Egy nemrégiben elfogadott kormányrendelet és az azt kiegészítő, július 1-jétől hatályos népjóléti miniszteri rendelet szabályozza a jövőben a természetgyógyászok munkáját. A rendeletek megjelenése legitimálta először azt a tényt, hogy nem csak a hagyományos orvoslással lehet gyógyítani. Azt viszont problémásnak látják a természetgyógyászok, hogy a rendeletek által képviselt hivatalos álláspont szerint leginkább egy diplomás orvosnak van annyi tudása és rálátása a gyógyítás témakörére, amennyi a betegek kezeléséhez elegendő. A legtöbb természetgyógyász szerint a fő törésvonal még mindig orvos és nem orvos gyógyító között van, annak ellenére, hogy az elmúlt hetek, hónapok sajtója tele volt a természetgyógyász-szakma belviszályaival: szövetségek alakultak, szűntek meg, illetve vádolták egymást gátlástalan anyagi haszonszerzés szándékával, hozzá nem értéssel meg a minisztériummal való összejátszással is, még a rendeletek megszületése előtt.
A legfontosabb az lenne, hogy az orvosok nyitottabban álljanak a természetgyógyász tevékenységhez, ennek azonban a néha nehezen indokolható szakmai féltékenység mellett gátat szab az
anyagi ellenérdekeltség
is: ha ugyanis a diplomás orvos ellát egy beteget, azért - leegyszerűsítve - pénzt kap, míg ha természetgyógyászhoz irányítja, bevételtől esik el - véli Stemler Mihály (aki, amikor épp nem természetgyógyít, a Népjóléti Minisztérium Mentálhigiéniás Programirodájának a munkatársa). Arról nem is szólva, hogy Magyarországon nem egy olyan technikát alkalmaznak sikeresen nem orvosi diplomás, de hozzáértő természetgyógyászok, amiket az orvosok nem ismernek jól: bár sok diplomás orvos is foglalkozik természetes gyógymódokkal, vannak olyan módszerek is, amelyeknek művelői között egyáltalán nincsenek orvosok. Példaként a thai masszázst említette Stemler: ezt Magyarországon két ember kezdte el művelni, rajtuk kívül csak a tanítványaik mondhatják el, hogy értenek is hozzá. Furcsa lenne, ha közülük senki sem lenne tagja annak a grémiumnak, amely ellenőrzi a természetgyógyászok tevékenységét, de erre Stemler szerint egyáltalán nincs garancia. Õ maga is érdekes helyzetbe kerül majd, hiszen az évek során több különféle masszázstechnikát tanult, és ezek ötvözetét alkalmazza most páciensein. "Ebből ki fog engem levizsgáztatni?" - tette fel a kérdést.
A kormányrendelet, illetve a népjóléti miniszteri rendelet úgy próbál "rendet vágni" a természetgyógyászat kuszaságában, hogy különböző szintű vizsgákhoz köti a különféle természetgyógyászati tevékenységek végzéséhez kiadandó engedélyeket. Az első nagy bökkenő az, hogy a "természetgyógyász" megnevezést csak orvosi diplomával is rendelkező szakemberek használhatják. Aki tehát eddig eredményes munkát végzett, de nincs orvosi diplomája, nem nevezheti magát természetgyógyásznak, de hogy akkor minek, az egyelőre nem egyértelmű. Ezentúl tehát csak orvosok alkalmazhatnak például homeopátiás módszereket, csontkovácsolást, indiai vagy hagyományos tibeti gyógymódokat. Diploma nem, de egészségügyi szakképesítő vizsga kell majd az akupresszúrához, mozgás- és masszázsterápiákhoz, például a talpmasszázshoz is. A jövőben vizsgával záruló továbbképzéshez kötik például az alternatív fizioterápiás módszereket vagy a bioenergiát alkalmazó eljárásokat. A természetgyógyászoknak a jövőben felelősségbiztosítást is kell majd kötniük.
A sarlatánok kiszűrése
szándékával tehát, elvileg, valóban sikeres gyógyítók válhatnak "feketemunkássá": az a csontkovács például, aki nem orvos, ezek után vagy elvégzi az orvosi egyetemet, vagy abbahagyja praxisát, esetleg más terápianév alatt vagy feketén dolgozik tovább. A szándék persze nyilván az, hogy a felelőtlenül "gyógyítókat" vagy eltántorítsák, vagy beültessék az iskolapadba. Ám ma még nem lehet tudni, hogy kik oktathatnak, és kik fognak vizsgáztatni.
