Pártot alapít Pálinkás József, az MTA volt elnöke, Orbán egykori minisztere

  • narancs.hu
  • 2020. október 12.

Belpol

Az Új Világ Néppárt csütörtökön mutatkozik be.

A Magyar Hang információja szerint új pártot alapított Pálinkás József atomfizikus, az Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere.

A párt neve: Új Világ Néppárt.

Az új politikai pártról a lap annyit tudott meg, hogy azt Pálinkás csütörtökön fogja bemutatni a volt LMP-s Ábrahám Júliával és az egészségügyi szakértő Lantos Gabriella társaságában.

Pálinkás az elmúlt időben többször bírálta a Orbán-rendszert kiábrándult.

Ezután Palkovics közölte: nincs bizalma irántam, mondjak le

Pálinkás Józsefet az MTA ügye mellett arról is kérdeztük, milyen ügyekben kellett volna hangosabban szólnia 2010 után.

(Magyar Hang)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.