Semmit nem cáfol a minisztérium cáfolata – Budaörsi rekontra

  • narancs.hu
  • 2015. április 23.

Belpol

Tegnapi közleményében azt írta Wittinghof Tamás budaörsi polgármester, hogy azoknak is Pest megyei matricát kell venniük, akik csak a főváros belterületén használják az M1–M7-es autópálya bevezető szakaszát. Ezt a minisztérium cáfolta. Ismét a budaörsi polgármesteré a szó.

Meglepve olvastuk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnapi közleményemre kiadott „cáfolatát”, amelyben megerősíti, hogy valóban csak az Egér útnál lehet elhagyni az M1–M7-es autópálya bevezető szakaszát, ha nincs érvényes Pest megyei matricánk. Magam is pont ezt kifogásoltam. Arról már nem tesz említést a közlemény, hogy az Egér út előtt miért nincs kitáblázva, hogy a csomópontot követően fizetős autópálya-szakasz következik, s hogy ez az utolsó lehajtási lehetőség. Tegnap este 8 órakor legalábbis ilyen tábla sehol nem volt. Aki például az Egér útnál hajt fel az autópályára, azt sem figyelmezteti semmi, hogy matricát kell vásárolnia.

A minisztérium közleménye ráadásul sajnálatos módon összekeveri a lakott terület vége jelzést a közigazgatási határral. Igaz, egyiknek sincs köze egy út besorolásához. A budapesti lakott terület végét jelző tábla után a fővárosi külterület következik, majd kilométerekkel később kezdődik Pest megye, amit tábla is jelöl. (Ez egyben Budaörs eleje, valamint Budapest vége.) A megyehatárt jelző tábla után jelenik meg az első figyelmeztetés, hogy díjköteles út következik. Ekkor még el kellene tudniuk hagyni az autósoknak az utat. A megyehatárt követő első lehajtó pedig a budaörsi benzinkútnál található.

A minisztérium egyebek közt Martonvásárt idecitáló reagálásának szakmaiságát és felkészültségét inkább nem minősítem, álláspontunkat semmi nem támasztja jobban alá, mint a mellékelt kis videó, melyet az interneten találtunk.

Ezért fenntartjuk követelésünket: a budaörsi benzinkútig lehessen ingyenesen használni az M1–M7-es autópályát! Így érvényesülhet itt is a kormány által hangoztatott, az ország más területein bevezetett alapelv, hogy ti. a megyehatárt követő első lehajtónál még következmények nélkül el lehet hagyni az autópályát.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.