Új jelöltet állíthat az ellenzék Pesterzsébeten

  • narancs.hu
  • 2019. július 5.

Belpol

Miután a Fidesz is beállt az ellenzék közösen támogatott polgármesterjelöltje mögé.

Balog Róbertet, a Főtáv korábbi szóvivőjét jelölné az MSZP az ellenzék közös polgármester jelöltjének Pesterzsébeten, értesült az Index.

A XX. kerületi polgármester-jelölésben azután merült fel csere, miután a Fidesz úgy döntött saját jelölt indítása helyett inkább a jelenlegi polgármestert támogatná, vagyis a baloldali beállítottságú városrészben olyan polgármester mögé állna, aki eddig az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum közös jelöltjének számított.

Szabados Ákos négy éve független ugyan, de 17 évig MSZP-sként vezette Pesterzsébetet, ráadásul egészen a helyi Fidesz váratlan húzásáig az ellenzék közösen támogatott polgármesterjelöltje volt.

Úgy tűnik azonban, hogy az együttműködéstől nem zárkózna el, a Klubrádióban csütörtökön már arról beszélt: el tudja képzelni, hogy elfogadná a Fidesz támogatását. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy az ellenzék egy másik jelöltet támogat vele szemben

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)