15,6 milliárd forintos magyar-kirgiz alapot hoz létre a kormány

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. szeptember 29.

Belpol

Magyar-kirgiz cégeket fognak belőle finanszírozni. Lesz Budapest-Biskek repülőjárat is.

Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnökkel találkozott kedden Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten. A találkozó után Orbán arról beszélt, hogy a járvány ellenére a diplomáciának és a külkapcsolatoknak is működnie kell, majd bejelentette:

ötvenmillió dolláros (mintegy 15,6 milliárd forintos) magyar-kirgiz fejlesztési alap felállításáról állapodott meg a két ország.

Az alap a két ország együttműködését, különösen vegyes cégeket hivatott finanszírozni, és ha kimerülne, az összegét készek tovább emelni.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy

"a két nép között meglévő közös eredet és a barátság mindennapi megélésének ma a legnagyobb akadálya" a távolság,

ezért szükség van egy közvetlen légi járatra Budapest és Biskek között, amelynek jogi és pénzügyi feltételeit sikerült is megteremteni, és reméli, hamarosan megindulhat a járat.

Figyelmébe ajánljuk

„Rá­adásul gonosz hőseinek drukkol”

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Erről beszélgettünk Márton László író-műfordítóval öt évvel ezelőtt. Idézzük fel a cikket!

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”