Magyar Narancs: Demeter Tamás, a Századvég volt főszerkesztője a kirúgása után azt nyilatkozta, nem érzi magát a kultúrharc áldozatának. Ön a kultúrharc áldozatának érzi magát?
Bod Péter Ákos: Olvasótáborban csak nyertem. Az egyébként veretes lapszámot botrány nélkül jó, ha negyvenen olvasták volna, így a pedellus is kért belőle a gyerekem iskolájában, egy egyetemi hallgatómnak pedig a metrón szignáltam. Nem a szerzőket, inkább a szerkesztőket érte igazságtalanság. Felkérésre írtam a tanulmányt, megnézték, ültek rajta jó sok hónapot, aztán vagy megjelent, vagy nem, ez nem egészen világos. Az én írásomon kívül is szerepelt a lapban politikailag érzékeny darab, időben el lehetett volna dönteni, oda-
illik-e vagy sem.
MN: Nyomtatott formátumban is megjelent az újság, ha tudta osztogatni?
BPÁ: Az egyetemi könyvtáros azt mondta, nem tudja felvinni a publikációs listámra, mivel nem jelent meg, nem találja. Én viszont abból indulnék ki, hogy ha akár csak egyvalaki is hivatkozik a tanulmányra, akkor létezik. Az interneten legalábbis hozzáférhető volt. Hivatalos nyomtatott kiadással nem találkoztam, az előbb házi nyomatokról beszéltem. A főszerkesztőtől elektronikusan kaptuk meg a nyomdai példányt. Ebből arra következtetek, hogy a nyomdába elküldték, de hogy ki sem nyomták vagy kinyomták, és aztán bezúzták, nem tudom.
| ||
MN: A honoráriumot kifizették?
BPÁ: Honoráriumról nem volt szó. Nem mindig fizetnek egy munkáért, amire az ember rászán három hónapot az életéből. Számomra a téma volt érdekes. Szelényi Iván járadékról szóló tanulmánya köré szerveződött a különszám. A bérhányad, a bérszínvonal kérdése foglalkoztatott, van ilyen témájú kutatás az egyetemünkön, a Corvinuson is. Ez összefügg a járadékkal. A modern gazdaságban vannak munkajövedelmek, kiérdemelt tőkejövedelmek, és van a járadék, ami – extra teljesítményt nyújtó kivételektől eltekintve – úgy csippent le a létrehozott értékből, hogy maga nem teremt értéket.
MN: A tanulmány azt állítja, hogy a járadék, a kormány által is szívesen emlegetett extraprofit nem elsősorban a multinacionális vállalatoknál keletkezik, hanem azoknál a vállalkozóknál, akiket a kormány hoz monopolhelyzetbe.
BPÁ: Náluk is. Van közgazdaságilag indokolt, a műszaki haladásból adódó extraprofit. Valaki feltalál valamit, például a Rubik-kockát. Két dollár a kocka előállítása, tizenkettőért adják, a többi extraprofit. Ha valaki technikai újítással letarolja a piacot, annak jár ez a szokásosat meghaladó nyereség, sőt védik is különböző szabadalmakkal. Aztán van az a helyzet, amikor az állam teremti a monopóliumot, holott inkább az extrajövedelem megakadályozása, a bér- és profitjövedelmek emelése lenne a feladata, például a születőfélben lévő iparágak támogatásával. Egyes államok, köztük sikeres és feltörekvő ázsiai nemzetek mégis vállalták, hogy kijelölik és megtámogatják a nyerteseket. Ezzel nyilván kijelölik a veszteseket is, bár erről kevesebbet beszélnek. A tanulmányban úgy fogalmaztam, nem valószínű, hogy ez a modell Európában, a mi viszonyaink között működőképes lenne.
MN: A kormány ilyen modellt szeretne megvalósítani?
BPÁ: A nemzeti burzsoázia kinevelésének szándékát nem tagadják. Alapból én sem lennék ellene, a saját vállalkozói réteg kialakulása a 19. században roppant fontos volt. Ma közel sem egyértelmű, kell-e ilyet csinálni, még kevésbé, hogy a kormány jól csinálja-e. De az is kérdés, lehet-e egyáltalán jogszerűen nemzeti tőkésosztályt teremteni az Európai Unióban. Ezek gyönyörű vitatémák, ezért sajnálom, hogy ha valaki elolvassa a Századvég-lapszámot, nem az érvelést nézi, hanem azt a három, kormányt bíráló mondatot keresi, ami valahol valakinek már sok volt.
