V. Naszályi Márta polgármester-jelölttel ellenzéki szövetség indul az I. kerületben

  • narancs.hu
  • 2024. április 16.

Belpol

Koalíciós szövetséget hoztak létre az önkormányzati választásra.

Az ellenzék több pártja,

a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd - ZÖLDEK I. kerületi szervezetei, valamint a Várunk Közéleti Egyesület közösen, szövetségben indul a június 9-i önkormányzati választáson.

Választási együttműködésükről közleményben számoltak be, melyben kiemelték, hogy céljuk, hogy megvédjék eddigi eredményeiket, folytassák a kerületiekért végzett munkát, és "megállítsuk a Fidesz budavári dúlását. Látható, hogy a kormánypárt semmit sem tanult és semmit sem felejtett, ők csak a 2019 előtti uram-bátyám viszonyokat hoznák vissza a városvezetésbe. Most is kizárólag azon munkálkodnak, hogy a kerületiek pénzét lapátolják fideszes közalapítványokba."

Polgármester-jelöltjük V. Naszályi Márta, Budavár jelenlegi önkorményzati vezetője.

A koalíció valódi demokratikus képviseletet ígér, és azt, hogy "ahogy eddig is, a jövőben is minden fontos döntést a kerületi lakókkal közösen hozunk meg".

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.