"Tanárballagással" demonstráltak az egyházi iskolák tanárai Budapesten

  • narancs.hu
  • 2022. november 8.

Belpol

A többszáz résztvevő tanár egy hosszú menetben vonult át ballagási énekeket énekelve a Bazilika elé, ahol a követeléseiket is megfogalmazták. 

"Tanárballagás" néven tartottak demonstrációt kedden délután 5-től Budapest belvárosában, a rendezvényt egyházi iskolák tanárai szervezték, az eseménnyel a pályaelhagyás problémáján keresztül a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára kívánták felhívni a figyelmet.

A demonstráció keretében a résztvevő tanárok a Deák térről ballagási tarisznyával, zászlókkal, ballagási énekeket énekelve vonultak át egy hosszú menetben a Szent István Bazilika elé. A menetben öregdiákok, szülők, szimpatizánsok is részt vettek a tanárok mögött, illetve volt rézfúvós zenekar is. 

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

A résztvevő tanároktól azt is kérték, hogy vigyenek magukkal szalagot, melyen a keresztnevük, a tanított tantárgyuk, és a pályakezédésük éve szerepel, ezeket az iskolai osztályszalagokhoz hasonlóan egy-egy rúdra kötötték. 

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

A Bazilika elé érve beszédek is elhangzottak, Posta István szervező egy Klebelsberg Kunó-idézettel kezdte felszólalását. Elmondása szerint 34 egyházi fenntartású intézményből érkeztek a résztvevők, a demonstráción "ballagó tanárok" 300-an voltak, de állami fenntartású iskolák is jelezték vagy részvételüket vagy szimpátiájukat.

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Tóth Noémi Dalma pályája elején járó történelem-francia szakos tanár arról beszélt, hogy a gyerekek jövője múlik a tanárokon, majd felidézte, hogy egy rá nagy hatást gyakorolt egykori tanára azóta elhagyta a pályát és külföldre költözött, "ő már elballagott" – fogalmazott. Azt is mondta, egy tanár mindig sokkal többet ad az oktatásnál: figyelmet, szeretetet, biztonságot, hitet. 

Kocsisné Farkas Réka négygyermekes édesanya arról beszélt, hogy négy gyermeke különböző egyházi és állami intézményekbe jár. A felszólaló bár nagyon körülményesen, de végül arra jutott, hogy a pedagógusoknak szükségük van megbecsülésre, önállóságra és szabadságra, és hogy a tanárok közül sokan elhagyták már a pályát, vagy másodállást vállalnak. Azt is mondta, a pedagógusok nélkül kevesebbek lennénk. 

 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Mikesy András, a tüntetés egyik szervezője aról beszélt, hogy egy kicsit bántja, hogy tanár lett: "Néha kicsit bánt, amikor azt mondják, ebben az országban nem mindenki tanárpárti, amikor mint csóró tanárt a barátaim kisegítenek, meghívnak erre-arra. Néha kicsit bánt, amikor egyesek azt mondják, keveset dolgozom, délután 3-kor otthon vagyok, meg ott az egész nyár." 

Azt is mondta, bántja az is, hogy a közoktatással csak akkor foglalkoznak, "ha marad rá", "talán", és azt is szóba hozta, hogy azt mondják rá, hogy "megvették kilóra" mint egyházi iskolai tanárt, de azt is, hogy nem most van itt az ideje, hogy kiálljon beszélni.

"Úgy szeretném, ha értem is úgy küzdenének, mint a fűtéskompenzációért" – fogalmazott.

"Úgy szeretném, ha a jövő Magyarországát nem vasbetonba öntenék, hanem gyermekeink szívébe."

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

Végül felolvasták öt pontos követeléseiket: 

  • új nemzeti oktatási stratégiát – ehhez széles szakmai konszenzus szükséges, oktatási háttérintézmények, szakmai szervezetek bevonása, intézményi átalakítás, a nemzeti alaptanterv és az érettségi rendszer; 
  • gyerekbarát oktatást – "aki az iskolát nem támogatja, az a családokat sem támogatja igazán", csökkenjen a pedagógusok óraterhelése, legyen idő a diákokkal való személyes törődésre, ne kelljen másodállást vállalni;
  • több autonómiát – tanárok oktatási szabadsága, szabad tankönyvválasztás, intézményi önállóság
  • vonzó pedagógusi életpályát, vonzó, igazságos bért – garantálja törvény a bérek értékállóságát, legyen igazságos a bérezés, fizessék ki a helyettesítéseket, tanórán kívüli tevékenységeket;
  • megbecsülést a pedagógusoknak – ez mutatja, hogy egy ország vezetése hogy gondolkodik a tanárokról, induljanak érdemi tárgyalások a tiltakozó pedagógusokkal, az oktatás ügye nemzetstratégiai kérdés, ami önálló oktatási minisztérium felállítását követeli.

Végül közölték, szt az 5 pontot holnaptól online alá lehet írni a tanarballagas.hu oldalon, ahol és újabb javaslatokat is lehet majd tenni. Ezeket aztán az egyházi fenntartókon keresztül a döntéshozókhoz próbálják majd eljuttatni.  

A tüntetés végén egy evangélikus lelkész mondott imát.  

 
 
Fotó: Sióréti Gábor
 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk