Schadl vissza akarja szerezni lefoglalt értékeit

  • narancs.hu
  • 2025. január 29.

Belpol

Úgy számolta, az autókért, kishajóért, ékszerekért 30 millió forintot kell fizetnie.

Meg akarja váltani Schadl György a hatóság által lefoglalt négy személyautóját, motoros kishajóját, repülőgépét és a széfjéből lefoglalt értéktárgyakat – derül ki a Blikk tudósításából.

Az írás arról szól, hogy a Fővárosi Törvényszéken keddtől folytatódik a Schadl–Völner-ügy tárgyalása. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke, akivel szemben büntetőeljárás zajlik, kedden terjesztette elő a legfoglalt vagyontárgyaira vonatkozó kérését.

A lapnak részletezte, milyen vagyontárgyakat szeretne visszakapni: hétéves Audi S8-asát, 15, 17 és 31 éves Mercedesét, közel ötvenéves repülőgépét, amit ötmillióért vett, és most üzemképtelen, még nem is repült vele. Említette a kishajót is. Az ékszerekről azt mondta, hogy egy részük családi emlék, a feleségének azok az ékszerei is köztük vannak, amelyeket a szüleitől kapott érettségi ajándékként. Úgy kalkulált, hogy az értéktárgyakért összesen majd 30 millió forintot kell befizetnie, de a pontos értéket a bíróság által kirendelt szakértő állapíthatja meg. 

Schadl Györgynek a lefoglalások ellenére biztosan van pénze arra, hogy ezt az összeget, esetleg egy nagyobbat is kifizessen. Végrehajtói irodája ugyanis továbbra is működik, még ha ő nem is dolgozhat benne, a nyereség évente meghaladja a százmillió forintot. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk