"Mindig van nálam egy liter homok" (Cakó Ferenc animációsfilm-rendező)

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Cannes-tól San Franciscóig minden valamirevaló fesztiválon díjazták már animációs filmjeit; bábfigurákba, gyurmaalakokba, homokba álmodott világát. Munkáiban azt tartja a legfontosabbnak, hogy néptõl és nemzettõl függetlenül, a világon bárhol érthetõk legyenek. Együttérzett az öreg, kidobott székkel, készített filmkölteményt a szeretet hiányának fájdalmáról, az évszázad utolsó kollektív élethaláltáncáról és balladát a zsarnokságról. Nevét világszerte ismerik, saját hazájában mégis keveset hallani róla. Az elmúlt hét végén díjnyertes kisfilmjeit vetítette az Örökmozgó Filmmúzeum, és a mûvész bemutatta egyedülálló show-mûsorát is, az élõ homokanimálást zenére. A homok még le sem pergett a kezérõl, a nézõk szája még tátva volt, mikor mikrofonvégre kaptuk.

Cakó Ferenc animációsfilm-rendezõ

MaNcs: Amikor élõben improvizál, nem sajnálja, hogy nem örökíti meg filmen a változó homokplasztikákat az utókornak?

Cakó Ferenc: Persze hogy sajnálom, de inkább az jár az eszemben, hogy ha öreg leszek, tudom-e majd ugyanilyen pontosan csinálni ugyanezt, remegõ kezekkel. Borzasztóan kell koncentrálni közben, mert a kiválasztott zene behatárolja a mûveletet. Ezt idõre kell befejezni. A végére kell érni egy történetnek. Nem titkolom, hogy ezeket az elõadásokat jól begyakorolom. Menet közben csupán néhány új dolgot találok ki, mert magam is unnám, ha mindig ugyanazt kéne csinálnom.

MaNcs: A homok olcsó, könnyen elérhetõ, különösen a homokbányákban. A gyerekeken kívül mégsem jut eszébe senkinek, hogy megformázza. Ön hogyan jutott erre a gondolatra?

CF: Eredetileg grafikus vagyok. Amikor ebben a minõségemben sorozatfilmek gyártásában vettem részt a háromdimenziós mûteremben, mindenféle anyagot volt alkalmam kipróbálni. Egy ízben hetekig csak azzal kísérleteztem, hogyan lehet mozgatni a homokot az asztalon a kamera alatt. De azt is mondhatnám, hogy végül is a kényszer szülte ezt a formát, mert nyilvánvaló, hogy a homokkal készült filmek jóval alacsonyabb költségvetésûek, mint például egy bábanimáció vagy egy gyurmafilm. Ettõl függetlenül ugyanúgy lehet velük nagydíjakat nyerni. Most épp egy nagyszabású, százfigurás bábfilmet csinálok. Ez nagyon kemény meló, meg kell venni a gumianyagot, a szemeket megcsináltatni az üvegtechnikussal, megvarratni a kis ruháikat, a díszleteket megépíttetni. Kapásból hat-nyolc ember és nagy mûterem szükséges hozzá. Egy homokfilmet viszont otthon a pincében is meg tudok csinálni.

A homokot keverem más, mindenféle plasztikus anyagokkal, mint a jó kézmûves. Sok jó ötletem van, amit így, ezzel a technikával is nehéz megvalósítani. Nehéz felvenni a versenyt a divatos filmekkel, és nem is törekszem rá. A dolog határai végül is kialakították azt a sajátos stílust is, amitõl mindenki ráismerhet a filmjeimre. Nyugaton egyébként reneszánszát éli a háromdimenziós film gyártása, rengeteg téranimációs alkotás jelenik meg a mûvészetben és a reklámokban is. A mûvész költségeihez persze az állam járul hozzá, mert az alkotó ott sem veheti fel a versenyt a reklámiparral. Egészen elképesztõ technikákkal dolgoznak. Láttam olyat, aki karcolós technikát alkalmaz. Fekete lapra karcol, majd visszafesti. A homokon sincs mit szégyellni, biztos rajztechnika és sebészi pontosságú kéz kell hozzá. Én úgy oldottam meg az anyagi világtól való függetlenségemet, hogy vettem magamnak egy speciális trükk-kamerát, és szépen eljátszogatok vele otthon.

