Szlovák-magyar meccsek

Ki a nácibb?

Belpol

A dunaszerdahelyi focimeccsen történt brutális rendőrattakra és az azt követő magyarországi szlovákellenes reakciókra bő egy hét alatt sem sikerült a kedélyeket megnyugtató választ találni a szlovák és a magyar politikai vezetésnek - mintha a szomszédságpolitika mindkét országban a belpolitikai helyzet foglyává vált volna.

Múlt szombaton "Ne bántsd a magyart!" jelszó alatt a Miszterelnöki Hivatalnál (MEH) tüntettek a különböző szurkolói ultracsoportok. Bár közülük jó néhányan már 2002 után az utcára vonultak a Fidesz hívó szavára, majd 2006-tól rendszeresen részt vettek a Gyurcsány-ellenes demonstrációkon, a mostani volt az első olyan alkalom, amikor nyíltan vállalták fellépésük politikai jellegét. A szurkolói honlapok a klubellentéteken fölülemelkedő összefogást a nemzet egésze számára követendő példaként állítják be (nem tartózkodva az érzelgősségtől sem: például a dunaszerdahelyi csatában "egy vérző fejű fradistának nyújtott kezet egy újpesti"). Petíciójukban a határon túli magyarság védelmét kérik számon a 2006 óta folyamatosan lemondásra felszólított miniszterelnökön, amire szerintük a dunaszerdahelyihez hasonló magyarellenes rasszista támadások miatt van szükség. Szombaton egy debreceni drukker a beszédében mindazonáltal az első számú problémaként a cigánybűnözést jelölte meg, amiről "otthon már őszintén" lehet beszélni. Az őt követő újpesti szurkoló a kiutat egy közelebbről nem definiált össz-szurkolói szövetség megalapításában látta.

Tejtestvérek

A "Ne bántsd a magyart!" csak az egyike volt a november 1-jei dunaszerdahelyi rendőri fellépést követő tiltakozásnak: már a futballmérkőzés napján spontán demonstrációk zajlottak több helyszínen, a nagykövetség előtt szlovák zászlót égettek, az éjszaka folyamán pedig szlovák nyelvű településtáblát festettek le. A tüntetésen megjelent a Magyar Gárda, a vérbosszúért kiáltó Budaházy György pedig a hazai szlovákságtól követelt nyilatkozattételt arról, hogy lojálisak a "befogadó államhoz" (?), és elítélik a dunaszerdahelyi "magyarellenes brutalitást".

A magyar nacionalisták reakciói természetesen tálcán kínálják a lehetőséget a támadásra a szlovákiai nacionalistáknak; mint például a Szabolcs megyei Nemzeti őrsereg november 8-i királyhelmeci parádéja is (az első bécsi döntés hetvenedik évfordulójáról kívántak megemlékezni), amely egyrészt rendőrségi intézkedést, másrészt a települési önkormányzat elhatárolódását váltotta ki. Hétfőn pedig a Jobbik rendezett a magyar-szlovák határátkelőhelyeknél figyelemfelkeltő félpályás útlezárást. Ezek az akciók a hivatalos magyar álláspontot természetszerűleg gyengítették, amely tartalmában amúgy egyértelmű volt: a kormány elhatárolódott a magyar radikálisoktól, elutasított minden olyan cselekedetet, amely Szlovákia nemzeti jelképeit gyalázza és a szlovák nemzeti érzelmeket sérti. Ugyanakkor határozottan kérte a futballmeccs alatti rendőri beavatkozás jogosságának és arányosságának a kivizsgálását, az ezt alátámasztó bizonyítékok bemutatását.

Ilyen bizonyítékok azóta sem kerültek elő, ám a teljes szlovák kormányoldal jogszerűnek ítélte a rendőri akciót - amivel Szlovákia patthelyzetet teremtett. Ez a kiút nélküli szituáció a radikálisoknak kedvez, hiszen folytatódó fellépéseik tovább erodálják mindkét kormány tekintélyét, és visszaüthetnek a Szlovákiában élő magyarokra is.

