Pálinkás: „Ilyen egyszemélyi döntési rendszer még nem volt a modern magyar történelemben”

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 31.

Belpol

„Nem nagyon tudtam beszélni a miniszterelnökkel” – állítja az MTA korábbi elnöke.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, valamint az Orbán-kormány egykori oktatási minisztere arról beszélt a Hírklikknek adot interjújában, hogy komoly változáshoz a politikai erőviszonyok jelentős átalakulása vezethet, például ha megjelenik egy olyan formáció, amely képes a társadalomban létrehozott „esztelen megosztottságot” feloldani.

„Ha túljutunk az önkormányzati választásokon, nyilván megint módosulnak kissé a politikai erőviszonyok, azok, akik néhány százalékkal többet érnek el, mint korábban, óriási sikerről fognak beszélni, akik pedig kevesebbet, majd megmagyarázzák” – fogalmazott. Szerinte szükség lenne egy új pártra, de hogy ez mikor jöhet létre, azt nem tudja.

Az MTA korábbi elnöke szerint a gazdasági és politikai élet egészségtelen mértékben kapcsolódik össze, ráadásul a gazdasági szereplőknek nem feltétlenül rátermettnek, szakmailag kompetensnek kell lenniük, hanem jó viszonyt kell ápolniuk a politikai elittel. Ebből az is következik, hogy a szakértők elfogytak a döntéshozók, így a Fidesz körül is.

Ugyanakkor azt is elmondta, ez a rendszer nem fog negyven évig fennállni. „Nincs mögötte az a támogatottság, ami negyven évig fenntarthatná a rendszert. Ilyen erős egyszemélyi döntési rendszer nem volt még a modern magyar történelemben. Vannak ugyan olyanok, akik összehasonlítják a mostani kurzust a ’89 előttivel, de ennyire centralizált az a rendszer sem volt. Szóval nincs negyven év” – mondta.

Pálinkás József az MTA átalakításáról is nyilatkozott. „Nem tudom, hogy lehetett volna-e erősebben, netán erőszakosabban fellépni a miniszterrel szemben, és elmagyarázni a miniszterelnöknek, hogy amit tesz, tenni akar, az nem jó. Én biztosan tettem volna erre erős kísérletet. Nem tudom megítélni, hogy az MTA elnökének volt-e erre lehetősége. Abban nem köt ma már semmi, hogy el ne mondjam, hogy 2017 novemberétől én sem nagyon tudtam beszélni a miniszterelnökkel” – mondta.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”