Egy évvel ezelőtt sokan tartották elképzelhetetlennek azt, ami a jövő szombaton minden emberi számítás szerint megtörténik: Orbán Viktort kihívó nélkül, alkalmasint kétségbevonhatatlan erővel emelik pajzsra a jobboldali tömbpárt mezei hadai. A sorozatban másodszor elveszített országgyűlési választás után tavaly májusban mindössze nyolcszáz küldött tette tiszteletét a Fidesz kongresszusán, és közülük is alig több mint hatszáz támogatta meg Orbánt a párt élén - miközben ezren maradtak távol, ami igencsak
egyértelmű állásfoglalás volt
a regnáló pártvezérről. A Magyar Nemzetben ezzel párhuzamosan, ha mégoly udvarias keretek között is, de zajlott a pártelnök személyének és stratégiájának a bírálata, a gazdasági és az intellektuális holdudvar hátsó szobákban agyalt ugyanezen, az addigi prominensek egyre-másra hagyták el a főfedélzetet, és kis csónakokon igyekeztek az ellenséges partok meghódítására. Mára viszont fordult a széljárás, a kapitány (úgy is, mint "vezénylő tábornok", "spirituális vezető", "a nemzet miniszterelnöke") biztosan áll a parancsnoki hídon. Persze maga is tett egyet s mást pozícióinak megszilárdulásáért, külső és belső ellenfeleit kevéssé tapintatos módon regulázva meg.
Nézzük először Orbánnak a Fideszen belüli, leszámolásnak ugyan nem nevezhető, de az erőviszonyok ún. tisztázását jól szolgáló manővereit. Kezdődött Pokorni Zoltánnal, aki a Fidesz alelnökeként - nagy kockázatot nem vállalva - az önkormányzati szférába vonult vissza. Nyíltan kifelé nem kommunikálta, ám párton belül annál inkább, hogy középtávon Orbán bukására számít, s ezért alulról építkezve a hegyvidéki polgárok mestereként vészeli át az addig hátralévő időt. Az ellencsapás rögvest érkezett, és az Orbánt kóstolgató sorozatának végén Pokornit támadta meg a Magyar Nemzet, a túlzott zsidóbarátság mellett önálló gazdasági hatalom kiépítésével vádolva. Hasonló módszerekkel, álnéven közölt dolgozatban keverte gyanúba a lap - illetve egyes, a Fideszben is masszívan élő spekulációk szerint inkább az újság mögött álló gazdasági érdekcsoport, Orbán vélhető tudtával, esetleg utasítására - idén januárban Áder Jánost is, aki bizonyos feltételekkel úgymond egy új liberális-konzervatív párt élére állna (bővebben lásd: Egy új üzenet érkezett, Magyar Narancs, 2007. január 25.). A lejárató akcióknak is köszönhetően immár senkinek sem jut eszébe kihívni a pártelnököt (ámbár komolyan ez csak Pokorni fejében fordult meg tudomásunk szerint; Áder lojalitásához a passzív rezisztenciával és a parlamenti pulpitusra való visszavonulással együtt sem férhetett kétség), és a párton belüli elégedetlenkedők élére állni. Paradox módon ez utóbbiak száma éppen a nagyarányú önkormányzati siker után nőtt meg jelentősen, olyannyira, hogy informális szószólójukkal, Kósa Lajos debreceni polgármesterrel Orbán kiegyezni kényszerült - megelőzendő Kósa esetleges nagyra törő, az elnök pozícióját veszélyeztető ambícióit. Kósa rögtön föl is hagyott a pártelnököt több-kevesebb egyértelműséggel kóstolgató nyilatkozataival, miután Orbán ígéretet tett, hogy beveszi a vezérkarba, és támogatja a polgármester pártalelnök-jelöltségét.
Mostanság viszont
úgy tűnik, mintha Orbán fölrúgta volna az alkut, merthogy - félhivatalos híresztelések szerint - mégis a status quo fönntartása lenne a célja. Vagyis maradjon a négy jelenlegi alelnök - elvégre az elnök igazából csak egy Pokorni-Kósa cserével maradna a pénzénél. A párton belül általános a vélemény, hogy míg Varga Mihály bizonyosan tovább szolgálhat, csak az elnök valamelyik súlytalan embere, Schmitt Pál EP-képviselő vagy a mostanában a Fidesz verőembereként intenzíven kampányoló Pelczné Gáll Ildikó eshet ki a szűk formális vezetésből (a vezérkarról bővebben lásd keretes írásunkat).
Az esetleges alelnökcserén túl egyéb tétje nincs a jövő szombat-vasárnapi kongresszusnak. Lesz némi imázsfrissítés, valamint végleg szakítanak a Fidesz 1994-98 között kiépült (egyébként Áder keze nyomát magán viselő) szervezeti felépítményével. A 2003-ban bevezetett választókerületi rendszer súlyát Orbán lépésről lépésre növelte, s a kongresszuson végleg azonosítaná ezzel a helyi szervezeteket - arra hivatkozva, hogy némely városi-kerületi csoporthoz több egyéni országgyűlési kerület is tartozik. Ennek következtében végképp elveszítik a jelentőségüket a jórészt még a múlt évtizedben politikai szerepet vállalt, a párthoz annak liberális korszakában csatlakozó fideszesek uralta megyei szervezetek. Helyettük a négy éve a Fideszbe integrált, az anno polgári köröknek keresztelt akciócsoportokból kikerült, erősen jobbos választókerületi elnökök kezébe kerül a helyi hatalom. Nem mellesleg utóbbiak csak Orbán személyes jóváhagyásával kerülhetnek a posztjukra (a pártbéli törésvonalakról lásd: Ugrásra készen, Magyar Narancs, 2006. szeptember 7.).
A pártelnök decemberben elindított belső kampányának kulcseleme volt a Jövőnk nevezetű konferenciasorozat, amellyel a Gyurcsány-reformok alternatíváját hiányoló jobboldali intellektueleket akarta leszerelni. Például azzal, hogy ezek összegzéseként a régóta várt Fidesz-program is megszületik. Nos, a pragmatikus üzeneteken túl érdemi és koherens program nem kerül a küldöttek elé. A lapunkat tájékoztató anonim fideszes források szerint Orbán ugyan "irányt mutat" majd a beszédében, illetve könyvet is ír őszre, de csapdahelyzet lenne, ha kiteregetnék a kártyáikat. (Nota bene: a választási kampányban is azzal magyarázták programjuk titkolását, hogy nem akarnak a szocialistáknak ötleteket adni.) A főcsapás a tervezett népszavazásig mindenképpen a kormánypolitika elutasítása lesz, ahogyan egyik forrásunk fogalmazott: "nyolc mondat kritika, egy mondat alternatíva". Egy világos sarokpontokkal rendelkező, ideológia- és értékválasztáson alapuló program kétségkívül alapjaiban állna szemben a pártvezér legalább 2005 eleje óta érvényes stratégiájával, amely bázisbővítő szándékkal a csalódott kádáristáktól az antikommunista liberálisokon, az ókonzervatív vallásosakon, az exkisgazdákon és a nacionalistákon át egészen a szélsőjobb radikálisokig terjedő, egyfajta ernyőszervezetként működő Fideszt képzel el. Ez svédasztal módjára szolgálná ki híveit, akiket a fideszes retorika "új többségnek" nevez. Ezek az emberek mindössze a Gyurcsány-kormány elutasításában értenek egyet. Az eddigieknél is heterogénebb fideszes választóközönség miatt továbbra is kétséges ugyanakkor, hogy valójában milyen vonalat vinne Orbán, ha esetleg hatalomra kerülne: a gazdagok és a szegények érdeke éppúgy eltér egymástól, mint ahogy mást várnának tőle a zsidók és az antiszemiták, a szinglik és a konzervatívok is; és sok fogódzót a februárban megfogalmazott "plebejusság" sem ad.
Az orbáni stratégiában döntő szerepe van a szövetséges formációknak - nem is annyira a sokszínű tábor összetartásában, mint inkább abban, hogy ne szolgálhassanak bázisul egy esetleges jobboldali pártcsírának. Ezek összetartása viszont korántsem egyszerű. Több forrásunk szerint - és némely sajtóhírekkel ellentétben -
az egyben tartás szándéka,
és nem a havi ötmillió forintos bérleti díj magyarázza, hogy a Szentkirályi utcai bérleménybe költöztették az összes szövetségesnek keresztelt szatellitformációt: a Lungo Drom cigányszervezetet, a renegát MDF-esekből létrejött Nemzeti Fórumot, a Fidelitast, a Magosz gazdaszervezetet, az egykor még a liberális blokkban is a Fidesszel szövetséges Vállalkozók Pártját, valamint a kivált kisgazdákból álló Kisgazda Polgári Egyesület (KPE). Az aktuális renitens a Turi-Kovács Béla vezette KPE, amely párttá válásának szándékát ugyan bejelentette, de az alakuló ülés kiváltotta Orbán rosszallását. Pedig valószínűleg nincs szó külön útról, hanem csak a szatellitek között kiemelt pozíciót szeretnék elérni, hasonlóan a 2005 őszén a katolikus klérus ösztönzésére de jure különvált, ám ténylegesen a Fidesz csatolmányaként fungáló KDNP-hez.
A 2002-es, majd a 2006-os elveszített választás utáni háborús pszichózis fenntartása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy Orbán megőrizhesse a saját táborán belüli primátusát. A harcias szólamokon túl valójában nem számoltak reális lehetőségként a Fideszben a kormány jóval idő előtti bukásával. A tavaly éppen csak megtartott pártelnök 2006 májusától az önkormányzati választások fontosságának hangoztatásával terelte el magáról a figyelmet. Egy forrásunk szerint nem voltak véletlenek a listaállítási botrányok, egy másik - amúgy a pártelnök bizalmasai közé tartozó - viszont önkritikusan elismerte: a kormányoldal öngyilkos taktikája - a kormányalakítás után azonmód bejelentett költségvetési kiigazítás - nélkül nem lett volna lehetséges a nagy októberi tarolás. Informátoraink most úgy látják, hogy bár a kormánypártok önfelszámoló megoldását nem zárta ki, a Fidesz vezérkara reálisan nem kalkulált a kormányfő menesztésével - ámbár e véleményben azért van egy adag utólagos bölcsesség is. A Kossuth téri folyamatos jelenlét (az októberi kisgyűlések, a gyorsan feledésbe merült "Igen, Magyarország-charta"), az astoriai és az Andrássy úti, a 2007. március 15-i Erzsébet hídi nagygyűlés, az Országház körüli rendőrkordon önkényes lebontása, de akár a miniszterelnök parlamenti beszédeinek demonstratív elutasítása is mindenekelőtt a tábor egybentartását szolgálta, kizárva ezzel, hogy egy másik pártkezdemény katalizálja az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése miatt keltett jobboldali kormányellenes indulatokat. (A létrejött Új Demokratikus Koalíció nem veszélyezteti a Fidesz ellenzéki pozícióit.) Több forrásunk is úgy emlékezik az október 6-i bizalmi szavazás előtti 72 órás ultimátumra, mint amit Orbán éppen azért hirdetett meg, nehogy a koalíció leváltsa Gyurcsányt, és a három évvel ezelőtti szcenárióhoz hasonlóan keressenek egy új, viszonylag múlt nélküli vezért a baloldali-liberális pártok.
Stratégiaváltásra nem érdemes
számítani a kongresszus után sem: noha Kövér László és Kubatov Gábor az előrehozott választásokat prognosztizálja, a Fidesz realistább vezetői azzal számolnak, hogy 2010-nél előbb nem lehetséges az MSZP-SZDSZ-kormánykoalíció leváltása. Ezért folyamatosan nyomás alatt akarják tartani a szocialistákat. Tudomásunk szerint már eldőlt, hogy visszavonják az Országos Választási Bizottság által első körben elfogadott népszavazási pontokat, és újabbak kvalifikálásával egy 2008-as referendumot tűznek ki célul. A mostani ősz minden bizonnyal az aláírásgyűjtésé lesz, a kötelező érvényű voksoláshoz szükséges 200 ezer szignó összegyűjtése nem okozhat gondot, az viszont már annál inkább, hogy az akkorra már megszokottá és emiatt partikulárissá vált - s ma sem túl jelentős, habár még emblematikus - kérdésekhez tudják-e biztosítani a kétmilliónál valamivel több egyirányú szavazatot. Az általunk megkérdezett, zömmel optimista fideszes politikusok és háttéremberek ez utóbbit, illetve a 2009-es európai parlamenti és a 2010-es magyar országgyűlési kampány várt sikerét egyaránt a tavaly októberi önkormányzati győzelemből vezetik le. Eszerint több ezer új helyi képviselőnek és legalább ugyanannyi, a helyhatóságoktól függő egyénnek biztosítanak mára egzisztenciát, akik csak a Fidesz majdani győzelmétől remélhetik megélhetésük szinten tartását - éppen ezért mindent meg fognak tenni a párt sikereiért.
A közvélemény-kutatások szerint jól állnak. Ha most vasárnap lennének a választások, akkor hárommillió szavazóval, kétharmados eredmény körüli madátumaránnyal végeznének. A megkérdezett fideszesek ugyanakkor óvatosak: egyrészt mert kormányoldali manipulációt sejtenek a mérések - szerintük - eltúlzott különbsége mögött, másrészt pedig mert kétszer is nyerő pozícióból veszítettek. Az MSZP szinte csak a választások napján tudott a Fidesz elé kerülni - de akkor igen. Ha most vasárnap lennének a választások, vagy ha hosszú hónapok halogatása után esetleg megnevezik az árnyékkormányukat, akkor várhatóan nem Orbán lenne a Fidesz miniszterelnök-jelöltje. Hiába nőtt eddig szinte folyamatosan a pártelnök népszerűségi indexe (Pokornival együtt a politikusok között az élmezőnyben található, de még az eddig rendre az utolsó hely elkerüléséért küzdő Kövér László is hét pontot ver a miniszterelnökre), a pártban általános a meggyőződés, hogy Orbán elérte szavazatszerző potenciáljának a maximumát. Erre a régi-új elnök is utalt több nyilatkozatában, miszerint elsősorban taktikai kérdésként kezeli a miniszterelnök-jelöltséget, és ha marad az ellenoldal Orbán-fóbiára építő kampánya, akkor inkább lemondana a posztról - miközben természetesen fenntartja magának a politikába való érdemi beleszólás lehetőségét. Egy forrásunk viszont arra emlékeztetett, hogy a miniszterelnök-jelöltség és a miniszterelnökség két külön dolog. Ennek ellenére a jobboldalon - hangsúlyozottan jelenleg - lényegesen esélyesebbnek tartják akár Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter és jegybankelnök, akár Varga Mihály, akár Kósa Lajos listavezetését. Most. 2010-ig persze sok van még hátra.
