A tüntetők olyan megoldást szorgalmaztak, amely mindkét fél számára elfogadható: az állítólag körvonalazódó megegyezés tudatában ezért nem olvasták fel az előre megírt beszédeket. Emiatt viszont a tiltakozás sikeredett sutára. A tantestület egyes tagjai és az igazgató közötti kompromisszumra lapzártakor kevés esély látszott. A konfliktus mélyebb, a magyar közoktatás egészét jellemző problémákat is takar. "Nyitott, toleráns, liberális iskolát építünk" - foglalta össze a Narancsnak Somogyi László igazgató a Berzsenyi credóját a diáktüntetés után egy órával, és súlyos felelőtlenségnek nevezte, hogy egyes tanárok a kialakult helyzetben "lelki zsarolással, a gyerekek bevonásával" próbálják erősíteni a pozíciójukat. Éppen az iskola nyitottságát és liberális hagyományait látják viszont veszélyben az igazgató vezetési módszereinek bírálói.
A mumus
Az ország egyik legjobb hírnévnek örvendő gimnáziumában a problémák első látványos megjelenése a "keresztügyhöz" köthető (Díszei hullanak, Magyar Narancs, 2000. december 21). A tantestületben máig hat a trauma emléke: sok tanár azóta is úgy érzi, hogy nem sikerült a dolgokat rendesen megbeszélni, és többen nehezen tudják megbocsátani az igazgatónak, hogy ígérete ellenére szembeszállt munkatársainak többségi, a gyerekek eltávolítását célzó döntésével, majd utóbb learatta a megtévedt gyerekekért bátran kiálló pedagógusnak járó babérokat.
A következő, a Berzsenyi tanárait megosztó epizód a néhány héttel ezelőtti igazgatóválasztás volt. Somogyi Lászlót annak dacára nevezte ki a XIII. kerületi önkormányzat képviselő-testülete újabb öt évre igazgatónak, hogy az ellenjelölt Ötvös Zoltán jóval több tanár támogató szavazatát kapta meg. A tantestületnek ilyenkor véleményezési joga van, és bár Somogyi is 52 százalékos támogatást élvezett, sok tanár mégis nehezményezte, hogy az igazgató nem lépett vissza az ellenjelölt javára.
Somogyi felelőtlen lépésként értékeli, hogy egy magyartanár, Fenyő D. György, az iskola egyik befolyásos pedagógusa felszólalt az önkormányzat igazgatói kinevezésről döntő, április 25-i ülésén, ismertette a tantestület véleményének megoszlását, és kérte, hogy a képviselők a hagyományoknak megfelelően a tantestület által inkább favorizált jelöltet, Ötvös Zoltánt nevezzék ki. Fenyő D. György az igazgató szemében fokozatosan mumussá vált: lapunknak Somogyi László többször is rosszallóan említette, hogy konfliktushelyzetekben rendre ellenében foglalt állást. Az igazgatóválasztás mindenesetre az egész tavaszi félévre rányomta a bélyegét, és a tantestületben a fontos dolgokat továbbra sem sikerült érdemben megvitatni.
Pedagógiai érték
A konfliktus elmérgesedésének, majd nyilvánosságra kerülésének közvetlen oka az volt, hogy Somogyi május közepén közölte két fiatal, szerződéses (azaz státus nélküli) tanárnővel: nem hosszabbítja meg a szerződésüket a következő tanévre. Az igazgató szerint a lépést elsősorban az indokolta, hogy szeptemberben visszajön gyesről az egyik magyar-történelem szakos tanárnő, akinek biztosítani kell a foglalkoztatását, és ezért okafogyottá válik a helyettesítése. "Ígéretes kezdők" - jellemezte Somogyi lapunknak a több éve a Berzsenyiben tanító, de most lapátra tett kollégáit. Az elküldöttek kiválasztásának szempontjai közt megemlítette, hogy bár alapvetően elégedett a munkájukkal, az iskola kilenc bukásából hét éppen abban a humán tagozatos osztályban történt, ahol egyikük az osztályfőnök: márpedig az ötszörös túljelentkezésből kiválogatott osztály nem állhat ennyire rossz "gyerekanyagból". "Sok a fegyelmi probléma, ami nem főbenjáró bűn, ám a munkájuk pedagógiai értéke évek múlva fog csak kiderülni" - mondja Somogyi, aki megkérte a két pedagógust: a gyerekekkel csak az utolsó órán közöljék távozásukat, nehogy bevonják őket a konfliktusba.