A dunaszerdahelyi eset hivatalos kezelése amúgy tipikus a nem a legjobb karban lévő szlovák-magyar viszonyban: a felek csupán a problémák egyik halmazára fókuszálnak. Mert nem az a legnagyobb baj, ha a körülmények téves felmérése egy rosszul meghozott döntéshez vezetett (konkrétan: aránytalannak tűnő rendőri beavatkozáshoz), hanem az, ha az állam a maga normális ügymenetében mindezt nem vizsgálja felül. Magyar oldalról pedig az látszik elsikkadni, hogy a magyarországi ultrák nem egy egyszerű sportrendezvényre mentek Dunaszerdahelyre, a meccset magát politikai eseménynek tekintették. Az optimális az lenne persze, ha a Robert Fico vezette baloldali-nemzeti radikális kormány kész lenne adott esetben a brutális rendőri föllépés miatti bocsánatkérésre, a magyar fél pedig empátiával viszonyulna ahhoz, hogy a szlovák állam mit tekint integritását, méltóságát sértő cselekménynek (a szolga-tótozós, hontalanozós, nagy-magyarországos lepedőket nyilván annak - és jó okkal).

E csapdahelyzetből a magyar kormány a hazai és a szlovák nacionalizmus elleni fellépéssel húzná ki önmagát és partnerét. "Ha nem vigyázunk, a nacionalisták tönkretehetnek minket. (...) A szlovák nacionalisták minket, míg a magyar nacionalisták Szlovákiát" - mondta Gyurcsány Ferenc hétfői, napirend előtti felszólalásában. Lendvai Ildikó frakcióvezető még egyértelműbben fogalmazott: "ne hagyjuk megbújni" a szélsőségeseket a "ne bántsd a magyart" jelszava mögé. A kormány a tárgyalási alapot azonban szélesebbre kívánja szabni, hiszen a szélsőségesen radikális politikai erővel együtt kormányzó Ficónak nem feltétlenül érdeke, hogy reagáljon a dunaszerdahelyi szerencsétlenségen rugózó megkeresésre.

Papírba forrt egység

A magyarországi ötpárti nyilatkozatterv viszont rangsorolja a dunaszerdahelyi attakot megelőzően felgyülemlett feszültségforrásokat - a tervezethez egyébként a Fidesz nemcsak asszisztált, hanem a szöveg nullverzióját is ő jegyezte.

A tervezet témáinak nagy része ismert: a földrajzi neveket hibrid megoldással (szlovák nyelven, de magyar ragozással) jelölő tankönyvek visszahívása, a szlovákiai magyar tannyelvű iskolák nagyobb arányú uniós támogatása, nemzetiségi autonómiaformák kialakításának a joga (bővebben lásd: Csak fekete vagy fehér, Magyar Narancs, 2008. október 10.). A tervezet azt is elvárja, hogy a szlovákok tegyék lehetővé a konzultációs csatornaként működő Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) rendes működését, és ennek érdekében a korlátozó intézkedéseket helyezzék hatályon kívül.

Érdemes figyelni a hangvételre: a kilencpontos csomagból három felszólítás, a többi leíró jellegű. Utóbbiak közül is az egyik a rendőri fellépés kivizsgálására és a kárenyhítésre, egy másik pedig a tárgyalásos kétoldalú kapcsolatok újrafelvételének a szükségességére vonatkozik. A nyilatkozatterv kiemelt és politikailag is legizgalmasabb eleme a vitatott státuszú KMKF működésének a megerősítése. A területen kívüliség alkalmazásának elve miatt volt olyan értelmezés, miszerint a KMKF sérti a Velencei Bizottságnak a státusztörvény kapcsán megfogalmazott ajánlásait. Amit a fórum gazdái azzal hárítanak, hogy a fórumnak nincs döntéshozatali funkciója. Csakhogy a státusztörvény óta valamennyi szlovák párt hiperérzékenyen reagál azokra a törekvésekre, amelyek közjogi viszonyokat teremtenének az anya- és a szomszédos ország magyarjai között. A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma a határon túli magyarságpolitikát minimum két-, de inkább hárompólusúvá tenné; a szakminisztériumon kívül a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkársága (benne a Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya) versengene az Országgyűlés egyeztető fórumával, a KMKF-fel, amit a nyilatkozattervezet most megerősítene. (A KMKF alakuló ülését Szili Katalin házelnök hívta össze még 2004-ben, nem kis részben saját államfői ambícióit megtámogatandó.)

