Tízezernyi hatéves kisgyerek kerülhet éretlenül iskolába a kormányzati tájékoztatás kudarca miatt

  • narancs.hu
  • 2021. január 11.

Belpol

Nem kapnak a szülők megfelelő támogatást és tájékoztatást.

Már csak néhány napig lehet benyújtani azt a szülői kérelmet, amely az iskolai kötelezettség helyett további egy év óvodai létet biztosít a gyerekeknek. A határidő január 15.

A határidő lejártával sem kérvényezni, sem módosítani nem lehet, pedig ebben a korban a kisgyermekek nagyon gyorsan változhatnak, fejlődhetnek. Az iskolaérettségről szóló pedagógiai döntés igen összetett: függ az értelmi fejlettségtől, szerepet játszik benne többek között az érzelmi és szociális érettség, a monotóniatűrés, az önirányítási képesség és az alkalmazkodóképesség, a mozgás fejlettsége, a fejlett beszéd és beszédértés is. Miután ebben a nehéz kérdésben, az óvoda jogkörét megszüntetve, a döntés felelősségét a kormány a szülők vállára tette, alapvető fontosságú, hogy a szülők széles körű és egyénre szabott szakmai támogatást kapjanak, hogy gyermekük szempontjából a legjobb döntést hozhassák meg.

A Szülői Hang Közösség az érintettek körében végzett felmérése szerint súlyos hiányosságokat tárt fel a szülői döntést segítő tájékoztatásról és támogatásról: a szülők csupán 44 százaléka kapott tájékoztatást a döntés pedagógiai szempontjairól, és 70 százalékuk megtapasztalta, hogy a szakértők vagy óvodák indokolatlanul elutasítják a kérvényezés támogatását, pedig egyébként egyetértenek annak tartalmával.

A kormányzat nemcsak a szakmai tájékoztatás megszervezését mulasztotta el, hanem a szülői kérvényezés támogatását is. Az OH bármely szakember által kiállított írásos szakmai véleményt figyelembe vesz az iskolaérettségi döntésében, azonban a kormányzat elfelejtett szólni az érintett szakembereknek arról, hogy ilyen írásos véleményt kiadhatnak; nem tett közzé iránymutatásokat, mintákat ezekkel kapcsolatban. 

Bár a szülők jó eséllyel kérvényezhetnek az Oktatási Hivatalnál – az elfogadási arány 90 százalék körüli –, ezek a hiányosságok oda vezethetnek, hogy a kormány által 2020-tól hatályba léptetett új rendszerben akár több mint tízezernyi hatéves kisgyermek kerülhet éretlenül az iskolába. Az erről szóló online felmérés január 1. és 10. között zajlott a kérvényezésben érintett szülők körében 1179 önkéntes résztvevővel.

(Szülői Hang)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.