A francia tulajdonú Onyx Magyarország Kft. által mûködtetett égetõmûnek néhány éve már volt alkalma országos ismertségre szert tenni, akkoriban leginkább a garéi veszélyes hulladék és a dioxin kifejezésekkel együtt szerepelt a neve (lásd: Méreg a légben, Magyar Narancs, 2000. március 2., illetve "Kijelölt célpont vagyunk", Magyar Narancs, 2002. április 18.). A mostani eseményeknek azonban semmi közük a normál üzemmenethez.
Az amúgy példásan tisztán és rendben tartott üzemterület végében áll az a pár nap alatt híressé vált, ezer köbméteres acéltartály, melyben az elégetésre váró anyagot tárolták. Szeretnénk megkerülni a henger alakú monstrumot, hátha kívülrõl is látszik rajta valami, de vezetõnk felsõ utasításra hivatkozva ezt megtiltja. A tartályt már kiürítették, éppen a belsejét tisztítják, csak ezután lesz módjuk a cég szakembereinek belülrõl megvizsgálni. Ekkor lehet majd megállapítani, hogy a meghibásodást mûszaki malõr vagy emberi mulasztás okozta, netán mindkettõ. Bármi is az ok, szomorú, hogy senki nem vette észre idõben a szivárgást, és az sem megnyugtató, ha ezek szerint ilyen esetekben a kiszabadult veszélyes anyag akadálytalanul nyargalhat az élõvizek felé. A váratlan szabadságától megittasodott mintegy 100 köbméternyi anyag ugyanis az üzemterületrõl kijutva megtalálta a Kenyérmezei-patakot, azzal elvitette magát a táti Duna-ágba, majd a Nagy-Duna felé vette az irányt.
Menteni a menthetõt
A riasztást egy MÁV-dolgozó adta le az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelõségnek (ÉDKF), õk értesítették az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot (ÉDKVI), amelynek a helyszínre érkezõ védelmi csoportja azonnal megkezdte a kárelhárítást. 'k annyit tudnak tenni, hogy az olajos folyadék vízfelszínen úszó részét speciális technológiával összeszedegetik: a patak torkolata alatt néhány száz méterrel egy ún. Kadácsi típusú merülõfal és több tömlõ szeli át a jelenleg majdnem álló vizû Duna-ágat. A fal által megállított szennyezõdésre egy kizárólag Norvégiából beszerezhetõ anyag - sanol - õrleményét szórják, ugyanez van a tömlõkben is. Ez a sárgás, szivacsszerû, a természetben harminc nap alatt lebomló vegyület a saját súlyának tizenhétszeresét képes megkötni (ennek megfelelõen az ára sem rossz: egy zsák, azaz 1,3 köbméter 420 ezer forintot kóstál). A maradék szenynyezõdésre perlitgranulátumot szórnak, majd az egész lehalászott cuccot hordókba gyûjtik, és visszaviszik a feladónak. A környéken semmihez sem hasonlítható, furcsa szag terjeng, miközben a parton fehér védõruhába öltözött emberek szorgoskodnak: a szennyezõdött növényzetet lekaszálják és összegyûjtik. Mindemellett harmadfokú vízminõség-védelmi készültség van érvényben, és a patak torkolatától az esztergomi szénrakodóig horgászni is tilos.
Duzzad
Baross Károlytól, az ÉDKVI mûszaki igazgató-helyettesétõl megtudjuk, hogy hétfõig a 200 literes hordókból 84 telt meg, és ez már majdnem a végeredmény, hiszen egyre kevesebb szutyok kerül elõ. A kezdeti riadalom ellenére a halpusztulás szerencsére csak kismértékû volt, amit a helyszínen dolgozók bánnak a legkevésbé: nem könnyítené meg a dolgukat, ha a körülményeket még a rohadó haltetemek bûze is súlyosbítaná.
Az elsõ híradások "csak" festékes-oldószeres fáradt olajról szóltak, amelynek nagy részét a kármentesítõk le is tudják halászni. Ám csaknem egy hét elteltével kiderült: a probléma sokkal súlyosabb ennél, a szökött elegynek csak egy része úszik a felszínen. Az Esztergom ivóvizét szolgáltató csápos kutak pedig a szennyezés helyszínétõl néhány kilométerre vannak, a Prímás-sziget oldalában. Ezek több méter mélyen futó, elágazó, lukacsos csövein áramlik be az elõzõleg a homokos-kavicsos réteg által megszûrt Duna-víz - meg a feloldódott szennyezõdés.