MaNcs: Ennek tényleg semmi köze a vízparti pihenésekhez, a hajdani homokvárépítésekhez? Vagy a malterkeveréshez legalább?

CF: Valóban van benne valami passzív pihenés. Bár nekem, ha tengerparti homokban ülök, most már inkább a munka jut eszembe.

MaNcs: Bármilyen homok megfelel a célnak?

CF: Sima homokkal dolgozom, de volt egy eset, ami ráébresztett, hogy annak a minõsége is változó. A finn filmfõiskolára hívtak kurzust tartani, és nem akartam homokkal telt dunsztosüvegeket átcipelni a határon, nehogy azt higgyék, valami sugárzó anyagot csempészek. Faxoltam a kollégáknak, hogy biztosítsanak nekem egy zsák közönséges építési homokot. Lett is aztán egy zsákkal, csak az volt a baj, hogy a zsákban kõpor volt. Az meg, ugyebár, nem jó. Olyan, mintha szenet szórnék. A finom árnyalatokat nem lehet vele úgy kihozni, mint a kvarchomokkal. El kellett menni valahova, ahol üvegfúvással foglalkoztak, és onnan szereztünk nyersanyagot. A fene sem gondolta volna, hogy az egy gleccservidék, és csak kõporuk van. A követ megõrlik, és különbözõ granulátumokat gyártanak belõle az építkezésekhez. Azóta mindig hordok magammal egy liter szûrt homokot. Meg a felszerelést: az üvegasztalt, amin kenegethetem a homokot, a fejem fölött a lámpával.

MaNcs: Úgy tûnik, mintha a zenéhez találná ki a képi világot. Vagy mégis a forgatókönyv készül el elõbb?

CF: Jön egy zene, amit megszeretek, és kitalálom hozzá az egymásba olvadó, egymásból alakuló grafikai világot. A lengyel kortárs zenét nagyon szeretem, mert a végletekig tudják fokozni a hangulatot. Nem konkrét forgatókönyveket készítek, hanem bizonyos gondolatcsoportokhoz ötleteket dobálok egy kalapba. Ha éjszaka felébredek arra, hogy van egy ötletem, akkor lerajzolom. Késõbb kirakosgatom õket a szõnyegre, kidobok belõle párat, így lassan kialakul valami, amihez hozzájön még a filmkészítés folyamata. A film egy részét is kidobom, mert a zenéhez meghatározott idõre kell összeállnia az ötleteknek. De az akkor már egy dögös anyag. A vágóimmal, például az általam nagyon kedvelt Happ Magdával évek óta zenére vágunk, ami élvezetes és inspiráló dolog. Élni kezd a zene, és közben is születnek ötletek. A képeknek mindenképpen egymásból kell következniük. Olyan ritkán fordul elõ, hogy letörlöm az asztalt, és teljesen új rajz következik. Az élõ mûsornál sem engedhetem meg magamnak, de a filmeknél különösen nem, amikor három-négy hónapom van a gondolkodásra. Borzasztó aprólékosan kell mozdítani a homokot ahhoz, hogy folyamatos mozgás álljon össze. Nem véletlen, hogy az animációs filmek rövidek, ugyanis a nézõnek az agyában a képeket mozgássá kell összeraknia. És nem is annyira jártasak a modern képzõmûvészetben, hogy az általam kialakított képi világot mint hosszabb sokkhatást elviseljék. Egy ilyen animációt nézve borzasztóan elfárad a nézõ, nem azért, mert rossz a film, hanem a szemén keresztül nem bírja követni az agya. Nem véletlen, hogy Disney papa is rájött arra, amikor az elsõ egész estés rajzfilmet, a Hófehérkét csinálta, hogy minél naturálisabbra kell venni a hátteret. Csak a figurák legyenek karikatúrák. Az én filmjeim még így, naturálisan is nagyon fárasztóak. A feleségem mindig mondja, hogy rakjak be humoros motívumokat. Lazításnak.