Fenyő D. György állítja: meg tudták volna oldani a visszaérkező tanárnő foglalkoztatását úgy, hogy ne kelljen elküldeni a két szerződéses kollégát. ´ maga ősztől jóval kevesebbet szándékozott tanítani, és a felszabaduló osztályok pont lekötötték volna a régi-új tanárnő magyarkapacitását. A javasolt tantárgyfelosztást azonban az igazgató nem fogadta el, mivel az "máshol okozott volna feszültséget". A két tanárnő szerződésének ügyét nem tekintette vita tárgyának: "Ebben másnak nem osztottak lapot" - nyilatkozta a Narancsnak. Széni Katalin, az egyik érintett tanárnő szerint annak, hogy éppen kettejükre esett a választás, az igazgató által felsoroltakkal szemben más okai lehettek, ugyanis a később érkezett, szintén szerződéses történelemtanárok eltávolítása fel sem merült. "Honnan tudhatta az igazgató május közepén, amikor közölte a döntését, hogy melyik osztályban hány bukás lesz?" - értetlenkedik Széni, aki változatlanul nagyon tehetségesnek tartja a "gyerekeit", és inkább a gimnáziumba felvételizők kiválasztásának koncepcióján változtatna. A tanárnők többek szerint már a keresztügy óta, majd az igazgatóválasztás miatt is az igazgató bögyében voltak. Az egyikük utóbb bizalmi kapcsolatba került a keresztfűrészelő fiúkkal, és Somogyi sokak szerint tudni vélte azt is, hogy mindketten az ellenjelölt mellett kampányoltak. Széni Katalin először az osztályképviselő szülővel közölte a hírt, mivel úgy érezte, hogy az a szülőkre is tartozik, és csak miután a szülők saját elhatározásukból elmondták a gyerekeknek az újságot - hogy tudniillik az osztályfőnöküket elküldték az iskolából -, beszélte meg velük is a dolgot. Elmondása szerint a kiszolgáltatott helyzetükre tekintettel óvta őket attól, hogy részt vegyenek a demonstráción. A tanítványai azonban mégis fontosnak érezték, hogy tiltakozzanak.
A keményítő
Az igazgató másik érve szerint az önkormányzat az iskola fenntartójaként azt szeretné, hogy minél kevesebb pedagógus dolgozzon részfoglalkoztatásban, és hogy a státusban lévő tanárok ténylegesen adják le a minisztérium által előírt kötelező óraszámot, mivel így jobban részt vesznek az iskola életében. Az új kormány által szeptemberre ígért 50 százalékos alapbéremelés fényében az óraszám kitöltésének igényét jogosnak tartja az igazgató. A tantárgyfelosztással kapcsolatos véleménykülönbség tehát Somogyi László szerint egybeesett a külső, adminisztratív nyomással, ami végképp behatárolta a mozgásterét. A kerület oktatásért felelős alpolgármestere viszont cáfolta, hogy az igazgatóra nyomás nehezedne. Holopné Schramek Kornélia szerint valaki egy testületi ülésen vetette fel, hogy a Berzsenyiben szokatlanul magas a részfoglalkoztatottak aránya, ám mivel az önkormányzatnak nem jelent többletkiadást a státusok megosztása, a tanárok számát az iskola belügyének tekintik, amibe nem szólnak bele. Ez különös megvilágításba helyezi Somogyi László érvelését: mintha az igazgató önálló, a bírálói eltávolítását kimondó döntése ódiumát részben objektív okokra próbálná áthárítani. A kolléganői eltávolítását diktátumnak érző és elküldésük véglegessé válása esetén szintén távozó Fenyő D. György úgy véli, hogy az igazgató őutána sem hullatna könnyeket.
Az iskola rugalmasságát éppen a részfoglalkoztatásúak jelenléte biztosítja, vagyis hogy a tanárok annyit taníthassanak, amennyit szeretnének, és ne többet. Fenyő szerint a prioritásokat inkább a diákok igényeinek kéne meghatározniuk, azaz hogy egy és ugyanaz a tanár vigye őket az első osztálytól az érettségiig. Az igazgató szerinte a stabilitás zálogát a tanárok lekötésében látja, míg ő úgy véli, hogy minél inkább független valaki, annál kreatívabb, és annál inkább hasznára válhat az iskolának. "Az iskola életében való részvétel eddig sem azon múlt, hogy ki hány órát tanít, amit az osztályfőnöki feladatokból és a külön programok szervezéséből vállalt rész is jelez. Egy problémás társaság esetében - mint amilyen az említett osztály - csoportpszichológiai szempontból is ragaszkodni kellene a vezető tanárhoz, nem pedig elküldeni" - mondja Fenyő D.
Az érintett tanároknak idén először kellett írásban megindokolniuk, hogy miért kívánnak továbbra is részfoglalkoztatásúak maradni. Az okok sokfélék voltak: család, gyerekek, kor, a mellékkereset anyagi kényszere. Az igazgató e szempontok alapján döntött: elsőbbséget a nyugdíjasok és a gyerekeiket egyedül nevelők élveztek, bár többen kifogásolták, hogy volt, akinek egyáltalán nem kellett indokolnia a kérését. A teljes óraszámban való tanítás kötelezővé tétele ellen azonban egy fontos szakmai szempont is szól: sokan úgy érzik, hogy munkájuk színvonala és a gyerekekkel kialakított kapcsolat sínyli meg, ha túl sokat kényszerülnek tanítani. "Lehetetlen annyi gyerekre ugyanúgy figyelni, és annyi órára nívósan felkészülni. Nem akarok rossz tanár lenni, de már az is kilúgozott és bedarált, hogy idén túl sokat kellett tanítanom" - mondja Fenyő, aki azért is csökkentette volna órái számát, hogy tankönyvet írhasson. Az igazgató azonban nem méltányolta a kérését, ahogy elutasította több, részben szintén a Fenyő körüli humán munkacsoporthoz tartozó munkatárs részfoglalkoztatási beadványát is.