Ez már a szabályozás pénzügyi vonatkozása; ha tanfolyam, akkor az pénzbe kerül: aki tartja a tanfolyamot, az kaszál, aki tanul, az fizet. Korábban néhány természetgyógyász épp azt nehezményezte, hogy egyik kollégájuk minisztériumi alkalmazottként részt vett a rendelettervezet kidolgozásában: többek azt olvasták ki a rendelet szövegéből, hogy gyakorlatilag csak a kolléga gyógyító cégénél lehet majd tanfolyamra járni. Sövényi Ferencné, a Népjóléti Minisztérium Egészségügyi Szakképesítési Főosztálya vezetőjének tájékoztatása szerint ez a veszély senkit nem fenyeget: "Bárki oktathat, szigorúan csak a vizsga helyét szabályozta a minisztérium" -mondta a Narancsnak.
A minisztériumban május 31-én oszlott fel a miniszter mellett működő szakmai kollégium, most egy másik kezdi el működését. Ebben azok dolgoznak, akik a rendelet megszületését megelőző öt évben együtt igyekeztek kialakítani a leendő (azaz a mostantól hatályos) szabályozás kereteit. Ezenkívül van még a minisztériumban egy legalább 150 fős, válogatott nevekből álló lista: ezen azok vannak, akik már eddig is természetgyógyászokként dolgoztak; ők
a krém
Ezt a listát is napokon belül nyilvánosságra hozza a tárca. A listán szereplőkből áll föl az a szakértői csoport, amelynek a tagjai a minisztérium szerint megfelelő tudással rendelkeznek ahhoz, hogy vizsgáztassanak és felügyeljék a hazai természetgyógyászokat. Sövényiné hangsúlyozta: a névsort többéves egyeztetés után véglegesítették, a legkülönbözőbb szakmai csoportok bevonásával. Egyetlen dologban alakított ki "monopóliumot" a miniszter: a tudásszint felmérésével az Egészségügyi Képző- és Továbbképző Intézetet bízta meg. Az intézmény a minisztérium listájáról választja majd ki szakértőit. "Sajnos az intézetnek komoly kapcsolata eddig nem volt a természetgyógyász szakmai szervezetekkel" - állítja Stemler Mihály.
A vizsgakötelezettség alól nem mentesülnek a már praktizáló természetgyógyászok sem. A rendelet értelmében 1998. január 31-ig kell jelentkezni az első vizsgákra -ehhez még nem kötelező tanfolyam elvégzése -;aki esetleg nem megy át, csak akkor ismételhet, ha befejez egy tanfolyamot. "Annak, aki eddig is lelkiismeretesen végezte tevékenységét, nem kell tartania a vizsgától" -állítja Király István reiki-mester, aki korábban az azóta megszűnt Természetgyógyász Unió titkáraként részt vett a kormányrendelet előkészítésében. Azt viszont ő is elismeri, hogy a meghatározások nem elég pontosak; az, hogy "bioenergetikai módszerekkel való gyógyítás", rengeteg dolgot takar: van, amit rövidebb idő alatt is el lehet sajátítani, de van, amihez komolyabb tanulmányok szükségesek.
A vizsga fontosságát
a reiki-mester nem kérdőjelezi meg: a természetgyógyászok a szakma és a potenciális páciensek előtt is legalizálják magukat ezzel -állítja. Az viszont, hogy ki vizsgáztathat, már más kérdés: "a szakma kitermelte azokat a gyógyítókat, akik valóban értenek a saját ágazatukhoz, akiket a szakmában el is fogadnak" -a természetgyógyászok reményei szerint ezek a szakemberek vannak a listán. A természetgyógyászok jelenlegi bizalmatlanságát óhatatlanul növelheti ezeken túl, hogy -a jelenlegi tanfolyami árakat ismerve - súlyos tíz- vagy százezreket kell majd fizetni a tanfolyamon való részvételért.
