Sima feles törvénnyel is megszavazhatta volna az Országgyűlés a felhatalmazást

A veszélyhelyzet kihirdetése az Alaptörvénybe foglalt lehetőség a különleges jogrendek közé sorolva. Ezen kívül van rendkívüli állapot, szükségállapot, a megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, a váratlan támadás – ezek valamilyen erőszakos, fegyveres cselekményhez vagy annak fenyegető esélyéhez kapcsolódnak. A veszélyhelyzet az „az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében” teendő intézkedésekhez ad a szokásosnál tágabb teret a kormánynak. Az alaptörvény egyszersmind megengedi a kormánynak, hogy veszélyhelyzetet hirdessen ki és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket tegyen. Sőt nem egyszerűen rendkívülieket, hanem jogrenden kívülieket is: „rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet”. Tizenöt napig, „kivéve, ha „a Kormány - az Országgyűlés felhatalmazása alapján - a rendelet hatályát meghosszabbítja”.

Ehhez, a tizenöt napon túli felhatalmazáshoz szükséges a sokat emlegetett – elterjedt formulával élve – felhatalmazási törvény. Ez nem kapta meg a héten a zöld jelzést az ellenzéktől. Csakhogy pusztán a felhatalmazáshoz eleve nem is lett volna szükség az ellenzékre, mert ahhoz bőven elegendőek a kormányoldal voksai.

A miniszterelnök meg is pendítette a témáról szóló hétfői napirend előtti vita során: „Egyszerű többséggel lehet ezeket a döntéseket meghozni.” Hozzátette, ez megvan kormányoldalon, sőt a „kétharmados” is.

„Orbán Viktornak igaza van – mondta egy névtelenséget kérő forrás –, elegendő a feles többség. Bár az Alaptörvény a veszélyhelyzet részletszabályainak meghatározását sarkalatos törvényekre bízza, a tizenöt napon túli felhatalmazás megadásához nem ír elő még kétharmados többséget sem.”

Az alaptörvény ugyanis nem említi, hogy szükséges-e a meghosszabbításhoz valamilyen minősített többség. Márpedig ha ezt külön nem tünteti fel egy jogszabály, akkor az általános előírások érvényesülnek: vagyis ebben az ügyben elég a jelenlevő képviselők fele plusz 1 főnek a szavazata is.

Akkor miért, mihez volt szükség a „négyötödös” színjátékhoz? A karanténból kikószáló kormánypárti B. Nagy is fölöslegesen ment be a parlamentbe?

A házszabály bugyrai

A házszabály ülésszakonként megszabott számban lehetővé teszi azonban, s a voksok szimpla többségével engedélyezheti a parlament, hogy a folyamatot (részint a procedúra rövidítésével, részint a határidők szűkítésével, úgynevezett „sürgős” vagy „kivételes” tárgyalási szisztémában) felpörgessék. Kivételes eljárásban két nap alatt megszülethetett volna a döntés, azaz hétfőn-kedden a koalíció a többségével simán elintézhette volna egymaga.

Csakhogy a törvényjavaslatban szerepelt néhány „kétharmados” passzus is, ami ezt a gyors elintézést ellehetetlenítette. Sarkalatos törvény tárgyalásához kivételes eljárás lefolytatása eleve nem kérhető, csak a házszabálytól történő eltérés engedélyezése – és ehhez tényleg kellett volna a négyötöd.

Ellenzéki oldalon néhányan csapdát sejtenek emögött, mondván, rájuk akarják égetni, hogy csak kekeckednek az ország súlyos helyzetében, amikor pedig cselekvésnek itt az ideje. Hiszen ha a kormány csak a felhatalmazást akarja, azt egyszerű többséggel elérhette volna; a „kétharmados”elfogadási arányt igénylő (amúgy több ponton vitatható) változtatásokat pedig külön, az adott törvények módosításával is elérhette volna. Ellenzéki forrásaink szerint gyanújukat az is erősíti, hogy a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté, nyomást gyakorolva a túloldalra, már a parlament ülését megelőzően közölte, hogy a következő héten a túloldal támogatása nélkül is megszavazzák a felhatalmazási törvényt. (Végül „sürgős” tárgyalási eljárásban ez a forgatókönyv valósulhat meg.) Szóba sem került, hogy a „felhatalmazás” feles többséggel is átmehet – pedig lényegében azt maga a miniszterelnök közölte utóbb.