Ez azonban már sok volt néhány, a kollégáik eltávolítása miatt amúgy is kiborult tanárnak, és az egyik június eleji értekezleten többen bejelentették, hogy a fejlemények miatt távoznak az iskolából. Mindezt Somogyi László ultimátumnak tekintette, és bár kompromisszumra törekvő embernek tartja magát, a diktátumok hatására - mint mondta - bekeményít.
Humán reláció
Az utolsó tárgyalás a kerületi önkormányzatban a tüntetés napján, június 14-én délelőtt zajlott. A jelen lévő, a szülők képviselői által felkért Radó Péter oktatásszociológus (maga is berzsenyis szülő) szerint az egyeztetést beárnyékolta a szervezkedés és az aznap délutánra bejelentett demonstráció, amit az igazgató nyomásgyakorlásként értékelt. Radó szerint gyengék voltak a tárgyalási pozícióik, mivel Somogyi László szerintük ugyan rossz, de kétségkívül jogszerű döntéseket hozott. Az igazgató végül nem zárta ki, hogy olyan tantárgyfelosztási megoldás szülessen, ami esetleg lehetővé teszi a két tanárnő további alkalmazását. A demonstráción erre a körvonalazódó megegyezésre utalva kérte a szintén a távozását mérlegelő Hosszú Gyula történelemtanár a megmozdulás beszüntetését. A további egyeztetésekre június 17-én és 18-án, a szóbeli érettségi első napjainak délutánjain kerül sor, ám az esélyek nem túl biztatók: az igazgató kérdésünkre a két tanárnőt "menthetetlennek" nevezte.
Somogyi László a Narancsnak a humán tagozat szerényebb eredményeit a felvételi eredmények grafikonjaival szemléltette. A magyar oktatási rendszer bírálóinak régóta a túlzott eredményközpontúság az egyik vesszőparipája, mert az nem minőségközpontú, személytelenné teszi az oktatást, és elidegeníti a gyerekeket az iskolától. A Berzsenyi 12 éve indult humán tagozatos programja viszont éppen azon kevés kísérletek egyike, amelyek e trend ellen hatnak: a humán tantárgyak összehangoltságának alapossága, a tanárok együttműködése, jó viszonyuk egymással és a diákokkal az iskola egészére kisugárzik, nem is beszélve az olyan, szintén sok tekintetben az igazgató ellenzékéhez köthető, az iskola hírnevét öregbítő programokról, mint a szakmák napja és az azonossághét. Ha a humán programban részt vevő négy magyartanárból három elhagyja az iskolát, a humán tagozat egésze kerül veszélybe. Somogyi László sem szeretné, hogy a Berzsenyi versenyistállóvá váljon, de bűnnek érzi, ha a legtehetségesebb diákok nem juthatnak el a sikerekhez. "A humánosok szeretnek ide járni, sok szép-jót kapnak, de sok mindentől meg is fosztjuk őket. Magyarból és történelemből az emelt szint ellenére sem születtek sikerek a tanulmányi versenyeken" - foglalta össze ambivalens véleményét a tagozatról.
Hűvös szeptember
Most nyolc-tíz tanár távozása lóg a levegőben, köztük néhány, szakmai körökben országos hírű pedagógusé. Bár Somogyi László szerint még senki nem adta be a felmondását, a Narancs információi szerint ez csak napok kérdése: többen mindenképpen eljönnek az iskolából, mert nem akarnak a megromlott légkörben tovább dolgozni. Ahogy Somogyi a gyerekek bevonását tartja felelőtlenségnek, mások azt, hogy az igazgató megszellőztette, név szerint melyik tanárnő érkezése miatt kényszerül megválni a két szerződéses kolleginától: a tanárnő szeptemberi fogadtatása feltehetően elég hűvös lesz, pedig az előzményekről ő mit sem tehet. Fenyő D. György azt tartja inkorrektnek, hogy a háborgó szülőket az igazgató azzal csillapította le, hogy épp ő veszi át az elárvult osztályokat, pedig az igazgató tudta, hogy ő csökkenteni és nem növelni szeretné az órái számát.
Az alpolgármester asszony osztja az igazgató véleményét, hogy a gyerekeket ki kellett volna hagyni az ügyből - mások szerint viszont a gyerekek és szüleik az iskola által nyújtott szolgáltatás fogyasztói, ezért joguk van a véleménynyilvánításhoz. Radó Péter úgy véli, hogy az iskola csapdahelyzetbe került, mert egy józan kompromisszumot az igazgató már vereségként élne meg. A legnagyobb veszteség azonban a távozók szerint a mostani berzsenyis diákokat érheti: előfordulhat, hogy csorbát szenved az az autonómiára nevelő szabad, nyílt szellemiség, ami miatt az öregdiákok közül sokan a mai napig büszkeséggel gondolnak gimnáziumukra.
