Szemrevaló / Sehenswert

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -
  • 2025. október 8.

Visszhang

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Új filmje egyfelől magán viseli az ezredfordulós mozaikfilmek jegyeit (pl. Bábel; Traffic; Magnólia; Ütközések), másfelől az a vibráló posztmodern energia hajtja, mint a rendező még korábbi sikerét, A lé meg a Lolát (1998). A rendező nagy elánnal száguldozik a megannyi szereplő között, vadul cikázva szándékoltan amatőr musicalbetétek, animációs intermezzók és légibalett performance-ok között, Kenyától az esőáztatta Berlinen át egy menekülteket szállító bárka gyomráig. Az ambíció nyilvánvaló: diagnosztizálná a modern német társadalmat gyötrő nyavalyák hosszú sorát; a középosztály megalkuvását, a geopolitikai és klímakrízis iránti közömbösséget, a fiatalok céltalan sodródását. Az egész omladozó kócerájt pedig csak az agyonhajszolt, alulfizetett bevándorlók láthatatlan hada tartja fenn. Az üzenet nemes, de a megvalósítás némileg széttartó és terjedelmes.

A mágikus realista családregény középpontjában a kaotikus Engels família áll, amelynek minden tagja valamilyen első világbeli szociális kórságot testesít meg.

A családfő Tim (Lars Eidinger) még mindig társadalmilag elkötelezett balos értelmiséginek képzeli magát, miközben multiknak agyal ki greenwashing kampányokat, Milena (Nicolette Krebitz) fehér bűntudatát NGO-s projekt­me­nedzs­menttel enyhíti Kenyában, miközben Frieda lányuk (Elke Biesendorfer) két klímaaktivista kampány között berlini klubokban fedezi fel a pszichoaktív szereket és saját fluid szexualitását, ikertestvére, Jon (Julius Gause) pedig a valóságot maga mögött hagyva egy online VR-játékba temetkezik. A viszonyokat tovább bonyolítja, hogy Milenának van egy kisfia (Elyas Eldridge) egy kenyai liezonból, aki minden második hetet Engelséknél tölt. Bár egy fedél alatt élnek, régen elvesztették egymással a kapcsolatot. Amikor bejárónőjük – akinek a vezetéknevét sem tudják – váratlanul meghal a konyhájukban, helyettest kell találniuk. Vagy­is inkább a helyettes találja meg őket. A titokzatos, érzékeny Farrah (Tala Al-Deen) menekültként érkezett Szíriából egy bizarr LED-lámpával és sötét traumákkal felszerelkezve, készen arra, hogy megváltsa a széthulló családot és saját magát is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.