MaNcs: Valóban nagyon komor hangulatúak ezek a homokfilmek.

CF: A gyurmafilmeknél éltem a képi humor lehetõségével, de a homokfilmekben ez kizökkentene. Nem úgy van az, hogy az egyik pillanatban röhög az ember, a másikban meg visszasüpped abba a melankolikus világba, amit az anyag sugall.

MaNcs: Külföldön nem hányták a szemére, hogy miért ilyen komor a magyar mûvészlélek? A többiek, Jankovics Marcell és Rófusz Ferenc filmjein sem lehet megszakadni a röhögéstõl.

CF: Nem, mert a fesztiválokon többnyire ilyen filozofikus filmek szerepelnek. Nehéz kitalálni azt, hogy milyen filmet csináljon az ember, amikor a beérkezõ kilencszázból negyvenet mutatnak be egy fesztiválon. Kilencvenötben Cannes-ban az én alkotásom, A homok dala volt a magyar versenyfilm, ami szintén nem túl vidám alkotás. Ki kell agyalni, hogy mivel tudok elõhozakodni, ami különbözik. Nem hiszem egyébként, hogy távol állna a magyar néplélektõl az, amit csinálok.

MaNcs: Úgy látszik, a magyar animációsok lassan kiszorulnak a szakmából, pedig biztos volna rájuk közönségigény. Van még egyáltalán rangja nálunk ennek a hivatásnak?

CF: Rengeteg animációs van, de nincsen elõnye a magyar grafikusnak olyankor, amikor kizárólag a piaci szempontok érvényesülnek. Amikor a Pannónia szétesett, az ottani rendezõk kis alkotói stúdiókat alapítottak. Ahogy most én is. Vagy negyven ilyen mûhely van, de ezek fõként komputeranimációval, reklámmal foglalkoznak. Az úgynevezett elfogult animáció, amit én csinálok, nem olyan kelendõ. Különbözõ fesztiválokon fut mondjuk három évig egy film, megnyer egy csomó díjat, aztán csinálom a következõt. Nekem ebbõl az a fõ nyereségem, hogy a szakma elõterében vagyok, különösen Nyugaton persze, kurzusokra, fesztiválokra hívnak. Tavaly szeptemberben a most utoljára vetített Fészek címû filmet tizenöt helyre nevezték a világban. Alig bírták megszervezni a kópiák szállítását a különbözõ helyszínekre. Két fõdíjat nyert.

MaNcs: Régebben a tévében és a mozikban is gyakrabban élvezhettük az "elfogult" animációkat. Most hogy áll a helyzet? Fejlõdhet még nálunk ez az ipar?

CF: Legutóbb Fellegi Ádámmal volt egy sorozatunk a tévében, ahol az általa írt zenére homokanimáltam. Egy baj volt vele, hogy vasárnap délelõttre rakták a mûsort, mi meg ott voltunk szmokingban, kiöltözve, valószínûleg a lehetõ legkevesebb nézõvel, miközben mindketten tudtuk, hogy ez egy világszám. A lehetõ legkevesebbet kapnak ebbõl a nézõk, azt is kora délelõtt vagy késõ éjjel. Sajnos megszûnt a mozikban is a filmek elõtti vetítés lehetõsége, felváltották a reklámok. Pedig Nyugaton szívesen alkalmazzák újra a hirdetésekhez is ezt az elfogult technikát. Az Ad astra címû díjnyertes, elsõ Nyugatra küldött filmem még ment a Jézus Krisztus szupersztár címû film elõtt. Nincs belsõ piac, pedig rengeteg szellemi munkánk fekszik ezekben az alkotásokban. Még jelképes áron is odaadhatnák õket a forgalmazók, hogy ne felejtõdjenek el teljesen. Csak hogy népszerûsítsék õket. A magam részérõl mindent megteszek a mûfaj fennmaradásáért, még a saját konkurenciámat is kitermelem, hiszen tanítok. A filmekbe pedig beleteszek mindent. Azt, ahogy megélem a mindennapjaimat.

Szilágyi Szilvia

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra