Óvodások használják, főként hóvirágnyíláskor vagy szentjánosbogár-rajzáskor, mi az?

  • narancs.hu
  • 2017. március 9.

Belpol

Kicsit túlbecsülték a felcsúti kisvasút utasforgalmát.

Nyilvánosságra kerültek a felcsúti kisvasút utasforgalmi adatai, miután az Átlátszó többször megkérdezte Mészáros Lőrincet, ugyan mondja már el, mennyi is az annyi. Ezek szerint 2016. május 30-a és 2016. december 31-e között

egészen pontosan 23 779 darab menetjegyet váltottak.

Mivel a felcsúti polgármester-gázszerelő-oligarcha nagyon nagylelkű, egy csomó embert ingyen is utaztattak, úgy a helyi ovisokat, „kicsiny helyi közösségeket” – jelentsen ez bárkit –, mozgássérülteket, valamint a meghívott vendégeket – kilétükre van egy-két tippünk.

A válaszadók viszont nem csak úgy odadobtak egy adatot a sajtónak, de nem ám, elmagyarázták, hogy voltak olyan látványos események, amelynek ideje alatt csőstül érkeztek a kisvasutazni vágyók. Ilyen volt a szentjánosbogár-rajzás, a nyári szünet vagy a Valentin-nap. Szünidőben heti 1100–1700 utas grasszált fel s alá a csodálatos járgánnyal, szeptembertől ez kicsit lecsökkent, de aztán a Mikulás megint feltornázta a számot.

És aki aggódna, hogy senkit sem érdekel az alcsúti kastélypark hóvirágnyílása, azt is meg tudjuk nyugtatni: március első hétvégéjén ugyanis már

2090 jegyet adtak el!

„Természetesen mindezen adatok annak tükrében értékelendők, hogy ez a kisvasút nem a tömegközlekedést szolgálja, hanem nosztalgia, turisztikai céllal született” – magyarázzák bőszen bizonyítványukat a felcsútiak. És hogy miért is ciki mindez? Mert az első becslések egy pindurkát feljebb tették a lécet:

napi 2560–7080 utasra számítottak.

Egyszerű matekkal gyorsan kiszámolható, mi lett mindebből: nagyjából 110-120 ember váltotta meg jegyét egy átlagos napon. Van még hová erősödni.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.