Republikon Intézet: A Fidesz és a DK a Tisza Párt előretörésének nagy vesztese

  • narancs.hu
  • 2024. december 28.

Belpol

Egyedül a Mi Hazánkat nem rázta meg különösebben Magyar Péterék megjelenése. 

2024-ben jelentős mértékben csökkent a Fidesz-KDNP népszerűsége, először tavasszal, a pedofilbotrány idején, melyből sikerült a nyári választás hajrájában valamelyest felállni, de a kormánypártok így is a valaha volt leggyengébb EP-választási szereplésüket produkálták. Ezután folytatódott és fel is gyorsult a visszaesés egészen mostanáig, decemberre második helyre csúszott a Fidesz-KDNP a Tisza mögött – írja a Republikon Intézet évzáró jelentésében. 

A DK 12 százalékpontot vesztett január óta, így ő a legnagyobb vesztes, egyben a parlamenti küszöb körül tanyázik Gyurcsány Ferenc pártja. A Fidesz 11 százalékpontott bukott egy év alatt, az első helyét is elvesztette. A többi párt a megszűnés szélére került. A Mi Hazánk viszont csak 1 százalékponttal esett vissza. A Republikon Intézet 35 százalékra mérte a Tisza Pártot decemberben, amivel 3 százalékponttal megelőzte a Fideszt. 

„A Tisza Párt előretörése példátlan, és egyértelműen 2024 legjelentősebb politikai fejleménye. Kevesebb mint egy év alatt elérte a 35 százalékos támogatottságot a pártválasztók körében, és jelenleg a legtöbb közvélemény-kutatás szerint önmagában népszerűbb a kormánypártoknál, ami hosszú évek óta nem fordult elő egyetlen párttal sem. Április óta duplájára nőtt a párt támogatottsága, 17 százalékpontot erősödött ez idő alatt a pártválasztók körében. Pár hónapja a legfőbb kérdés az volt, képes-e koalíciós partner nélkül versenybe szállni a Fidesz-KDNP-vel, és úgy látszik, a listás versenyben reális kihívóvá vált szövetséges nélkül is. A 106 egyéni választókörzet jelentős részét is meg kell nyernie (pontosabban, a Fidesz-KDNP-nek el kell vesztenie), ezen a területen azonban még vannak eldöntendő kérdések. Például az, hogy mi lesz a jelenlegi, népszerű ellenzéki egyéni képviselőkkel és a körzeteikkel, lesz-e bármilyen jelölt-koordináció, talál-e a Tisza 106 nyerésre képes egyéni jelöltet” – fogalmaz az intézet a jelentésében. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Apa megsebesült, ezért anya hadikórházat nyit

A háborúk emberi történeteken át nézve nagyon hasonlóak, ezekre és a hozzájuk kötődő emlékhelyekre sokfelé turizmus épül. De míg az olasz temetőkben olyan feliratokat lehet olvasni, hogy az ott nyugvó ellenfelek testvérek lettek a halálban, ez a szellemiség a régiónkban kevésbé érvényesül.