Bár a téli kilakoltatási moratórium december 1-jén kezdődött volna a Józsefvárosban, Kocsis Máté már az október 22-i képviselő-testületi ülésen bejelentette a kilakoltatások felfüggesztését. A polgármester szerint a humanitárius szempontokat is figyelembe kell venni – ami eddig nemigen volt jellemző. A Város Mindenkié (AVM) adatigénylése szerint a kerületben 2014 eleje óta több mint 300 önkormányzati lakásból történt kilakoltatás, ami nagyjából 100 családot sodort a hajléktalanság szélére. A lakáspályázatokat szelektív feltételekkel (devizahiteleseknek, fiatal házasoknak) írják ki; 2012 óta 71 bérlakást adtak ki pályázati úton, és az összes kiadott lakás csupán 9 százalékát szociális alapon. A méltányossági lakáskérelem lehetősége a gyakorlatban nem létezik, és a minőségi lakáscseréé sem. Egy júniusban elfogadott módosítással szigorodott a kerületi lakásrendelet: akinek lakáskiürítéssel kapcsolatos jogerős bírósági határozata van, nem köthet lakásbérleti szerződést az önkormányzattal.
„Hogy hová megyek? Nem tudom, gondolom, szállóra. A gyerekeim vidéken laknak egy szoba-konyhás lakásban, oda nem mehetek. A fiam súlyos szkizofrén beteg, mindentől fél, őt nem vihetem a szállóra. Nem akarok róla lemondani, talán a testvérei tudnak majd rá vigyázni. Én meg a hátamra kötöm az oxigénpalackot és beköltözöm” – mondja Anna, aki jelenleg a Magdolna utca 12.-ben lakik a fiával, 37 négyzetméteren.
Mész az utcára
Ezt cserealapon kapták, amikor a Bókay János utcai lakást lebontották. A falak penészednek, de a lakás még így is jobb állapotban van, mint öt éve, amikor beköltöztek; azóta raktak le linóleumot, kifestettek, galériáztak. A ház részese a Magdolna Negyed Programnak (MNP): kívülről felújították, a lakások azonban rohadnak. Anna súlyos asztmában szenved, ezért kell az oxigénpalack is. Húsz éve leszázalékolták, az özvegyi nyugdíjjal együtt 64 ezer forint a havi jövedelme, aminek a felét levonják a tartozások miatt. „Fizettem rendesen két évig, aztán ide költözött a másik fiam is a négy gyerekkel, megszűnt a munkahelye, meg kellett gondolni, mire költünk, ételre vagy lakásra. A gyógyszereim is nagyon drágák.” Annával 2012-ben bontották fel a szerződést, idén januárban jött a levél, hogy kilakoltatják; nagyjából 800 ezer forint a tartozása, amit a kiköltözés után is vonnak tőle. A lánya átvállalná részletfizetésre, de nem lehet. A moratóriumnak köszönhetően egyelőre biztonságban van.
Anna története tipikus, több kilakoltatás előtt álló, jelenleg még VIII. kerületi lakos is hasonló folyamatról számolt be: egy nagyobb betegség, a munkahely elvesztése, családi konfliktusok vagy tragédiák következményeként óriási tartozások felhalmozódása. Az önkormányzati bérlakások díja alapvetően nem magas – Anna például 26 ezer forintot fizetett havonta –, az viszont probléma, hogy a lakbérhez hozzácsatolják a vízdíjat is, ami sok helyen a rossz csatornarendszer miatt igen magas.
