Online majálissal készülnek a szakszervezetek május 1-jére

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 29.

Belpol

Három szervezet a kormánynak címzett követeléseit is ismerteti.

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzetben idén elmarad a hagyományos majális, helyette a szakszervezetek az online térben ünneplik meg május 1-jét - közölték az érdekvédelmi szervezetek az MTI-vel.

A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közleménye szerint a SZEF, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) közösen ünnepli a munka ünnepét. A szakszervezeti szövetségek a "Mi vagyunk május 1-je! Szolidaritás a válságban is" című egész napos online rendezvénye a Facebookon lesz elérhető.

Az eseményen egyebek mellett ismertetik a három munkavállalói érdekképviselet kormánnyal szemben megfogalmazott követeléseit. Például azt, hogy a munkájukat elvesztett emberek és vállalkozások kapjanak állami segítséget, legyen érdemi bérfejlesztés az egészségügyben, a pedagógusoknál, a szociális és a rendvédelmi területen. Ezen felül követelik, hogy a veszélyhelyzet gazdasági hatásait csökkentő intézkedések kialakításánál a döntésekbe a munkaadók és a munkavállalók érdekeit képviselő országos szövetségeket is vonják be.

Ismeretterjesztő kampánnyal készül a munka ünnepére a LIGA Szakszervezetek.

"A világjárvány rávilágított arra, hogy máig sérülékenyek a dolgozók jogai, minden nap dolgoznunk kell azon, hogy a kivívott eredményeket megtartsuk" - mondta Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke az MTI-nek május elseje alkalmából.

Majális helyett digitális cselekvésre buzdítják a dolgozókat. Azt kérik tagjaiktól, hogy az Együtt erősebbek vagyunk kampányuk induló filmjeinek terjesztésével fejezzék ki támogatásukat és szolidaritásukat a több mint 130 éves szakszervezeti mozgalmak és vívmányaik iránt.

A Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) közleménye szerint a keresztény értékrendű szövetség május 1-jén Munkás Szent Józsefre emlékezik, "a munkát ünnepli és a munkát végző embert, aki megélhetésének alapját a saját verejtékével keresi meg". Ugyanakkor a MOSZ nem tart semmilyen konkrét rendezvényt május 1-jén.

Figyelmébe ajánljuk