"A legjobb, ha versenyt hirdetnek"

Callmeyer Ferenc, a Magyar Építész Kamara elnöke

Tavaly október végén, amikor véglegessé vált, hogy a jelenlegi kormány nem akarja felépíteni a Nemzeti Színházat az Erzsébet téren, ahol az elõzõ kormány idején lerakták az alapokat, az építésztársadalom nem kárörvendõ fele még csak morgolódhatott, amiért Bán Ferenc terve besorolt a meg nem valósultak közé. Most azonban, amikor Schwajda György, a Városligetbe átálmodott építkezés miniszteri biztosa pályáztatás nélkül kívánja megbízni a tervezéssel a több színházi rekonstrukcióban tapasztalatot szerzett Siklós Máriát - mellesleg Schwajda lakóházának tervezõjét -, az építészek szakmai szervezete hivatalosan tiltakozik a törvénytelennek tartott eljárás miatt. Lapzártakor úgy tudni, Schwajda kitart Siklós megbízása mellett, s bár Hámori József kulturális miniszter egyszer már a pályáztatás mellett foglalt állást, politikai államtitkára, Várhegyi Attila legutóbb Schwajda álláspontját osztotta. Az FKGP - merthogy az építésügy a területfejlesztéshez, vagyis Torgyán József minisztériumához tartozik - tárcaközi egyeztetést javasol.

MaNcs: Mire jutott pénteki gyõri tanácskozásán a Magyar Építész Kamara?

Callmeyer Ferenc: A Magyar Építész Kamara tizenkilenc területi kamarájának elnökei tanácskoztak Gyõrben, egyúttal elnökségi ülést is tartottunk. Egyébként is összejöttünk volna, de a Nemzeti Színház miatt nagyon kapóra jött ez az ülés. Elsõ napirendi pontként tárgyaltuk a Nemzeti Színház helyzetét. Elfogadtunk egy határozatot (lásd keretes írásunkat - a szerk.), melyben megállapítottuk: az építési törvény teljesen egyértelmûvé teszi, hogy közbeszerzéseknél tervpályázatot kell kiírni. Ez eddig törvényességi és nem kamarai kérdés. Kamarai kérdéssé ott válik, hogy az építész kar felelõsségének tudatában, túl a törvényességen, nemzeti kérdésnek érezzük a Nemzeti Színház kétszáz éve vajúdó ügyét. Lezajlott néhány pályázat, olyan kiemelkedõ építészek részvételével, mint Tõry Emil, Pogány Móric, vagy hogy csak az utolsó évtizedeket idézzem, Hofer Miklós vagy Bán Ferenc, s ha már úgy alakult, hogy még egy új Nemzeti Színházat kell tervezni, akkor a magyar építész kar részére pályázatot kell nyitni. A tervpályázati szabályzat szerint két lehetõség kínálkozik: az építészkamara az országos, nyilvános pályázatot preferálja, de a megbízó választhatja a meghívásos pályázatot is. Arra volt jó ez a kibõvített elnökségi ülés, hogy ezt az álláspontot megerõsítsük. Jó szívvel mondhatom, több mint nyolcezer építész véleményét képviselem ezzel.

MaNcs: Jogilag teljesen egyértelmû, hogy közbeszerzésrõl van szó, és erre pályázati kényszer vonatkozik?

CF: A jogi helyzet egyértelmû: van egy építési törvény, amely 1997-ben született, és ennek egyik passzusa visszautal a közbeszerzési törvényre, amely 1995-ben született. Ez kimondja, hogy közbeszerzések esetében építészeti pályázat kiírása kötelezõ. Ez pedig teljesen egyértelmûen közbeszerzés: az adakozásból összegyûlt összeg közpénz, az ezen felül erre fordítandó összeg szintén az adózók pénze.

MaNcs: Ha ez ennyire egyértelmû, akkor miként merülhet fel mégis, hogy az idõ sürgetésére hivatkozva meg lehessen próbálni megkerülni a pályáztatást?

CF: Vagy tévedésbõl, vagy a törvény nem ismerése miatt, de ha jól tudom, ez a koncepció már megváltozott. (Interjúnk Várhegyi államtitkár vasárnapi nyilatkozata elõtt készült, melyben kiállt a pályáztatás nélküli megbízást forszírozó Schwajda mellett - a szerk.) A jövõ héten fogok Schwajda úrral találkozni. Hámori miniszter úrnál kezdtem az instanciázást, õ elsõ pillanattól kezdve fontosnak tartotta a pályáztatást.

MaNcs: Milyen jogosítványai vannak az építészkamarának?