Ha valaki megcsúszik a fizetéssel, három hónap után szerződést bont vele a Kisfalu Józsefvárosi Vagyongazdálkodó Kft. (A kft. önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság, 2005 óta végzi a teljes önkormányzati lakás- és nem lakáscélú helyiségek bérbeadását, a díjak beszedését, a bérlemények ellenőrzését, karbantartását; operatív szinten kezeli a lakásállományt. A kft. csak a végrehajtó, a politikai döntéshozó az önkormányzat, amely sokszor nem is lát bele egy-egy kilakoltatás előkészítési folyamatába.) Ekkor megszűnik a szociális lakbér, és a bérleti díj automatikusan költségelvűvé változik – amit aztán végképp nem tud fizetni a bérlő. Ha pedig nincs szerződés, nincs segítség sem: a Hálózat Alapítvány – amely a fővárosban élő, közüzemi és lakhatással összefüggő díjak hátralékainak kiegyenlítéséhez nyújt segítséget az önrész arányában – rezsihátralék-csökkentési támogatását ugyanis csak szerződéssel lehet igénybe venni (maximum 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatást). Erre idén szeptember 30-ig 156-an adták be kérelmüket, a harmadik negyedévig megítélt támogatási összeg közel 36 millió forint volt. Ha az adósság kevesebb félmilliónál, a bérlő fordulhat a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató Központhoz is hátralékkezelési támogatásért, melynek összege legfeljebb 250 ezer forint. Erre szeptember végéig 200-an jelentkeztek, a nyilvántartott hátralék összege majdnem 59 millió forint volt – tájékoztatta lapunkat a központ.
Ha továbbra sem tud fizetni a bérlő, bíróságra kerül az ügy, és lakáskiürítési per lesz belőle. Ha megszületik a határozat, el kell hagyni az ingatlant. „Ekkor többnyire a családsegítőhöz irányítják őket, ők próbálnak anyaotthonokban vagy családok átmeneti otthonaiban helyet találni, de az ellátórendszer is túlterhelt, hosszú várólisták vannak” – mondja Pósfai Zsuzsi, az AVM aktivistája. Az ellátórendszer sokba kerül, a szolgáltatások ezzel szemben alulfinanszírozottak, színvonaluk nem megfelelő. A Városkutatás Kft. kutatásából kiderül, hogy komoly költségvetési megtakarítást jelentene, ha az állam a forrásait két együtt, egy lakásba költöző hajléktalan ember lakhatására fordítaná az ellátórendszerben elhelyezésük helyett.
Új pályázatra ettől kezdve esély sincs; legfeljebb más kerületekhez, de „külsősként” elindulni értelmetlen, a potenciális bérlő teljesíthetetlen felújítási kötelezettségekkel találja szembe magát. Marad tehát a telefonálgatás, a várólista, esetleg az AVM segítsége – bár többet ők sem tudnak tenni néhány levélnél, telefonnál. „Vagy mész az utcára” – teszi hozzá Anna.
A lakásokban uralkodó embertelen állapotokat mi sem tükrözi jobban, mint az Illés utcában található 23 négyzetméteres krízislakás. (A krízislakás abban különbözik a bérlakástól, hogy nem kell érte fizetni; a költségeket az önkormányzat állja, a szerződés megkötésétől pedig saját célra kell gyűjteni a pénzt, ami egy lakáskasszába megy.) Október elején leszakadt a mennyezet, de a szakemberek szerint nem volt életveszélyes; pár nap múlva leszakadt egy újabb darab. A családból csak a férfi volt otthon, az anya és a kisfiú néhány perccel előtte hagyták el a lakást. „Jogcím nélküli lakos vagyok, ezt aláírom, de ez akkor is rám szakadhatott volna, ha van jogcímem. Vagy a következő lakóra” – mondja a tavaly szeptember óta ott lakó fiatal nő. „A szerződés megkötése előtt nem láttam a lakást, amikor beköltöztem, akkor szembesültem azzal, hogy nincs bent se vécé, se zuhanyzó. Egy dohos, penészes, fűtetlen és világítás nélküli kinti illemhely van, oda kellett volna kivinnem az asztmás gyerekemet” – meséli a nő, aki ezek után kérelmet nyújtott be egy vécé berakására, amit elutasítottak. Jelenleg lakáskiürítési per folyik ellene, tavaly októberben ugyanis felbontották a szerződést. „Egyik este arra értem haza, hogy folyik a víz, kihívtam az önkormányzat szerelőit, akik elkalapálták a csövet, hogy ne folyjon tovább, és úgy hagyták. Azt mondták, másnap visszajönnek, megcsinálják. Két napig nem volt nálunk és a szomszédoknál víz. Aztán közölték, én okoztam a csőtörést, mert belefúrtam a falba, szerződést bontanak, hagyjam el a lakást 15 napon belül” – meséli a nő, aki azóta sem hagyta el a lakást. Nincs hová mennie, most is a barátoknál húzza meg magát a leszakadt plafon miatt, de amint lakható lesz a lakás, visszaköltözik. Májusban kapott idézést, mire rögtön beadott egy ellenindítványt; a tárgyalás szeptemberben lett volna, ám elnapolták. Reméli, hogy márciusig, a moratórium lejártáig sor kerül a tárgyalásra, ha a bíróság elutasítja a beadványát, Brüsszelig viszi az ügyet. „Én nem hagyom magam. Tanultam, dolgozom, a párom is dolgozik, a gyerekem óvodába jár. Nekem sem élvezet itt lakni, ha meg tudnék fizetni egy albérletet, nem itt laknék. Jelenleg minden félretett pénzem erre a lakásra megy el. A gyerekem rosszabbul lett, a mennyezet miatt meg is halhattunk volna.” Azt már a szerződés felbontásakor az orra alá dörgölték, hogy a kerületben ő többet biztosan nem kaphat lakást – teszi hozzá.
Mindennek némileg ellentmond Sára Botond alpolgármester október eleji nyilatkozata, miszerint „a saját lakással nem rendelkező józsefvárosiak gondjainak megoldására, a kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordít és fordított Józsefváros önkormányzata. (…) A lakással nem rendelkező, kerületben élő családok részére is rendszeresek a pályázati lehetőségek, emellett az önkormányzati bérlők közül a minőségi bérlakáscserével is sokan élnek.” Az AVM a reagálásában viszont kiemelte, hogy folyamatos elutasítást kaptak a pályázók, és a válasz mindig ugyanaz volt: nincs lakás. Pedig a kerületben a 2014-es adatok alapján 4741 önkormányzati lakás van, ebből közel 600 üres, melyekre a kerület évente 14 milliót költ.
Felelős lakáspolitika
A szeptemberi ülésen a képviselő-testület elfogadta azt a beadványt, amely kijelöl 150 (az ülés előestéjén ez még csak 120 volt) lakást közszolgálati bérlakásnak – azaz a Józsefvárosban dolgozó közszolgálati dolgozók piaci áron vehetnek bérbe 150 lakást. „Ez nem eleve ördögtől való megoldás, csakhogy ez a mindenki számára elérhető lakáspályázati rendszer rovására történik úgy, hogy szociális célra alig jut lakás. Ráadásul olyan rendszert, amelyben olyanok is pályázhatnak, akik a kilakoltatásokról döntenek, szigorúan tilos lenne létrehozni” – véli Molnár György közgazdász.
A 150 lakásból 18 az MNP keretében felújított házakban található. Ezeknél az uniós pályázat kiköti, hogy a felújított lakásokat legalább 10 évig szociális alapon kell hasznosítani. Erőss Gábor, a kerület PM-es képviselője ezért ismeretlen tettes ellen költségvetési csalás miatt feljelentést tett. „Emellett az elvet is támadom, hiszen lakhatási válság van, emberek az utcára kerülnek, erre előhúznak 150 lakást és piaci áron adják bérbe. Ez nem fair” – mondja Erőss a Narancsnak. Erőss Gábor az OLAF-hoz (Európai Csalás Elleni Hivatal) fordul, hiszen nem arra használta a kerület az uniós támogatást, amire az EU adta.
