Müller Cecília: Tetőzik a harmadik hullám

  • narancs.hu
  • 2021. április 13.

Belpol

Már hat oltóanyagot használnak az országban, a pedagógusokat hétvégén is oltják.

Az elmúlt két hét során nagyobb ütemet tudtak diktálni az oltások során; tegnapra 2,9 millió első, 1,5 millió második oltást adtak be. 4,1 millióan regisztráltak, akiknek a 64 százaléka már megkapta az oltást – mondta György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Az 1,5 millió 65 év fölötti polgárból 1,4 milliót már beoltottak, akiket pedig még nem, azokat folyamatosan próbálják elérni. A 60 év alatti aktív korúakat is oltják; eddig 2,8 millió 18-59 év közötti személyt regisztráltak, akik közül 800 ezren már megkapták az oltást, de

még 1,3 millióan várnak az aktív korosztályból az oltásra, számukra bármikor csöröghet a telefon.

A húsvét során a pedagógusokat oltották be, és úgy döntöttek, hogy akiket behívtak közülük, de valamiért nem tudtak megjelenni, azoknak pótidőpontra ismét behívják péntek, szombat és vasárnap folyamán.

György István elmondta még, csak ma Pfizer, AstraZeneca, Janssen és Szputnyik oltóanyag érkezik az országba. A mobil oltópontokon a héten katonákat oltanak, a jövő héten viszont Tolna megyei kistelepülések lakóit.

Müller Cecília országos tiszti főorvos a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a koronavírus mutánsai nagy kihívást jelentének, mert nő a fertőzőképességük. A gyógyítás nehéz, nagyon sok múlik azon, hogy a kórokozó milyen szervezetre talál. Jelenleg már 6 vakcinával folyik az oltás; a Janssen-vakcina ugyan kis mennyiségben érkezett az országba, de előnye, hogy egyadagos. Az egyszerű alkalmazhatósága miatt az oltóbuszokon adják be, viszont mivel még csak kevés információ elérhető róla, így a várandós, szoptatós kismamák nem ebből kapnak. 

Az országos tiszti főorvos leszögezte, 

a harmadik hullám tetőzik, bizonyos adatok esetében enyhe csökkenés mutatkozik.

A vírus ettől még továbbra is rendkívül rosszindulatú, tönkre teszi a tüdőt és más szerveket, nagyon sok elhunytal kell számolni, akiknek egy része nem rendelkezik alapbetegséggel. Továbbá minden harmadik átesettnél valamilyen tünet lép fel a fertőzést követően, akár fél évvel is. Ezek egy része pszichés probléma. 

Müller Cecília a sajtótájékoztató végén mindösszesen két újságírói kérdésre válaszolt. 

  • Egyes beoltottak semmilyen mellékhatást nem éreznek a vakcináció után, ettől függetlenül az ő szervezetükben is kialakul a védelem. 
  • Másoknál kialakul a betegség azután, hogy megkapják az első oltást. Nekik a második oltást a gyógyulást követően kell beadni. Ebben az esetben az oltóhelyen kell új időpontot kérni. 

 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.