Október 10-16. között rendezik az előválasztás második fordulóját

  • narancs.hu
  • 2021. október 3.

Belpol

Most már hivatalos az időpont.

Október 10-től október 16-áig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója – írja a Telex, miután több forrásból így értesült.

Mint írják, a pártelnökök megállapodására volt szükség az időpont meghatározásához, miután az Országos Előválasztási Bizottságban (OEVB) nem tudott döntésre jutni pénteken a hat ellenzéki párt delegáltja.

Az előválasztás hivatalos honlapján ugyan még az eredeti dátum szerepel, vagyis október 4-10., de arra már számítani lehetett, hogy a második forduló csúszni fog.

Néhány napja ráadásul az MSZP, az LMP és a Párbeszéd azt javasolta, hogy a második fordulót október 9-16. között tartsák meg, mert így az egy hétbe beleesne két szombat is, amivel szerintük több szavazót lehetne elérni az előválasztás második etapjában.

Vasárnap délelőtt Karácsony Gergely az Európa Hajón  tartott kampányrendezvényt, melynek végén is megerősítették a hírt és bejelentették: az előválasztás második fordulóját október 10-16. között fogják megtartani.

Frissítés: Az OEVB hivatalos közleménye szerint "az ellenzéki előválasztás informatikai rendszerét ért támadás miatt az előválasztás első fordulója két napot csúszott, így viszont, az eleve nagyon szoros határidők mellett megtervezett második forduló sikeres lebonyolítása rendkívül nehézzé vált. Az Országos Előválasztási Bizottság ezért úgy döntött, hogy az eredeti, hétnapos időszak megőrzésével, de elcsúsztatja az előválasztás második fordulóját október 10-16-ra. A vasárnaptól szombatig tartó időszakban két hétvégi szavazási nap is lesz, ami az első forduló tapasztalatai szerint a legmagasabb részvételt biztosítja. Továbbá a szavazatszámlálás is október 17-én, vasárnapra esik, így lehetséges válik egy nap alatt megállapítani az előzetes végeredményt."

Mint írják, a második forduló szavazópontjainak listáját a jövő héten fogja az OEVB nyilvánosságra hozni, de az már biztos, hogy az egész ország egy választókerületnek fog számítani, azaz a választópolgárok az ország összes szavazópontján érvényesen szavazhatnak, függetlenül az állandó lakcímük egyéni választókerületi hovatartozásától. A szavazási feltételek, azaz a magyarországi állandó lakcím és lakcímigazolvány, valamint egy fényképes igazolvány továbbra is szükséges a szavazáshoz.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.