„A városvezetés szándéka egyértelműen a szegényebb lakosság kiszorítása és megrendszabályozása. A kerület arculatváltása és felújítása egy újonnan bevonzandó, módosabb lakosságnak szól” – véli az AVM. Szerintük a politikai akarat arra irányul, hogy a kerület három legproblémásabbnak ítélt részéből – a Corvin sétány program utolsó ütemében lebontandó önkormányzati bérházakból, az MNP keretén belül felújított házakból és az Orczy-negyedből – módszeresen kiszorítsák a szegényebb réteget. „Tudatos dzsentrifikációs” program végrehajtásáról beszél Erőss is, aki szerint „erről szól ez a 150 lakás is. Nem akarják, hogy a szegények megkapaszkodjanak a kerületben.”
Molnár szerint viszont az, hogy a kerületnek egy részébe jobb státuszú emberek költöznek, pozitív is lehet, és hozzátartozik Józsefváros hagyományához; ezt szimpla „dzsentrifikációként” értelmezni felszínes és nem is teljesen igaz. „A kérdést úgy kell feltenni, javult-e a szegények helyzete? A városrehabilitációs program (erről bővebben lásd keretes írásunkat) eredeti célja ugyanis az volt, hogy az emberhez nem méltó körülmények között élők nagyobb és jobb lakásokba költözzenek” – mondja. A gond szerinte az, hogy most már a kerületből akarják őket kiszorítani. Molnár úgy véli, a bérlakásügy Magyarországon „durván el lett rontva”. Van azonban egy olyan, Európában már több helyen működő modell, melynek hazai adaptálására a Városkutatás Kft. munkatársai részletes javaslatot dolgoztak ki. Ez lenne a szociális lakásügynökség, egy olyan intézményrendszer, amely a tulajdonos és bérlő között közvetít, eldönti a jogvitákat, felel a minőségbiztosításért, és létrehoz egy garanciaalapot, melyből az esetleg okozott károkat fizetik. Ehhez persze kiterjedt szociálisbérlakás-állomány kellene, szociálisan célzott állami lakhatási kiadások, támogatások és pályázatok, a márciusban eltörölt normatív lakásfenntartási és adósságkezelési támogatás visszaállítása, a városrehabilitációs források megfelelő felhasználása, vagy a hajléktalanság lakhatási típusú megoldása. „Egy kerület önmagában nem oldja meg ezeket a problémákat, fővárosi, sőt országos szintű felelős lakáspolitikára lenne szükség – mondja Molnár. – De azért sokat tud tenni. És azt nem mondhatjuk, hogy Kocsis Máténak ne lenne befolyása az országos politikára.”
| Józsefváros rehabilitációja Józsefvárosban a ’90-es évek végén négy gettósodó terület volt: a Magdolna-, az Orczy-negyed, a mai Corvin sétány területe és a Kocsisor (József utca, Rákóczi tér környéke). A négy terület egybeolvadásával kezelhetetlen viszonyok alakulhattak volna ki a főváros szívében; ennek próbálta elejét venni a kerületfejlesztési program. A Corvin-projekt során az egyik fő feladat a megfelelő arányok megtalálása volt a többféle rehabilitáció között. 1100 lakást bontottak le, ebből 800 szörnyű állapotban volt; az ott élő emberek így jobb lakásokhoz juthattak a lakáscseréknek köszönhetően, az ingatlanok pedig felértékelődtek. Ezután indult el a Magdolna Negyed Program, melynek első fázisa 2005 és 2007 között valósult meg fővárosi támogatással. Elsődleges és jól körülhatárolt célja az volt, hogy az ott élőket bevonja a projektbe, a házfelújítások nem az önkormányzat által, hanem a lakókkal együtt, kis lépésekben történtek, például pincetakarításokkal, zöldesítéssel. A program második etapjából aztán éppen ez veszett ki: az épületekbe történő beavatkozásokhoz előzetes engedélyezési tervekre volt szükség, így nem működött tovább a lakókkal közös munka és a helyi mesteremberek bevonása sem. Leállt a helyi civilek felújítás ellenében történő beköltözése is az üresen álló pincehelyiségekbe. A harmadik fázisra tehát kikopott minden, amitől az MNP egyedinek és közösségformálónak számított, maradt a legrosszabb állapotú házak külsős céggel elvégeztetett utcafronti tatarozása. |
