Négy oldalnyi tartalmat akar magának a főváros minden ingyenes budapesti újságban

  • narancs.hu
  • 2020. október 3.

Belpol

Majdnem a teljes közterület-használati díjért cserébe, egyfajta barterként.

Felettébb érdekes javaslatot fogadott el szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A Horváth Csaba és Gy. Németh Erzsébet által előterjesztett szöveg szerint a jövőben ha valaki Budapesten ingyenes újságot akar osztogatni, annak kötelező lesz négy oldalt díjmentesen biztosítania a Fővárosi Önkormányzat számára – írja a hvg.hu.

Az indoklás szerint azt szeretné a Városháza, hogy a kereskedelmi célú hirdetések mellett közszolgálati célú hirdetések is megjelenjenek.

Horváth Csaba a lapnak azt mondta, “a budapesti önkormányzat nem akart saját újságot létrehozni, ezzel viszont megteremtik a közérdekű nyilvánosságot”.

Csakhogy az érintett két újság, a Pesti HírlapMetropol/Lokál eddig fizetett közterület-használati díjat, az előterjesztés szövegében viszont már arról nincs szó, ennek mi lesz a sorsa.

A javaslatról szóló vitán elhangzott, hogy valójában ezzel a lehetőséggel ki lehetne váltani azt a pénzt, egyfajta barterként.

Mindezt megerősítette a hvg.hu-nak Horváth Csaba is, bár álláspontja szerint a kiváltás kötelező érvényű lenne.

“Nem kötelező együttműködni a fővárossal, de a főváros terein sem kötelező ezeket terjeszteni” –mondta Horváth, aki hangsúlyozta, hogy a döntéssel párhuzamosan jelképessé válna a közterület-használati díj az újságok számára.

"Barterral 90 százalékkal lehet a négy oldalért cserébe csökkenteni, viszont nem választható, hogy pénzben vagy barterban váltom meg. Ez egy kötelező eleme a terjesztésnek.”

A lap kereste az ötlet miatt a KESMA tulajdonában lévő Metropol főszerkesztőjét, de Simon László nem akarta kommentálni az ügyet. A Pesti Hírlap tulajdonosa, Milkovics Pál azt közölte, hogy bár még nem olvasta részletesen a szöveget, lapjának van engedélye a terjesztésre a következő időszakra, ezek aláírt szerződések.

“Meglepően hangzik, ha ezzel ki lehet váltani a közterület-használati díjat, mert az elég drága, de nyilván a mi független sajtótermékünk esetén nekünk a legfontosabb az olvasók pártatlan tájékoztatása."

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.