Orbán Ráhel 34 hektáros szőlőbirtokot vásárolt Tokajban

  • narancs.hu
  • 2023. június 7.

Belpol

Lévai Anikó már korábban vásárolt a sárazsadányi szőlőkben, de túladott rajta, amikor húsz éve botrány tört ki az Orbán-család vagyonosodása körül.

Gazdát cserélne 34 hektár szőlő, legelő és gyümölcsös Sárazsadányban – írja az Átlátszó. A Tokaj-Hegyalján fekvő borvidéken Orbán Ráhel, a miniszterelnök legidősebb gyermeke vett birtokot, aminek összesített vételára 273 millió forint.

Az adásvételt a törvénynek megfelelően ki kell függeszteni, amit június 23-án vesznek le, ha nem akad más, aki megvenné a területeket az elővásárlási sorrend szerint.

A kifüggesztésből ismerjük azt is, hogy a területek nagy részét Patricius Borház Zrt. bérli 2040-ig, a részben Natura2000-es besorolású természetvédelmi területekért évi 30 ezer forintos bérleti díjat fizet az egyes részekért.

Érdekesség, hogy Orbán Viktor felesége korábban már birtokolt itt földeket (részben még a helyrajzi számok is azonosak). 2001-ben az ÉS-ben megjelent tényfeltáró cikkekből derült ki, hogy Lévai Anikó 41 millió 475 ezer forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el az itt fekvő birtokaira, a cikk hatására parlamenti vizsgálóbizottság alakult az Orbán-család vagyonosodásának vizsgálatára.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.