Olyan hangosan ordítja a kormány, hogy béke, hogy elkezdtünk aggódni

  • narancs.hu
  • 2023. december 23.

Belpol

A Fidesz kommunikációs igazgatója és a kormányszóvivő is a stabilitásról meg a békéről biztosította a lakosságot.

Magyarországon béke van, az ország megőrizte stabilitását ezekben a nehéz időkben is, mondta Holllik István videoüzenetében. Nagyon nehéz volt az idei év, mondta, de persze nem itt, itt minden csodás és leginkább békés volt.  Itt, a béke szigetén "magunk körül csak gondokat és kihívásokat láthattunk". De ez még semmi, mert Hollik szerint "felütötte a fejét a terror" az "öreg kontinensen". Lényegében hetenete lehetett hallani szörnyű merényletekről, európai polgárok megfélemlítéséről, ebből pedig egyenesen következett, hogy Európa nyugati országaiban még a karácsonyi vásárok sem lehetnek biztonságban. De legalább a lángos és a forralt bor sokkal olcsóbb, mint a budapesti vásárokon. 

Természetesen Magyarországon béke és stabilitás van, még ezekben a "vészterhes időkben" is. Már épp kezdtünk megnyugodni, ám ekkor Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő is elmondta a maga jókívánságait. Szerencsére a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarországon megmaradjon a béke és a biztonság. Továbbra sem hagyja a kormány, hogy háborúba sodorják Magyarországot, "hogy feladjuk hazánk szuverenitását, kultúráját, nemzeti érdekeinket".

A kormányszóvivő is felsorakoztatta a "béke", a "nyugalom", a "terrorfenyegetettség", a "háború", a "nehézség" kifejezéseket, amik természetesen csak Európa szarabbik felére igazak, ránk nem. A két videó MTI-s kivonatában összesen tízszer szerepelt a béke szó, szóval így már egy kicsit el is kezdtünk aggódni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.