Megoszt és uralkodik
A tavaly őszi krízis alatt úgyszólván naponta ülésezett a Fideszt operatívan irányító elnökség, melyben az elnök korántsem csak első az egyenlők között: egy forrásunk szerint minden lényeges kérdéshez többségi támogatás szükséges, melyet azonban Orbán a "fékek és ellensúlyok" rendszerének alkalmazásával, a döntéshozók megválogatásával igyekszik uralni. Egy esetről (a 2006. szeptemberre tervezett nagygyűlés provokációfenyegetettség miatti lemondása) biztosan tudni, amikor Orbán elfogadta az ellene érvelők, elsősorban Áder és Kövér véleményét. A testületnek az elnökön és a négy alelnökön kívül tagja választmányi elnökként Kövér, a három jobboldali parlamenti alelnök (Áder mellett Harrach Péter a KDNP-től és a nemzeti fórumos Lezsák Sándor), az EP-frakcióvezető Szájer József, a pártigazgató Kubatov Gábor, az országgyűlési frakcióvezető Navracsics Tibor, a pártalapítványt vezető Balog Zoltán és a kommunikációs igazgató Szijjártó Péter. Utóbbi leváltása hetekig sajtótéma volt, de bennfentes forrásaink szerint ez nem merült föl komolyan. Szijjártó mindössze Orbán utasításait hajtja végre, legfeljebb kevesebbet szerepel a kongresszus után. A párt szervezetét Kubatov irányítása alatt öt regionális igazgató koordinálja, közülük a legnagyobb befolyása Pesti Imre fővárosi direktornak van. Egy évvel ezelőtt, Pokorni önkormányzati szerepvállalásakor általában az alelnök és a regionális igazgató összecsapását valószínűsítették a területi szervezetek közül egyetlenként továbbra is jelentős budapesti elnöki posztért, mára azonban eldőlt, hogy Pokorninak nem lenne esélye Orbánnal szemben teret nyerni, Pesti pedig nem ambicionálja az aprómunkát. Így e pozíció információink szerint - vélhetően ellenjelölt nélkül - Fónagy János egykori közlekedési miniszternek juthat.
Média, háború
Orbánnak a Fideszen belüli vezető szerepe nagyban függ attól, hogy ő képes biztosítani a párt finanszírozását. Több - fideszes, illetve azon kívüli - forrásunk is nagyságrendileg hárommilliárd forintra becsülte a párt 2002-
2006 közötti időszakból származó adósságát, amelynek eredményeként a tavalyi önkormányzati választásokra már alig jutott központi forrás. Egy elemző szerint a párt mögött álló legerősebb cégcsoport addig finanszírozza a pártot, amíg Orbán áll az élén.
A Schmidt Mária tavaly decemberi Orbán-ellenes írására adott januári Magyar Nemzet-választ az akkori sajtótalálgatásokban többen is azzal hozták összefüggésbe, hogy a Magyar Nemzetet, a HírTv-t, a Lánchíd Rádiót tulajdonló Simicska Lajosék vélt politikai-gazdasági riválisaikat akarták diszkreditálni a jobboldali nyilvánosság előtt. Az immár legendás "Horváth Zsolt"-féle dolgozat akkor Schmidt Márián kívül az Index.hu tulajdonosát, Nobilis Kristófot nevesítette. A fideszes megyei önkormányzatok, kisebb és nagyobb városok vezetői számára is úgymond figyelmeztetés lett volna "Horváth Zsolt" fölszólamlása, hogy ti. csak a megfelelő üzleti körrel szerződhetnek. A Heti Válasz szerint egyébként Orbán újabban feltűnően jó viszonyt ápol Széles Gáborral, aki az Echo Tv és a Magyar Hírlap tulajdonosa, de a Fidesz mögötti médiamogulok között említhető az Orbánnal családilag régóta kapcsolatban lévő Vitézy Tamás is, akié a Helyi Théma-hálózat. Egy háttérben mozgó forrásunk összegzése szerint egyelőre a Fidesz körül mindenki jól él; elégedettek a sorsukkal, tőlük akár maradhat is Orbán az elnök.