Kétségtelen, hogy gyors és határozott intézkedésekre van szükség, méghozzá lehetőség szerinti legszélesebb körű támogatással. Igen visszás lenne, ha ilyen súlyos járványhelyzetben kezdtek a kormánypártok kicsinyes taktikázásba. A felhatalmazási törvény javaslatának bevezetőjében például ez szerepel: „A közös cselekvés, a nemzeti összefogás, az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozók, illetve valamennyi érintett áldozatos munkája a lehető legszélesebb körű nemzeti egység sarokpontjai. Az Országgyűlés tagjai a javaslat elfogadásával járulhatnak hozzá a vészterhes időkben szükséges nemzeti egység megteremtéséhez és fenntartásához.” Könnyebb lenne hinni a Fidesz (és a KDNP) ebbéli szándékában, ha nem lett volna előre egyértelmű, hogy az ellenzék hevesen tiltakozni fog például a rémhírterjesztéssel kapcsolatos passzus miatt, és már napokkal a szavazás előtt látható volt az is, hogy a veszélyhelyzet bizonytalan idejű meghosszabbítására nem fog felhatalmazást adni. S nyilván a koalíciós pártok is tudták magukról, hogy e kérdésekben nem kívánnak kompromisszumot kötni.

Orbán Viktor: „Azt akarom…”

Orbán Viktor mindazonáltal ezt mondta a parlamentben, szokása szerint többször is egyes szám első személyre váltva: „A kormány vissza akarja adni azt a jogot, hogy ne a kormány, hanem önök döntsék el, hogy mikor van vége a veszélyhelyzetnek. Nem elvenni akarunk, vissza akarom adni. És azért akarom visszaadni önöknek, mert olyan döntéseket kell majd hozni, hogy nem akarok utána vitázni arról, hogy most akkor van jogunk vagy nincs, bármelyik pillanatban a parlamentnek abban a helyzetben kell lennie, hogy visszavehesse a kormánytól a döntés jogát. Én nem kérem, se egy hétre, se két napra, se kilencven napra. Félreértik a helyzetet. Nincsen szükségem fix határidőre. Holnap reggel visszavehetik, ha úgy látják. Lesznek döntések, amikor majd önöknek eszükbe fog jutni. Tehát azt akarom önöknek mondani, hogy a döntések mögötti fedezetnek, parlamenti fedezetnek folyamatosnak kell lenni. Mindennap. Mert önöknek mindennap meglesz a joguk, hogy azt mondják, hogy eddig és ne tovább. Mindennap.”

Ennek lényegét bele is foglalták a törvényjavaslatba. Csakhogy a kormány eleve nem adhatja az Országgyűlés kezébe a veszélyhelyzet megszüntetésének jogát. Az alaptörvény (amely überel minden egyéb jogszabályt) kimondja ugyanis: „A különleges jogrendet a különleges jogrend bevezetésére jogosult szerv megszünteti, ha kihirdetésének feltételei már nem állnak fenn.” Eszerint kizárólag a kormány teheti meg, hiszen az hirdette ki – más szerv nem is tehetné.

A kormánypárti képviselők számbeli fölényére utalva Orbán Viktor a felszólalásában világossá tette: „A kormányzat fölötti parlamenti garanciát ez a többség jelenti, és nem a kisebbség. (…) Ezt a válságot önök nélkül is meg fogjuk oldani. Ha most nem szavazzák meg, akkor is meg fogjuk oldani.” Utólag világos, a négyötödös színjátékra azért volt szükség, hogy Orbán ezeket a teátrális mondatokat elmondhassa nyilvánosan.

Az már más kérdés, mi számít majd megoldásnak. Azt is Orbán fogja megmondani.