Interjú

„Szembemegy mindenfajta igazságossággal”

Hegedüs József közgazdász, szociológus a kényszerprivatizációs törvényről

Belpol

Egy fideszes törvényjavaslat értelmében az önkormányzatoknak el kell adniuk – a piaci ár töredékéért – bérlakásaikat akkor, ha a bérlők bejelentik vásárlási szándékukat. Ez a bérlakásrendszer szétveréséhez vezetne. Hegedüs József, a Városkutatás Kft. alapítója a javaslat egyéb negatív hatásaitól is tart.

Magyar Narancs: Jelentősebb lakásprivatizáció a rendszerváltás idején történt. Akkor például a budapesti egykori tanácsi lakásállomány mintegy fele került magánkézbe a forgalmi érték töredékéért. Miért volt szükség ilyen jelentős privatizációra?

Hegedüs József: Először 1986 után indult meg egy csendesebb privatizáció, amikor is a jobb állapotú lakásokat adták el. Mindez kezdetben a tanácsok, illetve 1990-től kezdve az önkormányzatok döntésétől függött. Az 1993-as lakástörvény tette kötelezővé ezt az önkormányzatoknak, eltekintve pár kivételes helyzettől, a műemlékvédelmi és rehabilitációra kijelölt épületeknél. Ami a lakások állapotát illeti, vegyes volt a kép, de többségében nem voltak túl jó állapotban. Az akkori privatizáció egyértelmű oka a hatalmas gazdasági válság volt: nagyon megugrott a munkanélküliség, eszméletlen volt az infláció, a családok megélhetési lehetőségei pedig meglehetősen beszűkültek. Lényegében a privatizációt egyfajta feszültségcsökkentő eszközként használták – ezért is adták áron alul a lakásokat. A Tosics Ivánnal közösen alapított Városkutatás Kft. akkor már létezett, és a gazdasági nyomás ellenére mi visszafogottabb privatizációt javasoltunk. De a politikai környezet ezt nem tette lehetővé, még a szociálisan érzékenyebb önkormányzatok is olyan nyomás alatt álltak, amelyet nem lehetett igazán kivédeni. Egyébként az összes volt szocialista országban szinte ugyanolyan mértékben lezajlott a lakásprivatizáció, igaz, eltérő feltételekkel. Sokan mondják, hogy kár volt akkor privatizálni, de az akkori történelmi helyzet teljesen más volt, mint a mai. A történet további fontos eleme pedig az, hogy az a lakásállomány bár állami tulajdonban volt, lakásbérlethez nemcsak tanácsi kiutaláson keresztül lehetett hozzájutni, hanem magánszemélyek közötti cserével is, lényegében a bérleti jog megvásárlásával – akkori kutatásaink szerint a tanácsi lakások egyharmada végső soron piaci tranzakciók révén került elosztásra.

 
Fotó: Dorka Hegedus

Ez a privatizáció az 1990-es évek legfontosabb lakáspolitikai lépése volt. Nincsenek pontos adataink erről, de az a feltevésünk, hogy sokan nem maradtak a megvásárolt ingatlanban, hanem eladták azt, majd sokkal rosszabb állapotú lakásba költöztek és a maradék vagyont felélték, így akarták megoldani a megélhetési problémáikat. Ez azért is történt, mert a privatizáció után egyik napról a másikra többe került fenntartani ugyanazokat a lakásokat. A szegényebb családok így kezdtek el kiszorulni a viszonylag jobb minőségű volt állami tulajdonú laká­sokból, és költöztek a rossz minőségű városrészekbe vagy városkörnyéki olcsó lakásokba, például zártkertekbe. Ez a negatív folyamat máig tart, bár 2008 után az alacsonyabb jövedelmű devizahitelesek kényszerültek erre.

MN: Hogyan próbálták később az önkormányzatok kezelni a lakhatás kérdését?

HJ: A nagy privatizációs hullám lecsengése után kezdtek kialakulni a különböző önkormányzati lakhatási stratégiák. Két fő irány van: az egyik szerint a legrászorultabbaknak kell olcsó lakhatást biztosítani, a másik pedig abból az állításból indul ki, hogy a társadalom jelentős része olyan anyagi helyzetben van és olyan kockázatokkal néz szembe a munkaerőpiacon, amelyek miatt indokolt, hogy lakáshelyzetében az állam vagy az önkormányzat valamiféle stabilitást nyújtson. Egyre több önkormányzat nyitott arra az elgondolásra, hogy nemcsak a legrászorultabbaknak kell esélyt adni, hanem a közalkalmazottak azon rétegének is, akik nem képesek megfizetni a piaci árakat. Ideértem a fiatalok azon csoportját is, akik még nem akarnak három gyermeket 25 éves korukban. A korrekt áron való lakhatás biztosításában élen jár jelenleg például a főváros XIII. kerülete, ahol jelentős mennyiségben építettek jó minőségű új lakásokat, és ezekért nem szociális alapú lakbért, hanem megfizethető – de még a piaci ár alatti – bérleti díjat kérnek.

A kormány lakáspolitikája teljesen figyelmen kívül hagyja ezt a két nagyon fontos réteget: a komolyabb családi, szülői támogatással nem rendelkező fiatalokat és a szerényebb fizetésből élő közalkalmazottakat. Magyarországon meghatározó a fiatalok előrejutása szempontjából az, hogy hová születtek, milyen anyagi lehetőségekkel rendelkeznek a szüleik. Nagyon kevesen tudják megtenni azt, hogy például az egyetemista gyereküknek lakást vásároljanak. A közalkalmazottak nem tudják a gyerekeiknek 30–40 millióval kipótolni a 10 milliós babaváró hitelt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Budapest egyelőre megúszta, nem inkasszálta az államkincstár a számláit

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után nem sokkal kiderült, hogy a Magyar Államkincstár mégis inkasszálta a szóban forgó 10,2 milliárd forintot. 

A tét már rövid távon is Budapest működésének fenntartása. Bár az állam és a főváros voltaképp 120 milliárd forint elvonásán vitázik, ebből már 10,2 milliárd forint mínusz is kritikus lenne. És hol van még az év vége és a 2026-os költségvetés.

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.