CF: A Magyar Építész Kamara szakmai kamara, s mint ilyen, köztestület, mûködését törvény szabályozza. Azért alakult, hogy a társadalomnak védelmet, biztosítékot nyújtson a kontár munka ellen, és ugyanakkor figyelemmel kísérje az építészek etikai kötelezettségeinek betartását. A kamarai tagság kötelezõ. Ahhoz, hogy Magyarországon valaki építészeti tervezést végezzen, elõször is kamarai tagnak kell lennie, másodszor jogosultságot kell szereznie. A kamarai tagsághoz egyetemi vagy egyetemhez hasonló rangú, szakirányú végzettség kell, de ez még nem elegendõ: egyetemi építészmérnöki végzettséggel két-, egyéb szakirányú végzettséggel ötéves gyakorlatra van szükség. Lényegében ugyanez szükséges a jogosultság megszerzéséhez is. Aki ezeknek a feltételeknek eleget tesz, annak meg kell kapnia a kamarai tagságot és a jogosultságot. A kötelezõ tagdíjak ellenében a kamara különbözõ szolgáltatásokat nyújt, közlönyben tájékoztat a kamarai, minisztériumi és kormánydöntésekrõl, egy másik kiadvány révén megismerteti egymás munkáival a tagságot, zsûritagokat küld tervpályázatokra, és figyeli azok törvényességét - kamarai tag csak olyan pályázaton vehet részt, amely a kamara ajánlása alá tartozik -, etikai, fegyelmi bíráskodást végez, védelmet nyújt kamarai tagok egymással, illetve építtetõkkel szembeni ügyeiben, figyelemmel kíséri az oktatás színvonalát, és ajánlásokat tesz a tervezési díjakra a különbözõ épületkategóriákban, kutyaóltól templomig.

MaNcs: Mennyire komoly fenyegetés az, hogy - miként most Siklós Máriával kapcsolatban fölmerült - a kamara kizárja tagjainak sorából azt, aki megbízásra végez el olyan tervezési munkát, amelyet meg kellett volna pályáztatni?

CF: Egyelõre nincs szó ilyen fenyegetésrõl. Az illetõ építész is magyar állampolgár, a törvényes utat be kell tartania. Ez az alapkérdés. Ha mégis elvállalná, az büntetõjogi felelõsséget vonna maga után. Az az érzésem, odáig nem is jut a dolog, hogy a kamarai fegyelmi bizottságnak ezzel a kérdéssel érdemben foglalkoznia kelljen. Sokan firtatják ezt, de fikciókkal nem szívesen foglalkozom. Elnökségem két éve alatt még nem fordult elõ, hogy kamarai tagot kizártunk volna etikai, fegyelmi vétség miatt. Ismerem a külföldi kamarák hasonló ténykedését, elõfordulnak etikai vétségek, bár nagyon nehezen deríthetõk fel és szankcionálhatók. Akit kizárnak a kamarából, annak el van vágva a további karrierje, ez nagyon komoly fenyegetés. De olyan esetrõl is hallani, hogy valakit kizártak, és ezután strómannal dolgoztatott, amivel újabb fegyelmi vétséget követett el.

MaNcs: A pályáztatás kényszere a legjobb megoldás keresése szempontjából logikus, de vajon nem lenne jó, ha magyar vagy külföldi sztár építészeket pályázat nélkül is meg lehetne bízni fontos épületek megtervezésével?

CF: Ez nem fordulhat elõ. A szakma egyik legrégibb nemzetközi szervezete, az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) nagyon szigorúan kezeli ezt a kérdést. Az európai építészkamarák szervezete, ahová februárban vettek fel minket, szintén rendkívül ügyel erre. Minden ország építési vagy valamilyen más törvénye szabályozza a középítkezéseket. Elõfordulhat, hogy néhány sztár építészt meghívnak egy pályázatra, de középítkezésre direkt megbízás csak diktatúrákban létezhet. A Szovjetunióban fordult elõ valamikor 1929-30-ban, hogy a szakszervezetek székházának tervezésével megbízták Le Corbusier-t, aki egy nagy üvegablakos, Bauhaus stílusú épületet tervezett, amely az elsõ moszkvai telet sem bírta ki. Ha jól emlékszem, Corbusier-t in effigie halálra ítélték. Amikor azt hallani, hogy valamelyik sztár építész tervei szerint építkeznek valahol, akkor, ha az középítkezés, pályázaton nyerte el - direkt megbízás csak akkor lehetséges, ha alapítvány vagy magánszemély az építtetõ. Egy kivételrõl tudok, amikor még a vasfüggöny idején Nyugat-Berlin városa több építészt kért fel, hogy a Berlini Építési Kiállítás keretében mutassák meg, mit gondolnak a lakóházról, de nem ismerem a pontos részleteket. A pályáztatás általános voltát az magyarázza, hogy az országok felismerték, értéket csak versennyel lehet teremteni. A verseny nyertes terve hordozza azt a többletet, amelyet egyszerû megbízás esetén valószínûleg nem hordozna. Ez már a reneszánszban is így volt. A firenzei dóm befejezésére is pályázatot írtak ki. A mindenkori lehetõ legjobbat úgy lehet produkálni, ha versenyt hirdetnek meg - de az eredmény természetesen attól is függ, ki bírálja el. Emellett szakmapolitikai szempontból is forszírozzuk a pályázatot, hogy ismeretlen és referenciákkal még nem rendelkezõ, de tehetséges fiatalok is kitörhessenek. Elvileg a legegészségesebb az lenne, ha minden nagyobb épületet pályázat útján építenének - Finnországban ez a szisztéma mûködik, és ez nagyon egészséges kiválasztódási lehetõséget biztosít a fiatal építészek számára.