A tervezet "aggodalommal" állapítja meg, hogy egyes szlovák kormányzati erők "hisztériakeltő politikai nyilatkozatok formájában" rendszeresen elvitatják a szlovákiai magyar közösség jogát a nemzetiségi autonómiaformák létrehozására. A Fórum Kisebbségkutató Intézet júniusi identitásvizsgálata szerint a magyarok legnagyobb része legfeljebb valamilyen kulturális-oktatási autonómiára vágyik (16-19 százalék között), és mindössze a megkérdezettek 4,5 százaléka igényelné a területi autonómiát. A felmérésből az is egyértelműen kiderül, hogy a megkérdezettek szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) csak kormányzati tényezőként tudja eredményesen képviselni a magyarság érdekeit, illetve képes javítani a magyarellenes hangulaton. Ezért az MKP-nak döntő lenne, hogy elfogadják szóba jöhető koalíciós partnerként - csakhogy az elnök Csáky Pál (és a háttérben megbúvó stratéga, Duray Miklós) a sérelmi politizálás útjáról nemigen talál vissza. Az MKP-nak érdemes lenne a kapcsolatokat elmélyíteni a vezető kormánypárttal, a Smerrel. Vannak is erre utaló jelek: a közoktatási törvény végszavazásán az MKP javaslatait elfogadták, a Nemzeti Földalap felügyelőbizottságába ugyancsak bekerült a jelöltje, továbbá az uniós pénzek elosztásánál sincs már megkülönböztetés: a második körös pályázatokból egyre több magyar iskola kap támogatást. (Vagyis annak az ötletnek, hogy az Európai Bizottság előtt támadjuk meg a diszkriminatív forrásosztó gyakorlatot, már nincs sok alapja - hacsak nem akarunk egy elhúzódó, török-görög színvonalú, Európa számára érdektelen konfliktust.)

Párhuzamok

Fico mostani politizálása nagyon emlékeztet a Fidesz ezredforduló utáni kormányzati küzdelmére, aminek az volt a tétje, hogy leszalámizza-e a nem igazán szalonképes, de a kormányzáshoz a parlamenti többséget biztosító pártokat. Nem véletlen, hogy a szlovák-magyar "párbeszédben" a Smer majdhogynem olyan felfuvalkodott, mint a nacionalista kemény magnak játszó Slota. Az alapkérdés most a szlovák belpolitikában is ugyanaz, mint ami a magyarban volt 2002-ben: elég széles-e a legnagyobb kormánypárt (Smer) bázisa ahhoz, hogy - legfeljebb egyetlen szövetségessel - lefedje a politikai mező egyik oldalát. Az egyik potenciális partner az MKP is lehetne; és a "Bugárt vissza!" típusú tapogatózások már nemcsak a suba alatt zajlanak. Ha a volt elnök, Bugár Béla mégsem vállalná az újbóli megméretést (ahogyan mondja), hárman is ugrásra készen állnak a szlovák belpolitikában mind jobban izolálódó Csáky leváltására: Berényi József (volt külügyi államtitkár), Farkas Iván (az Országos Tanács elnöke) és Bárdos Gyula (frakcióvezető).

Az ötpárti nyilatkozat tető alá hozásából és a tárgyalások lassú felmelegítéséből mind Gyurcsány, mind a Fidesz profitálhat. A kormányfő azért, mert egy közérdeklődésre számot tartó akcióban maga mögött tudhatja a parlament egészének a támogatását, a Fidesz pedig azért, mert demonstrálhatja, hogy egyértelműen kiáll a nacionalizmussal szemben.

A magyarországi híradások tükrében egyébként nem árt megjegyezni, hogy a szlovák-magyar együttélés korántsem oly' vészterhes, mint ahogyan azt szélsőséges politikusok, vagy szenzációhajhász médiumok láttatni szeretik. Egy felmérés szerint például a szlovákiai magyarok 70 százaléka büszke országa teljesítményére. A szlovák sajtó sem hagyja magát politikailag manipulálni: nem vette be azt sem, hogy a magyar szurkolók provokálták volna a rendőröket Dunaszerdahelyen, továbbá újra és újra rákérdez az ígért, de nem bemutatott bizonyítékokra.

