Havas Henrik politikusnak áll

  • narancs.hu
  • 2017. május 15.

Belpol

Kisorosziban talán hosszabb életű lesz próbálkozása, mint anno.

Időközi választást tartottak vasárnap Kisorosziban, miután januárban a képviselőtestület négy tagjából hárman megszavazták a testület feloszlatását. A választási törvény értelmében 100 napon belül új képviselő-testületet és polgármestert kellett választania a településnek.

Ez történt a hétvégén, amikor Molnár Csaba független jelöltet választották meg Kisoroszi polgármesterévé – közölte az MTI. Az ezerfős Pest megyei település vezetéséért három független és egy munkáspárti jelölt indult: Molnár Csaba 217, Nádasdi-Csontos Elek 152, Greff Gyuláné 122, Pálmai Ferenc, a Magyar Munkáspárt jelöltje pedig 5 szavazatot kapott.

A négy képviselői helyért tizenöt jelölt mérette meg magát. Közülük a független jelöltként indult Benedek Károlyt 284, Havas Henriket 253, Surányi Pétert 180 és Kovács Sándort 178 szavazattal választották meg.

Havas Henrik, az ismert médiaszemélyiség úgy fogalmazott korábban, hogy nem készült, nem kampányolt. "Úgy gondolom, hogy nekem már nem kell bemutatkoznom."

Havas eddigi politikai karrierjét hatnapos államtitkársága jelenti: 1995. november 1 és 7. között Horn Gyula kormányában a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs ügyekkel megbízott címzetes államtitkára volt.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Fűző nélkül

Berlin, Du bist so wunderbar – fogad a híres dal, amelynek a karrierje egy német sörreklámból indult. Nehéz is lenne másképpen összefoglalni a város hangulatát, amelyet az itthon alig ismert grafikus, illusztrátor és divatfotós Santhó Imre munkássága is visszatükröz.

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Londoni randevúk

„Ne ijedjetek meg, de azt hiszem, én vagyok a generációm hangja. Vagyis valamelyik generációé” – fogalmazott Hannah Horvath a Csajok első részében. A 2012–2017 között futó, hat évadot megélő sorozatban Lena Dunham pont így tett: hangot adott azoknak a fiataloknak, akiknek mindennél nagyobb szabadságot és jólétet ígértek, ám a világválság ennek az anyagi, az egzisztenciális szorongás pedig a lelki fedezetét egyszerűen felélte.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.