Vádat emeltek Fekete-Győr András ellen is a 2018-as tüntetések miatt - videó

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 29.

Belpol

Próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést javasol az ügyészség.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség összesen hat személy, köztük Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, és a volt DK-s, jelenleg momentumos Szarvas Koppány Bendegúz ellen - közölte az ügyészség.

Az ügy a 2018 decemberi Kossuth téri tüntetésekhez kapcsolódik, a vádirat szerint Fekete-Győr és a többiek

"a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék".

Az ügyészség később fotókat is közzétett, amelyeken bekarikázták a feltételezett elkövetőket, íme:

2018 decemberi tüntetés

 

Fotó: Ugyeszseg.hu

 

 

 

2018 decemberi tüntetés

 

Fotó: Ugyeszseg.hu

2018 decemberi tüntetés

 

Fotó: Ugyeszseg.hu

 

Egy videót is közzétettek, ezen látszik az is, ahogy Feket-Győr fotóriporterek gyűrűjében meggyújt egy füstfáklyát, majd amikor már csak füstöl, eldobja.

A szöveg szerint a vádlottak "erőszakos magatartásukkal" jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.

A közlemény szerint nem egy csoportról van egyébként szó, "az elkövetők cselekményeiket részben egymástól elkülönülten, egyes esetekben pedig közösen cselekedve, csoportosan valósították meg".

Az ügyészség többségében tárgyalás nélküli eljárást javasol a bíróságnak, és hogy próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

Egy vádlottat esetében azonban azt indítványozták, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre, mert az illető csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság már próbára bocsátotta.

Az ügyészség hozzátette, hasonló ügyekben eddig kilenc emberrel szemben emeltek vádat, hat esetben jogerős ítélet is született: a bíróság öt esetben 1 év vagy az alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte a vádlottakat – amely ítéletek közül kettő lett másodfokon jogerős –, míg egy vádlottat 1 év 8 hónap börtön fokozatú, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélt.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.