MN: Idézi Ronald Inglehart és Pippa Norris írását, amelyben a Fideszt baloldali-populista pártnak nevezik. Egyetért a meghatározással?
BPÁ: Nem egészen. A Fidesz gazdaságpolitikája szokatlan keverék. Az egykulcsos adó markáns eleme e politikának, és keresztény álláspontról elfogadhatatlan – Krisztus újtestamentumi történetét tudnám itt idézni –, a libertariánusok szeretik, ez inkább jobboldali elem. Az államosítás, a külföldi tőkével szembeni gyanakvás inkább baloldali ügy. A kormány itt azt gondolja, a gazdasághoz jobban ért, mint a vállalkozók. A tankönyvpiacot például jobban tudja működtetni, mint a tankönyves szakemberek. A baloldaliság mellett a Fidesz populizmusa is bonyolult kérdés. Gyakran maguk sem hallgatják el, hogy nem általában az embereknek, hanem a középosztály felső részének akarnak kedvezni. Az adópolitika tudatosan a felső két decilist szolgálja. Arányosan kevesebb adót fizetnek a legálisan jól kereső, gyereket nevelő emberek, akik a jövedelmük viszonylag kis részét költik fogyasztásra. Például én. A szegényeket közben egy halom közvetett adó sújtja, az Európában rekordméretű áfa és a cégekre lőcsölt különadók, amelyeket azok áthárítanak a fogyasztókra.
| ||
MN: A századvéges történet egy folyamatba illeszkedik: nemrég cserélték le a Kommentár szerkesztőségét, a Heti Válasz bezárt. Ezek a Fideszhez egykor közel álló konzervatív értelmiségnek voltak kedves lapjai. Maradt még értelmiségi hátországa a Fidesznek?
BPÁ: Valamekkora maradt. Az ismerőseim egyik köre is része ennek, ők újabban ritkábban hívnak maguk közé. Ha elmegyek, részben kifelé mutatott magabiztossággal találkozom, részben lehalkított hangon megfogalmazott kétségekkel. Az óvatos kétségeket egy korábbi rezsimben is hallottam: „Ahol vágják a fát, hullik a forgács.” „Az irány jó, de még nem jutottunk az út végére.” Nincs könnyű helyzetben, aki nyitva tartja a szemét, és a kormányt próbálja védeni. Sokan igyekeznek nem kinyitni a szemüket. Ezért is sajnálom ezeket a lapokat, mert legalább rákényszerítették a szerzőiket álláspontjuk világos megfogalmazására, és a maguk 5-10, maximum 40 ezres hatókörében volt jelentőségük. Őszintén nem értem, miért zavarja a hatalmat ez a pár tízezres kör, a választást jól láthatóan nem ők döntik el.
MN: Olyan fórum maradt, amit a kormánnyal kritikus, de magát jobboldalinak valló értelmiségi magáénak érezhet?
BPÁ: Miután szakértelmiségi lennék, bőven maradtak megjelenési helyeim. De nem említem őket, mert nem akarok a szerkesztőknek kellemetlenséget okozni. Nehezen tudom elképzelni, hogy komoly szakcikket ne lehessen valahol elhelyezni, a társadalmi, politikai, újabban a kulturális vonatkozású írásoknál már cuadarabb a helyzet. Mellesleg olyan fórumokon is jelennek meg írásaim, amelyek tulajdonjoga Felcsúthoz köthető. Ez valószínűleg kikerülhetetlen. Az előző rendszerben sem voltam párttag, de miután a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen tanultam és tanítottam, nem tudtam nem benne lenni az establishmentben.
MN: Van olyan kormányközeli médium, ahová nem írna vagy nem adna interjút?
BPÁ: Eddig nem válogattam, kaptam is kritikát, amiért interjút adtam mondjuk a Demokratának. Az Echo Tv-n gazdasági műsorom is volt, még jóval-jóval a Mészáros-éra előtt.
A műsor rendben volt, de előtte és utána gyakran botrányos dolgok hangzottak el. Utólag láttam be, hogy ez így nem egészen jó, bár azt is gondolom, hogy aki leül a tévé elé, és meghallgatja Bogár Lászlót, hátha megnézi utána az én műsoromat is. Talán a hiúság, talán a pedagógiai véna teszi, hogy szeretek velem egyet nem értő közönségnek is beszélni. De a kormány által irányított tömegmédiába ma már nem hívnak, ez a dilemma nem merül fel élesen.
MN: Beszéljünk a tudomány szabadságáról: mit gondol arról, hogy az MTA főtitkárhelyettese politikai okokból tiltotta le két előadás szerepeltetését a Magyar Tudomány Ünnepe központi programjában?