MaNcs: Szó esett Gyõrben Bán Ferenc kárpótlásáról? Mi indokolja, hogy a honoráriuma kifizetése után kárpótlás is megillesse õt?

CF: November táján megkerestem Bán Ferencet, hogy vele a megbízója elszámolt-e. Ez nagyon fontos kérdés, mert az etika megköveteli, hogy egy új építész csak akkor szálljon be egy tervezésbe, ha meggyõzõdött róla, hogy az elõzõ kollégával tisztességesen lezárták az ügyet. Bán Ferenc közölte, hogy a szerzõdése korrektül lezárult. De közölte azt is, hogy magánjogi követelése van az õt ért kár miatt. Külföldön, elsõsorban Amerikában az efféle kárrendezés szerzõdéses téma. Elõre kikötik: ha a megrendelõ miatt a munka meghiúsul, az építésznek kártérítés jár. Nálunk ezt nem szokta rendezni a szerzõdés. Mint mondtam, ez magánjogi ügy, nem kamarai téma, a kamara annyiban lehet Bán Ferenc segítségére, hogy erkölcsileg megerõsíti: joggal követel kártérítést, hiszen ennek a beruházásnak a reményében felszerelt egy irodát. Most, hogy lemondták a beruházást, két választás elõtt áll: vagy eladja a komputerekkel felszerelt irodát, amit csak áron alul tehet meg, vagy szaladgálni kezd munkák után, aminek az eredménye megint csak kétséges.

MaNcs: Része lehet a kártérítési igényének az õt ért erkölcsi kár?

CF: Véleményem szerint igen, de ez már a bíróság kompetenciája.

MaNcs: Mi lenne a továbbiakban a Nemzeti tervezésének normális menete?

CF: Jóslásokba nem mernék bocsátkozni, de a napi események azt igazolják, hogy a tárca elismerte a pályázat szükségességét. (Mint már említettük, Schwajda György interjúnk elkészülte után is kiállt a pályáztatás nélküli tervezés mellett - a szerk.) Mi mindenképpen segíteni kívánjuk ezt az eljárást.

MaNcs: Mennyire gyorsítható meg a Nemzeti Színház építése?

CF: Mint egy gyerekszülésnek a kilenc hónapról négy hónapra való leszorítása.

Szőnyei Tamás

Nyilatkozat

A Magyar Építész Kamara, a kamarát alkotó 19 területi kamara, annak megjelent elnökei, tisztségviselõi - mint a szakma önkormányzatának és mint köztestületnek a képviselõi - kötelességüknek érzik, hogy a Nemzeti Színház ügyében felhívják a döntéshozók figyelmét a törvényesség szigorú betartására.

Az eljárás során maradéktalanul érvényt kell szerezni Az épített környezet alakításáról és védelmérõl szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 32. § 7. pontjában foglaltaknak, miszerint minden ilyen esetben tervpályázatot kell kiírni.

Ennek szellemében a Kamara a nemzet elvárását is figyelembe véve, a törvényben elõírt és miniszteri rendeletben szabályozott tervpályázati formát illetõen, egyedül a nyilvános tervezési versenypályázatot tartja megfelelõnek.

(...)

A Nemzeti Színház másfél évszázada vajúdó ügye, e nemzeti szégyen végleges megoldása, értékének jövendõ perelhetetlensége nem múlhat azon, hogy e verseny (amelynek legtágabbra nyitott nyilvános kereteit a hivatkozható nemzetközi gyakorlat is példázza) néhány hónapra meghosszabbíthatja a legmegfelelõbb terv kiválasztásának idejét, az épület általunk is oly várt megvalósulását.