A Malina Hedvig-ügy perújrafelvételében kiemelkedő szerepe volt a Fair Play Szövetség nevű szlovák szervezetnek, amely most a magyar nyelvű tankönyvek érdekében aktivizálta magát. A Facebook közösségi portálon pedig három nap alatt kétezren regisztráltak a Hungarians and Slovaks oldalon: szerintük a szélsőségesek és a politikusok kivételével senki nem érzékel valódi konfliktust a két ország között.

DAC

A dunaszerdahelyi focicsapat, a DAC idén nyáron került fel a szlovák harmadik osztályból az elsőbe, miután egy dubai milliárdos megvásárolta a klubot, és összeolvadással átvette egy másik felvidéki csapatnak, a Szencnek az indulási jogát. A DAC fénykora a nyolcvanas évek derekára tehető, amikor még valóban sok magyar játékosa volt. Ma a keretben több a kameruni, mint a magyar nemzetiségű, de ezen természetesen nem akad fenn senki. Jan Slota nacionalista pártvezető már a kezdetekkor provokációnak minősítette a Nagy-Magyarország-drapériával és irredenta rigmusokkal szurkoló közönség viselkedését, és követelte a stadion azonnali bezárását.

A "szlovák Fradi" (ahogyan a Slovan Bratislavát arrafelé nevezik) elleni november 1-jei rangadót hetekig tartó készülődés előzte meg, száznál több újságíró akkreditálta magát, a hatezer férőhelyes stadionban pedig végül tízezer fölötti lett a nézőszám; ezren Magyarországról, 1300-an Pozsonyból érkeztek. A tribünön politikai celebek ültek, köztük a helyi polgármester és nemzeti kisebbségekért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes.

A meccs az első bécsi döntés hetvenedik évfordulójának az előestéjére esett. (Az 1938. november 2-i verdikt juttatta vissza Magyarországnak a Trianonban elcsatolt magyarlakta szlovákiai területek egy részét.) A szervezők eredetileg azt tervezték, hogy a meccs utáni megemlékezés keretében Hungarica-, valamint Romantikus Erőszak-koncert lesz, ám a rendezvénynek helyet adó kultúrház - állítólagos nemzetbiztonsági nyomásra - menet közben elállt a szerződéstől. A szurkolói beszámolók szerint már a városba menet "nagy erőket" vonultatott fel a rendőrség, amely először a Slovan drukkereivel csapott össze. A stadionban alig negyedórával a mérkőzés kezdete után - amikor az egyik ferencvárosi szurkolói csoport kitette volna a zászlóját - a rendőrség behatolt a magyar szektorba, és a felvételek alapján nemigen igazolható módon válogatás nélkül végigverte az ott tartózkodókat. Ötvennél többen megsérültek, egy tizenhét éves fiú (akiről a helyszínen az terjedt el, hogy meghalt) életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A rendőrattak hírére több magyarországi helyszínen spontán demonstrációt tartottak, a budapesti nagykövetség előtt pedig elégettek egy szlovák zászlót.

 

Werder

November 8-án délután a Vfl Bochum-Werder Bremen Bundesliga-mérkőzés végén a vendégszurkolók szektorában egy újfasiszta társaság transzparenst feszített ki, rajta egy stilizált halálfejjel meg egy rövid szélsőjobbos üzenettel. A brémai drukkerek ezt látva hangos "Nazis raus!" (Nácik, kifelé!) kórusba kezdtek, amit a tudósítások szerint további szektorok - a bochumiak - is átvettek. Amikor a maroknyi újfasiszta mégsem hagyta el a terepet, a többség sörösdoboz-dobálással kiprovokálta a biztonságiak beavatkozását. A helyi rendőrök a neonácikat a "saját biztonságuk érdekében" rövid úton kivezették, majd egy busszal hazaküldték.

A Werder menedzsmentje szinte azonnal üdvözölte szurkolói kiállását, a Német Labdarúgó Szövetség pedig külön nyilatkozatban méltatta a civil kurázsi fontosságát. Theo Zwanziger, a szövetség elnöke bejelentette, hogy nyilvánosan is köszönetet mond a brémai szurkolóknak. A nyilatkozatokat az öszszes komolyabb német médium azonnal átvette, és valamennyien nagy terjedelemben számoltak be az akcióról és a reakciókról.

- mélyi -

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.