Pukli István most már tényleg pártpolitizálásba kezd, mert „civilként nem lehet elérni semmit”

  • narancs.hu
  • 2017. május 15.

Belpol

Új polgárosodást hirdet a Tanítanék Mozgalom egykori vezetője.

Pénteken mutatja be a Polgári Világ Pártja alapszabályait Pukli István. A Tanítanék Mozgalom egykori élharcosa, a Teleki Blanka Gimnázium leköszönt igazgatója a Magyar Nemzetnek adott friss interjújában vall arról, hogy a polgári gondolkodású szavazóknak szeretnének alternatívát nyújtani, mert „az ország ellen fordult az az egyetlen ember, Orbán Viktor, akiben a polgári szavazók bíztak”.

Bocsánatkérés kíséretében kijelentette, hogy mára eldöntötte, akar-e politizálni.

„Próbáltam más utat találni, de nincs más választás. Megígértem, hogy áttöröm a fejemmel a falat az oktatásban, erre a pártalapítás az egyetlen hatékony eszköz. Civilként nem lehet elérni semmit, csak választás útján váltható le a kormány.”

Pukli párttársával, Kálovics Enikővel, aki eddig a Független Diákparlamentben tevékenykedett, elmondta, hogy egyelőre tízen vannak, de „hazai és nemzetközi szinten is elismert szakértői gárda” áll mögöttük.

A párt finanszírozásáról nem árultak el eddig körülbelül semmit, „vannak kapcsolataink, vannak ígéreteink”, mondták, de azt is hozzátették, hogy „velünk van egy jelentős tőke, amit az ügy szolgálatába tudunk állítani”.

A Momentum Pukli pártja szerint az SZDSZ és az MSZP örökségének az újrafogalmazója, de véleményük szerint az egész politikai elit megújítására szükség van, nem csak a polgári oldalon.

A Polgári Világ Pártja nem tudja elképzelni, hogy bárkivel is összefogjon a 2018-as választáson, de a cél az, hogy simán bejussanak a parlamentbe.

„Rengeteg a bizonytalan szavazó és a csalódott polgári ember. Mi nemcsak az ő bizalmukat szeretnénk elnyerni, hanem azokét is, akik még mindig hisznek Orbán Viktornak. Mi vagyunk talán az egyetlen politikai erő, amely abban gondolkodik, hogy a Fidesztől vegyen el szavazókat.”

A programjuk, állítják, teljesen kidolgozott: ha véletlenül hatalomra kerülnének, felmondanák a Paks 2-re vonatkozó Orbán–Putyin-paktumot, míg az oktatást a skandináv modell alapján alakítanák át, az egészségügy rendbetételéhez pedig 10-12 ezer forintos havi alapdíjat vezetnének be.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.