Múlt vasárnap három dolgot is ünnepeltünk. Május elseje a munka ünnepe, továbbá anyák napja volt, és az európai uniós csatlakozásunk is éppen egy éve történt. Valódi politikai kommunikációs bravúr szükségeltetne ahhoz, hogy e három üzenetet ötvözzük valahogy (dolgozó anyák az EU-ban, uniós munka mamáknak, esetleg anyukák a robotoló közösségben vagy ad absurdum: Dolgozzon Európa az anyákért!), a szocialisták éppen ezért nem is próbálkoztak ilyesmivel. Miután a Városligetben Hiller István pártelnök kifejtette, hogy még sincs rendjén, hogy munkával ugyanannyit lehet összeszedni, mint segélyekből, és a munkanélküliség rossz, továbbá hitet tett amellett, hogy "jövőre győzünk", Gyurcsány Ferenc következett - több konkrétummal, de nem kevesebb pátosszal.
A munka világára
összpontosított elsősorban, bár édesanyja munkás éveiről is megemlékezett (felemás szintézis ez, az unió szóba sem került). A kormányfő szerint néhány dolog nagyon nincsen rendben. Például, hogy nem mernek a munkavállalók elmenni betegállományba, már ha éppen betegek; és a munkaadók megkerülik a minimálbér ki-fizetésének kötelmét - akár teljes munkaidős foglalkoztatás esetén is - mindenféle teljesítménybérezési fortélyokkal. Gyurcsány ígérte, hogy a jövőben a közbeszerzési pályázaton induló cégeknél az állam azt is figyelembe veszi, hogy az adott vállalat munkaügyi kapcsolatai rendezettek-e (munkavállalói érdekképviselet, bérezési gyakorlat, kollektív szerződés, miegymás). A miniszterelnök olyan országot akar, "ahol lehet és érdemes dolgozni", egyben sérelmezte, hogy "a kiskapuk irányítják életünket", amennyiben sokaknak le kell tagadniuk, hogy dolgoznak, és bujkálni kényszerülnek. "Aki gyeden, gyesen van, annak tiltjuk a munkát - ez nem jó" - így Gyurcsány. "Ha Magyarország rendben van, a választás is rendben lesz" - ekként a konklúzió. Ez alkalommal nem voltak bugyuta elszólások, úgy tűnik, az ilyen feladatokat Kóka János gazdasági miniszter vette át (földdel egyenlővé teendő akadémiai tagozatok, túlságosan halott magyar Nobel-díjasok stb.), illetve a koalíciós partner pártelnöke, aki 15 év alatt képtelen volt tudatosítani magában az elektronikus hangosítás vastörvényeit.
A szocialista párt is tudja: a budapesti szavazókon sok múlik, ezért a munka ünnepén kísérletet tettek a bizalom visszaszerzésére is. (A színpad hátteréül szolgáló óriásplakáton is ez az üzenet volt olvasható: "Sikeres Magyarországért, sikeres Budapestért".) Nem árulkodik túl nagy kreativitásról ennek a mikéntje; a Fidesz után ők is Budapest-programot hirdettek. A Fidesz aláírásgyűjtési-szerzési mániáját is láthatóan elirigyelték egyébként; a lelkesebb majálisozóknak ugyanis alkalmuk volt szignójukkal ellátni egy brosúrát, amely "Sikeres, igazságos, emberséges Magyarországot" áhít. Az ilyen, "Legyen mindenkinek jobb" típusú kezdeményezések hallatán önkéntelenül is gyanút fog az ember, hát még ha figyelmesen el is olvassa az aláírandó papírt. Azon ugyanis az szerepel, hogy az akcióhoz csatlakozók amellett, hogy aláírásukkal támogatják a szóban forgó nemes célokat, egyben hozzájárulnak személyes adataik adatbázisba vételéhez is; a kampányban nyilván jól jön. Ami érthető is, de a fedősztori lehetne kevésbé átlátszó, az egyenes beszédről nem is szólva.