Páva Hanna, a népjóléti tárca jogi főosztályvezető-helyettese a Narancsnak elmondta, hogy törvényi szinten később sem kívánják szabályozni az alternatív gyógyászattal foglalkozók ténykedését. Korábban ez a gondolat is felmerült ugyan, és ezért többen máig azt gondolják, hogy létezik ilyen jogszabály, ám a minisztérium úgy gondolta: elegendő a rendeleti szabályozás. Ennek egyik jelentős eleme - és ennek az orvosok többsége örül -, hogy már nem a polgármesteri hivatalok jogász végzettségű jegyzőitől kell engedélyt kérni a természetgyógyászati vállalkozáshoz, hanem a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatok (ÁNTSZ) hatáskörébe utalták át ezt a feladatot. A jóváhagyáshoz a már említett vizsgakötelezettség mellett egy közegészségügyi minimum-feltételrendszer szükséges (például legyen kézmosási lehetőség, WC a rendelőben).
Alapvető követelmény,
hogy a jelentkezőknek középfokú végzettsége legyen. Az egészségügyi szakközépiskola után elegendő az általános természetgyógyászati ismeretekből és a választott tevékenység anyagából vizsgázni, míg a többieknek egészségügyi tudásukról is számot kell adniuk. A tisztiorvosi szolgálatok a jegyzőktől megkapott listán szereplőket és az új - már általuk kiadott - engedéllyel rendelkezőket rendszeresen ellenőrizni fogják, és ha mulasztást fedeznek fel, az szabálysértési szankciókat vonhat maga után. Ily módon sikerülhet végre valamiféle nyilvántartást vezetni a működő természetgyógyászati vállalkozásokról; ezek pontos számát ma még senki nem ismeri. (Egyesek kettő-hat, mások nyolc-tízezer praktizáló, valamilyen természetgyógyászati módszert alkalmazó alternatív gyógyítóról tudnak.)
Az ÁNTSZ sem rajong kifejezetten a rendelet megjelenése, saját feladatainak növekedése miatt. Nem hivatalosan elismerték, hogy egyelőre fogalmuk sincs, kiket bízzanak meg a természetgyógyászok feletti felügyelet ellátásával - még az ÁNTSZ felettes szervénél is csak annyit mondtak érdeklődésünkre, hogy a minisztériumtól várnak útmutatást.
Dr. Kupper András, a Fővárosi Közgyűlés Egészségügyi és Sportbizottságának alelnöke úgy látja:
a fő gond,
hogy máig nem lehet tárgyalóasztalhoz ültetni az orvosokat és a természetgyógyászokat, holott bizonyos esetekben jól kiegészítenék egymás munkáját. Nem mérték fel a különféle, természetgyógyászok által végzett eljárások hatékonyságát sem. Ennek egyik oka az az orvosi szemlélet, miszerint nem adják fel a biztos terápiát. Problémát jelent az is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem finanszírozza a természetgyógyászatot - bár korábban tett ígéretet erre, ezt később azonban visszavonta. Ezért a szakma művelői inkább "legálisan zsebbe" kérik "juttatásukat". Ez viszont szintén nem érdeke a paraszolvenciától függő doktoroknak, s hevesen ellenzik az egészségügyi piac bővítését.
Király István szerint a természetgyógyászok igazi,vagyis az orvosok előttilegalitásához hozzájárulhatna, ha együtt dolgoznának. Erre volt halvány remény Budapesten: a korábbi önkormányzati ciklus egyik fővárosi fideszes képviselője a rossz állapotban lévő Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban mintaszerű természetgyógyászati intézményt akart kialakítani. Tervét kezdetben mindenki helyeselte. Az akkori és a jelenlegi kormány pénzt adott az építéshez, sőt 1993-ban még az OEP is úgy nyilatkozott, hogy orvosok felügyelete alatt (vagy inkább mellett) támogatja a felújított intézmény majdani egészségügyi munkáját. Kaló Jenő természetgyógyász és asztrológus vallja: ha a lélek gyógyul, akkor a test is. Ezért egy teljesen újszerű, a világon egyedülálló, univerzális intézményt álmodott meg, ahol ráadásul a legfelső emeleten mindenki a saját vallásának megfelelő kápolnában imádkozhat. Szintén külön részleget kívántak kialakítani a természetes szüléshez - persze műtői háttérrel. Ez utóbbit azonban az ÁNTSZ nem engedélyezte, és időközben az OEP is meggondolta magát: mégsem szállnak be. A mintegy egymilliárdba kerülő építkezés ugyan még mindig folyik, de a legújabb tervek szerint a többi beteg mellett a Szent István Kórház rehabilitációra szoruló betegeit fogják az eredetileg természetgyógyászati fellegvárnak indult helyen ellátni.
Vultur Csaba
(közreműködött: Kovács Orsolya)