BPÁ: Az ember csak kapkodja a fejét. Közhely, hogy egy tudományos előadás vagy színvonalas, vagy nem, harmadrendű dolog, hogy a politika mit szól hozzá. Ám most harmadrendű dolgok is elsőrendűvé válnak. Nem tudom, hogy ez az Akadémiára vet rosszabb fényt, vagy arra a kormánypolitikára, amelyikről feltételezni lehet, hogy ha nincs tudományos öncenzúra, akkor valamilyen retorziót alkalmaz.
MN: Az ügy nyilvánvaló előzménye az akadémiai költségvetés nagy részének elvonása és a kutatóintézetek átszervezési koncepciója. Mi lehet ezzel a kormány célja?
BPÁ: A tudomány szempontjából racionalitást nem tudok felfedezni a kormány lépései mögött. Politikai racionalitása azért van a dolognak. Beszéltünk a gazdasági szférában a centralizációról, lehet látni, hogy ez a központosítás mára reflexszé vált. A kormányban úgy gondolkoznak, ha valami náluk van, az jó helyen van. Az autonómia nem illeszkedik a rendszerbe. Ez nem a kutatás rációja, ez egy kormányzati, irányítási felfogás, amelyet nem osztok, és amelynek potenciális kárait az irodalom elég pontosan feldolgozta.
MN: Az MTA átszervezésénél milyen káros hatásokra számít?
BPÁ: Részletes koncepciót nem ismerünk, abból, amit Palkovics László miniszter eddig mondott, sok konkrétum nem derül ki. Mindenesetre sok átszervezést megéltem életem során, és ezek általában úgy kezdődnek, hogy egy darabig minden rosszabbul megy, mint korábban. Egy nyitott világban ráadásul az átszervezéssel kapcsolatos gondok arra ösztönözhetik a mobilisabb kutatókat, hogy külföldre távozzanak. Attól tartok, ha belenyúlnak a rendszerbe, azok maradnak itt, akiknek nem kellene, és elmennek, akikre nagyon nagy szükség lenne.
MN: Az átszervezésen felül az is felmerült, hogy olyan témákat kellene kutatni, amelyeket a kormány támogat, és – úgymond – közvetlenül hasznosulnak.
BPÁ: Pálinkás akadémikus úr finoman már helyretette az ilyen nézeteket. Zsdanov mondása volt, hogy „írók, írjatok remekműveket”. Mondhatja a kormány, hogy „kutatók, kutassatok jobban”, de egy ennyire nemzetközileg beágyazott folyamatnak, mint a kutatás, nem lehet csak úgy felülírni a belső dinamikáját.
| ||
MN: Palkovics miniszter a hírek szerint az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetét (KTI) említette olyanként, amelyet akár meg is lehetne szüntetni. Ez mekkora veszteség lenne a magyar közgazdaság-tudománynak?
BPÁ: Sosem voltam a KTI munkatársa, de olvasom az írásaikat. Sok közgazdasági kutatóhely van Magyarországon, de jellemzően alkalmazott kutatást csinálnak. A KTI kutatói a magyar közgazdaság-tudományi alapkutatás letéteményesei, ezért nagyon szurkolok, hogy semmiképp se sérüljön a működési autonómiájuk. A megszüntetésüket pedig abszurd felvetésnek tartom. Ha egy ország nem banánköztársaság, akkor megbecsüli a nemzeti tudományát. Magyarország pedig még nem banánköztársaság, bár melegszik az éghajlat.
MN: Az MTA Közgazdaság-tudományi Bizottsága – amelynek ön is tagja – már 2015 végén bírálta a Magyar Nemzeti Bank és alapítványai tevékenységét a közgazdaságtani felsőoktatásban. Többek közt azt írták, hogy az MNB egyfajta nézetrendszert szeretne uralkodóvá tenni az oktatásban. Az eltelt három év igazolta ezt?
