Rogán ismertette a nagykövetekkel a kormánypárt kampánybeli irányelveit

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 21.

Belpol

Az ideológiai fejtágítóról az érintettek azt mondták, ilyenre még nem volt példa.

Több egymástól független forrás is arról tájokoztatta a Népszavát, hogy rendkívül különös előadást tartott Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az augusztus végi nagyköveti értekezleten.

Az eseményt - amelyet általában  a magyar diplomaták évente kétszer tartanak és célja, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, szakértőket hallgassanak meg és a kormány illetékes tagjait -  augusztus 23-án tartották, azárt is érdekes volt, mert Szergej Lavrov orosz külügyminiszter volt a díszvendég. A laphoz érkezett beszámolók szeront Lavrov csak egy tisztán protokolláris beszédet mondott, de a magyar kormány egyes tagjairól, pontosabban Rogán Antalról ez nem volt elmondható.

Rogán ugyanis nem a külpolitikailag és gazdaságilag releváns témákhoz szólt hozzá, hanem a Fidesz 2022-es választási esélyeiről kezdett el beszélni.

A megszólaló forrás szerint Rogán "olyan eligazítást tartott, mintha a Fidesz kampányszervezőinek beszélt volna. Szóba került, hogy meddig tart a választók memóriája, hogy mit kell majd nekik a kampányban sulykolni; hogy bárki is lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, mindenkire úgymond rákészültek".

A szürreális beszédről más azt nyilatkozta, hogy ebben Rogán a „hazai és a nemzetközi baloldalról” is beszélt negatív színezetben, azt sugallva a hallgatóságnak, hogy ezzel szemben nekik is meg kell védeniük Magyarországot. A beszédet halló harmadik forrás azt is elmondta, hogy Rogán elismerte, szoros eredményt hozhatnak a 2022-es választások, de optimistán várják a tavaszt.

"Ez az előadás példátlan volt, ilyen nagyköveti értekezleten még nem hangzott el"

– nyilatkozta a lapnak egy diplomata.

Az előadásról szóló kérdésekre a Külgazdasági- és Külügyminisztérium sajtóosztálya nem válaszolt, de egy lapnak nyilatkozó kormánytag azzal kommentálta az eseményeket, hogy ma már a nemzetközi politika is annyira polarizálódott, hogy egy nagykövet sem tudja megúszni, hogy időnként ne ideológiai alapon cselekedjen. "Elvárt a kormányhoz való lojalitás ilyen téren is. Akinek ez nem tetszik, az ne legyen ma diplomata. Ez már nem az a kor, amikor eltartott ujjal lehet szép cikkeket írni világlapokba és vacsorákon eszmét cserélni, bele kell állni a politikai küzdelmekbe is” - idézik.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."