Megjelent a színpadon Horváth Csaba képviselő, akit a baloldal várományos főpolgármester-jelöltjeként is emlegetnek, és olyan vehemenciával hirdetett Budapest-programot, mintha nem a szocialistáké lenne a legnagyobb frakció a városházán. A 2006-2014 közötti időszakra vonatkozó iromány "stratégiai alapokat" tartalmaz, amiket 13 kabinet dolgozott ki, témánként felosztva. Otthonos Budapest, élethosszig tartó sportolás - éppen csak a "sok mosolyt a fővárosba" és a "több napsütést Budapestnek" munkacsoportok maradtak ki. Az volt az érzésem, hogy a színpadra felszólított, az egyes kabineteket vezető 13 embert a réten trombitálták össze fél órával a kezdés előtt. Ugyanaz történt, mint a száz lépés politikájának bejelentésekor; előbb találták ki a formát, mint a tartalmat. (Gy. Németh Erzsébet zárszavai is erre utaltak: "Legyen ez a 100 lépés egyike.") A semmittevés érzését tovább erősítette Horváth Csaba, aki a ciklusokon átívelő konszenzus szükségességéről beszélt Budapest kapcsán, no és arról, hogy kellene egy külön Budapest-törvény. Legyen béke a pártok között, és csináljunk egy metajogszabályt - a politikai kamu biztos jelei ezek. Egyben Horváth közéleti kvalitásairól is hasznos tudásokat szerezhetett a nagyérdemű, a képviselő ugyanis bejelentette: "Növelni szeretnénk a budapestiek életkorát." Ez - lássuk be - első olvasatban nem túl csábító ajánlat, második olvasatban pedig nem tűnik igazi kihívásnak. (Én speciel éveket öregedtem a beszéd alatt.) Horváth konkretizálta is elképzelését: 2-3 millió évet ígért (értsd: minden budapestinek adnának még legalább egy évet). Ha mástól hallom, nem hiszem el. Ezek után - egyebek mellett - a Kozmix együttes, Bangó Margit és a Bergendy szalonzenekar következett (Koncz Zsuzsa valószínűleg nem ért rá), én pedig sietősen elindultam az Orczy-kert felé.
Gyurcsány Ferenc ugyanis az ottani Romajálison is sztárvendég volt. Második beszéde már teljességgel híján volt bárminő politikai tartalomnak, de legalább azt megtudtuk, hogy a szintén felszólaló Mandur László parlamenti alelnök nagypapája cimbalmos volt, továbbá hogy a miniszterelnöknek
nagy kedve volna sörözni
egyet. Mindkét szocialista politikus megemlékezett a Megasztár előző esti győzteséről, Caramelről, mondván, "tegnap este óta van egy roma hősünk". Gyurcsány mindehhez még azt is hozzátette, hogy "szeretnünk kell egymást, gyerekek". Beszéde után a konferanszié imigyen fakadt ki: "Isten éltesse a miniszterelnökünket!", a közönség pragmatikusabb tagjai eközben az "Adjál pénzt!", "Adjatok munkát!" sorok skandálásával próbálták meg észrevétetni magukat. A felajzott szpíker arra a tényre is rámutatott, hogy "a világtörténetben először fordult elő, hogy a magyar szocialista párt elnökségének cigány ember is a tagja" (Kállai Katalin). A színpadon történteknél azonban nagyságrendekkel izgalmasabb jelenetek játszódtak le a napsütötte réten. (Nem a kulturális programra gondolok, az felettébb szórakoztató volt.)
Személyes kedvencem az a jelenet, amikor a miniszterelnök Csécsei Béla polgármester és tucatnyi sajtófotós kíséretében odalépett egy tökmagot és szotyolát árusító asszonysághoz. "Ingyen van?" - kérdezte Gyurcsány mókázva (remélem). Az eladó arcán zavart értetlenség. "Tessék kiszolgálni a miniszterelnök urat!" - próbálta oldani a feszültséget Csécsei, egyben tudtára adni a kofának, hogy kivel van dolga. Kisvártatva egy öntudatos kissrác animált be a képbe, láthatóan az árus ismerőse, talán éppen gyermeke, és ingerülten, imponáló erélyességgel korholta le a fotósokat, hogy ne fényképezzenek, sőt magát az eladót is kérdőre vonta, hogy miért engedi fotózni magát. A távozó siserahadból Csécsei polgármester még visszakiabált egyet, mintegy megnyugtató célzattal: "Nem lesz baj a helyfoglalással."