BPÁ: Eleve kérdés, az MNB-nek meg kell-e jelennie ezen az inkább a költségvetési politikához tartozó területen. Az MNB alapítványainak pénze közpénz, még ha nem is a központi költségvetésen keresztül jut el a felsőoktatáshoz. Ha az MNB úgy gondolja, hogy monetáris politikájának jó, ha a közgazdaság-tudomány és annak társadalmi ismertsége erősödik, akkor viszont irányzatoktól függetlenül kellene támogatnia a közgazdaságtant. Hogy a gyakorlatban mi történt eddig, arról nincs átfogó képem, azt látom, ami a Corvinuson történik, ahol külön MNB-tanszék létesült. Igyekszünk jó viszonyt ápolni velük, tárgyat is adtam át nekik, mert az úgy nem megy, hogy az ember megjelenik szeptember elsején, és elkezd tanítani. Csak akkreditált tárgyat tud oktatni. Hogy a tantermen belül mit csinálnak, az ő dolguk, mint ahogy az én dolgom, hogy mit tanítok a saját kurzusomon. Ebbe nem szólnak bele nálunk, az akadémiai szabadság ilyen értelemben megvan. De ha egy irányzat, teszem azt a magyar–kínai kapcsolatok kutatása tízszer annyi pénzt kap, mint a többi, akkor akadémiai szabadság ide vagy oda, a PhD-hallgatók abba az irányba fognak menni. Ezért érte kifogás például az MNB által támogatott Földtudományi Doktori Iskolát. Nem szeretném, ha megint tűrt, tiltott és támogatott területek között kellene lavíroznunk a szellemi életben.
MN: Olyat tehát egyelőre nem tapasztalt, hogy a Corvinus MNB-tanszékén Matolcsy György közgazdasági nézeteiről indítottak kurzust?
BPÁ: Nem, de önmagában ezzel sem lenne baj, a hallgatók eszes fiatalok, tudnak választani. Inkább attól tartok, hogy olyan aránytalanságok és anyagi ösztönzők fejlődnek ki, amelyek az egészséges tudományos versengés gátjai lehetnek.
MN: A 2015-ös közlemény felvetette, hogy az MNB által elköltött közpénz nem a kormányzaton keresztül, nem elszámoltatható módon jut el a felsőoktatáshoz. Hasonló tendencia látszik a Corvinus alapítványi fenntartásba adásában is. Ezt is bírálná?
BPÁ: Manapság az államháztartás sem igazán transzparens, a felsőoktatásba tett pénzekért a kormányzatot nehéz elszámoltatni, igaz, ennek legalább az elvi lehetősége megvan. A Corvinus új működéséről mélyebb ismereteim nincsenek, egyelőre annyi történt, hogy október 1-jétől az Emmitől átkerültünk az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntartásába. Elképzelhető, hogy ebben hatalmi körön belüli villongások is szerepet játszanak, erre nincs rálátásom. Hallom, hogy az új üzleti modellben sokkal magasabb lesz a külföldi diákok aránya a Corvinuson. Ebből a szempontból a jövőben élek, mert az óráim többségét angolul tartom, és több a külföldi diákom, mint a magyar. Persze, a külföldiek részarányának emeléséből logikailag következik, hogy arányosan, és mivel a kapacitás véges, darabszámra is kevesebb lesz a magyar diák az egyetemünkön. De érthető módon nem azzal reklámozzák kormányoldalról az egészet, hogy a magyar diákok csúcsegyetemi lehetőségeinek visszaszorítására törekszenek.
MN: Lánczi András rektor csütörtöki dolgozói értekezletén részt vett?
BPÁ: Nem tudtam ott lenni, de két kollégámtól tájékozódtam. Arról számoltak be, hogy egy halom kérdésre nem kaptak világos választ. Lényeges például, mennyi pénz lesz az alapítványban, mennyi lesz a vagyon éves hozama. Ha mondjuk 5 milliárd, akkor tényleg el lehet engedni az államilag finanszírozott helyeket, és ösztöndíjat alapítani a szegény, de tehetséges gyerekeknek. Ha ez a pénz kevés, akkor viszont óriási erkölcsi, oktatási és szociális problémát okozna a szegényebb magyar diákok kiszorulása. Az is következik a tervekből, hogy gyakorlatilag minden óra angolul lesz, hiszen ha akár csak egy külföldi diák van a kurzuson, már nem lehet magyar az oktatás nyelve. Ha egy intézmény nemzetköziesedik, csak azt tudja felvenni, akinek tizennyolc éves korára kellően stabil az idegennyelv-tudása.
| ||
MN: 2020-tól egyébként is kötelező lesz a nyelvvizsga a felsőoktatásba lépéshez.
BPÁ: A középfokú nyelvvizsga valamire jó, de mégis versenyhátrány, ha valaki középfokú nyelvvizsgával ül amerikai diákok és magyar diplomatacsemeték mellett. Az ösztöndíjas helyek száma kikerül a kormány kompetenciájából, és átkerül az alapítványéba, így a pénz nagysága mellett a jövőbeli döntéshozatali folyamat is fontos kérdés. Ennek mikéntjére sem kapott választ a dolgozói kollektíva, lehet, hogy azért nem, mert nincs meg a válasz. Az utóbbi időben elég sok ötletet előbb kezdenek megvalósítani, mint hogy a kalkulációkat elvégeznék.
