Penyige focicsapata visszaküldi az állami támogatást, hogy a kormány a koronavírus elleni védekezésre fordítsa

  • narancs.hu
  • 2020. március 29.

Belpol

Az egyesületnek nincs öltözője, és a pályájukra is ráférne egy felújítás, de szerintük most nem ez a fontos.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falu a megye III-as bajnokságban játszik, az otthoni meccseiket a „penyigei döcögős” gúnynevű pályán tartják – írja a 444.hu az RTL Klub Híradója nyomán. A labdarúgó egyesület tavaly 130 millió forintot nyert korszerűsítésre, így például talajcserére és labdavédő hálók felrakására.

Csütörtökön viszont a polgármester és a klub elnöke közös levélben fordultak Orbán Viktorhoz, hogy visszaküldik a már átutalt pénzt. A település vezetője a csatornának azt nyilatkozta, hogy bár nem ők döntik el, mi lesz a visszakapott milliók sorsa, de remélik, hogy a kormány egészségügyi eszközbeszerzésekre fordítja az összeget.

A klub elnöke hozzátette, már nincs öltözőjük sem, és a pályára is ráférne egy jókora felújítás, de majd megoldják, ugyanis „most nem ez a lényeg”. A polgármester azt reméli, hogy követik majd mások is a példájukat, és együtt leküzdik a „láthatatlan ellenséget”.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.