A szemerkélő esőben vidáman telik a várakozás: amikor a szervezők arra kérik az egybegyűlteket, hogy jobb-, illetve baloldalt is töltsék fel a teret, valaki bekiabál, hogy ők balra nem állnak, csak jobbra.
 Fotók: Sióréti Gábor | |
Szép katonai sorfal állja el az utat a mozi lépcsőjénél, amely most a színpad. „Aki magyar, az itt van” – szólal meg mellettem elégedetten egy idős bácsi. „Nekem csak az a magyar, aki magyar. Aki Horthyt gyalázza, az nem magyar” – osztja meg gondolatait a mellette állókkal. Közben megkapó slágerek szólnak a hangszórókból a magyarság mélységeiről. „Olyan pesti srácok vére folyt ezen a téren, akik, azt hiszem, mindannyiunk példaképei lehetnek” – kezdi beszédét Pörzse Sándor volt jobbikos képviselő, aki előrebocsátja, hogy nem szeretne aktuálpolitizálni, de azért hozzáteszi: van még mit tenni, mert olyan hazaárulók emlékeznek meg az ’56-os eseményekről, mint Kuncze Gábor vagy Gyurcsány Ferenc. Pörzse körbenézett a sok fekete kabátos, bakancsos hazafin, majd arra kérte őket, hogy egy kicsit „ünnepélyesebb” arckifejezéssel emlékezzenek meg a hősökről. A felszólítás hatására annyi történt, hogy látványosan vigyázzba vágta magát a többség, és elénekelték a Himnuszt.
„Adjon az Isten!” – kiáltja el magát a rendezvény díszvendége, Murányi Levente 56-os szabadságharcos, a Pesti Srácok Intézet igazgatója, amire a hallgatóság a szokásos „Szebb jövőt!”-tel válaszol. „Itt jelentem ki, hogy normális rendőr nem hiszem, hogy van ebben az országban” – adja meg az alaphangot Murányi, aki szerint nagyon sok a rendőr körülöttük, biztosan azért, mert úgy félnek tőlük. „Én 2006 óta nem érzek tiszteletet a rendőrök iránt” – folytatja az öreg harcos, aki szerint nemcsak kész benzinpazarlás, hogy ma idejöttek a rendőrök, hanem egyenesen vérlázító pofátlanság. Miután Murányinak kellő indulatot sikerült kiváltani hallgatóságából, a lényegre tér. Átmegy jóságos nagypapába, és elmeséli, hogy ő hogyan élte meg annak idején 1956-ot. Akkor október 23-án, kedd délután cselgáncsedzésre indult, és találkozott a Gellért téren a nagy tömeggel. A részletes történetvezetés csomópontjai a fegyverek köré szerveződtek, jól megnyomva és kissé kiabálva mindahányszor a fegyver szót, meg az olyan mondatokat, mint „a magyar nép annyira utálta ezt a vörös hordát, ami vérben és könnyben gázolva, női sikolyoktól kísérve taposták le hazánkat”. Murányi beszéde végén megemlíti az amerikaiakat, akik akkor is és most is elárultak minket. „Lázár nekem ne beszéljen arról, hogy az amerikaiak a barátaink. Nekem nem!” – kiáltja, majd a magyar nép lényegéről beszél. „Azért félnek tőlünk ma is bizonyos körök, mert mi vagyunk a legerősebb szakrális erő” – kifejti, hogy több lovas- és íjászhagyományokat őrző kör van egyedül nálunk, mint az összes volt szocialista országban együttvéve. „Tudjátok, micsoda szakrális erő ez? Félnek tőlünk!” – kiabálja. Szavait tétova taps követi, talán nemcsak én lepődtem meg szónoklatán, hanem a körülöttem állók is, akik aztán idővel kapcsolnak, és bekiabálnak pár „Havas Henrik!”-et.
„Nagyon szépen hangzik, amikor ezernyi torok visszhangozza a szebb jövőt, remélem, el is fogjuk hozni ennek az országnak” – kezdi beszédét nyugodt hangon Volner János, a párt alelnöke. „Jelenleg olyan kort élünk, amikor kevésbé egyértelmű, hogy ki a barát és ki az ellenség. 1956-ban ez másképp volt, akkor látni lehetett, hogy a magyarok állnak az egyik oldalon, és egy idegen elnyomó hatalom a másik oldalon. Látni lehetett, hogy ki a jó és ki a rossz” – melegedik bele Volner, aki szerint ma nem fegyverek útján folyik a harc az országért, hanem szellemi fronton. 2006-ot szellemi (!) forradalomnak nevezi, ami szerinte egyre jobban kiteljesedik. Ezt követően az Orbán-kormány hamis szabadságharcán, a magyar termőföldek veszélybe kerülésén időzik el kicsit, aminek a vége egy kis EU-ellenzés. „Nem ér meg annyit az európai uniós tagság, hogy a földünk elvesszen” – mondja, majd hozzáteszi, hogy 1956 „igazi” örökösei ők, és meg fogják védeni a magyar földet, a szabadságot. „Meg szeretnék mindenkit nyugtatni, hogy elkövetünk mindent parlamentáris eszközökkel annak érdekében, hogy ezt a szabadságot ki tudjuk vívni. De hogyha akadályozni fognak minket, akkor bizony, kedves barátaim, ebben az országban – ahogy már Vona Gábor elmondta – ribillió lesz, méghozzá nem is kicsi."