MN: Arról mit gondol, hogy Palkovics legutóbbi nyilatkozata szerint a teljes magyar felsőoktatást ehhez az alapítványi modellhez kellene közelíteni?
BPÁ: A modellt még nem látjuk. Hogy sikeres-e, azt olyan tíz év múlva lehet majd megítélni. A sokat látott ember történelmi szkepszise megvan bennem, de nem akarom megkérdőjelezni a fiatal, dinamikus technológiai miniszter álmait.
MN: A Corvinus átalakításával cél az is, hogy a nemzetközi egyetemi rangsorokban előbbre kerüljön. Hallottam olyan értelmezést, mely szerint a KTI bezárása vagy a CEU elüldözése azt is szolgálhatja, hogy a jó publikációs mutatókkal rendelkező kutatók a Corvinusra menjenek. A csúcsegyetemről kiszorult hallgatók pedig majd elmennek Kecskemétre, a Matolcsy-féle MNB támogatta egyetemre.
BPÁ: Nem hinném, hogy ez lenne mögötte, inkább politikai, igazgatási racionalitást látok. A kutatásszervezési racionalitás azt diktálja, hogy békén kell hagyni a kutatókat. Akiknek nagyon jó a publikációs teljesítményük, nemcsak a Corvinusra, húsz másik egyetemre is elmehetnek.
MN: Összességében mennyire elégedett a magyar tudományos elit ellenállásával a kormányzati törekvésekkel szemben?
BPÁ: Egy jól működő parlamenti demokráciában nem a kutatóknak kellene ebben állást foglalniuk, hanem a politikai erőknek. Ezek nem magánügyek. A vallásszabadság nemcsak a hívőket érinti, az akadémia ügye sem csak az akadémikusoké, hanem az ország egészéé. Persze, a magas értelmiségnek a világ e tájékán mindig több volt a szerepe az írásbeliség és a tudományosság továbbvitelénél. De ez a politikai közösség gyengesége miatt volt. Aki azt várja, hogy az értelmiség álljon a sarkára, azt is bevallja, hogy a magyar demokratikus intézményrendszer önvédelmi mechanizmusai nem elégségesek.
MN: Márki-Zay Péterrel többször szerepelt együtt a választások körül. Ő azt mondta, még az idén létre kellene hozni egy új pártot vagy mozgalmat. Egyetért vele?
BPÁ: Látjuk, hogy a meglévő ellenzéki pártok a mai állapotukban nem tudnak kontrollszerepet betölteni, az államhatalom pedig mindent megtesz, hogy ez így is maradjon. Az európai történelemben van arra példa, hogy egy új mozgalom fel tud szabadítani a régi szervezetekbe befagyott, megcsontosodott energiákat. Márki-Zay Pétert jó gondolkozású, tehetséges embernek tartom, az ő generációja megkerülhetetlen lesz a magyar politikában. Az ország mai vezetői a Kádár-rendszer utolsó évtizedében szocializálódtak, hiába mutatják be magukat új, unortodox erőként, mégiscsak nagypapakorú emberek. Az új mozgalom szükségességét tehát érzem, a taktikai részéről azt gondolom, az alapítással érdemes lenne megvárni az európai parlamenti választásokat. A választásnak közvetlen belpolitikai hatása nem lesz, de a pártok számára megméretési lehetőség. Kiderül, kire tart még igényt a magyar közélet, és kire nem.
| Névjegy Bod Péter Ákos (67) a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságpolitika tanszékének vezetője. 1990 és 1991 között országgyűlési képviselő az MDF színeiben, 1994-ig a Magyar Nemzeti Bank elnöke, 1995 és 1997 között az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóságának tagja. Az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója, Orbán Viktor a 2006-os választások két fordulója között – miután az első forduló során az Orbán miniszterelnök-jelölt vezette Fidesz tetemes hátrányba került az MSZP-vel szemben – Bod Péter Ákost ajánlotta a Fidesz és az MDF közös miniszterelnök-jelöltjének. Az idei választás előtt Márki-Zay Péter beszélt arról, hogy őt javasolná miniszterelnök-jelöltnek. Bod Péter Ákos részt vett a taktikai szavazásra buzdító V18 és Rendszerváltás 2018 kampányokban. |
