja Facebook-oldalán Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti politikusa. Majd hozzáteszi, a nyomozás még tart, de az egyik tanú vallomásából már most is érdekes dolgok derültek ki.

 

A tanúvallomás szerint Nemcsik nagyjából egy évvel ezelőtt “felsőbb utasításra” adta ki a feladatot a Fidelitas helyi alelnökének: hozzon létre trolloldalakat, trollcsoportokat és hamis profilokat, melyeket az ellenzéket lejárató tartalmak terjesztésére fognak használni

- említ egy példát Bodrozsán.

Emellett az is kiderült, hogy ugyanebben az időben a Fidelitas helyi alelnökét felvették munkaszerződéssel a Kecskeméti Önkormányzathoz PR-feladatok elvégzésére. Az ő munkáltatója pedig Szemereyné Pataki Klaudia lett, aki nem más, mint Kecskemét polgármestere.

Ahogy a momentumos politikus megjegyzi: "A Kecskeméti Önkormányzat fidelitasos “PR munkatársa” tehát saját bevallása szerint a fideszes frakcióvezető-helyettes utasítására trolloldalakat üzemeltetett az ellenzék lejáratására. És az eddigi nyomozati anyag alapján úgy tűnik, ez még csak a jéghegy csúcsa."

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.