Takács István, az Esztergomi Polgármesteri Hivatal sajtóreferense arról tájékoztatta lapunkat, hogy ha kezdettõl pontos adatokat tudnak a szennyezésrõl, akkor már régen leállíthatták volna ezeket a kutakat. Ilyenek azonban nem voltak: a hulladékégetõ nem tájékoztatta õket, a folyamatos mintavételeket végzõ szerveknek (ÉDKF, ÁNTSZ, Országos Környezetegészségügyi Intézet) sem voltak végleges eredményeik, ezért a város elkezdett "nyomozni". Csomor Sándor jegyzõ az ÉDKF gyõri központjában megtalálta azt az iratot, amelyben a hulladékégetõ közölt bizonyos összetevõcsoportokat. Ezek alapján a város szakértõje megpróbált visszakövetkeztetni, hogy mely gyárakból küldhették égetni a különbözõ anyagokat, és a cégeket megkeresve megtudni, végül is mivel állnak szemben. Miután kiderült, hogy az ásványiolaj-származékokon kívül toluol, xilol, benzol, klórszármazékok, gyógyszervegyészeti termékek, halogénezett szénhidrogének, lúgok - összesen vagy 600-1000-féle vegyület - került a Dunába, nem kockáztathattak. Nem volt kizárható, hogy jutott belõlük az ivóvízbe is, ezért augusztus 5-én megalakult az esztergomi védelmi bizottság (az ilyen helyzetekben ez a polgármester által vezetett testület jogosult az illetékességi területén a lakosságra kötelezõ szabályokat elõírni), és Esztergomban, Esztergom-Kertvárosban, valamint Tokodaltárón megtiltotta a vezetékes víz fogyasztását. Az önkormányzat vállalta a palackos és zacskós víz beszerzését, majd a választási szavazókörben megkezdték ezek kiosztását. Így is lesz ez mindaddig, amíg az ÁNTSZ az OKI vizsgálatai alapján nem közöl a csapvízrõl megnyugtató eredményeket, a szennyezés pontos öszszetételével, valamint az alkotóelemeknek az emberi szervezetre gyakorolt hatásával. Vagy még tovább, ugyanis - tudtuk meg Takács Istvántól - a kavicsos szûrõréteget is ellenõrizni kell, mert lehet, hogy a kutak szívóhatása miatt oda került mérgek elpusztították a biológiai védõréteget. Éppen ezért az alternatív vízpótláson is el kell a városnak gondolkodnia: szóba jöhet a strandon fakadó ásványvíz, vagy vezetéket kell építeni a város határában levõ karsztkutakhoz. A hét végén az a hír is felröppent, miszerint Esztergomban ugrásszerûen megnövekedett a hányással és hasmenéssel járó megbetegedések száma, de az országos tiszti fõorvos szerint ez nincs összefüggésben a történtekkel.
Azóta az is tudható, hogy került veszélyes anyag az ivóvízbe Esztergomban. Horváth Lajos, az ÉDKF mûszaki igazgatóhelyettese az eredmények véglegesítéséig pontos adatokat nem tudott mondani, de úgy tûnik, hogy a mérgezõ anyagok koncentrációja nem érte el a határértékeket (bár van, amire nincs is határérték, hiszen normálesetben semmi keresnivalója az ivóvízben), és a hét végére már gyakorlatilag nullára csökkent a koncentrációjuk. A kifolyt veszélyes hulladékból hozzávetõlegesen 50 tonna került az élõvízbe; a pontos összetételen kívül azt sem lehet tudni, hogy ennek mekkora része oldódott a vízben, mennyi úszott fel a felszínre, és vajon toxicitás szempontjából nem erõsítik-e egymást az összetevõk. Ráadásul valamennyi a mederüledékben is adszorbeálódhatott, azzal is kell majd valamit kezdeni, mielõtt kioldódik.
A hulladékégetõ belsõ vizsgálatának eredményét természetesen nem megelõzve szerettük volna az Onyx álláspontját is megismerni. Vajon miért nem közölték az érintettekkel a veszélyes hulladék pontos összetételét? Amennyiben ez elõttük is ismeretlen, úgy el lehet-e vállalni az anyag ártalmatlanítását, illetve miért nem kérték fel a beszállítóikat, hogy tisztázzák az alkotóelemeket? Hogyan lehetséges, hogy ilyen baleset esetén szinte akadálytalanul juthatnak el a veszélyes anyagok az élõvízbe? Mivel járultak hozzá a kárelhárításhoz? Bár kérdéseink megválaszolására ígéretet kaptunk, a válaszok lapzártánkig végül is nem érkeztek meg.
A szennyezõ Þzet
A megelõzéssel a havária minden érintettje jobban járt volna, az Onyx Kft. is: sokba lesz ez neki. Elõször is ki kell majd fizetnie az ÉDKVI-nak a kárelhárítás közvetlen költségét, amely idáig már 12 millió forintnál jár. Ezenfelül az ÉDKF államigazgatási eljárás keretében környezetvédelmi bírsággal is kedveskedni fog a cégnek. Még nem dõlt el, hogy ezt veszélyes hulladék szabálytalan kezelése vagy vízszennyezés miatt vetik majd ki, összege pedig a szennyezés mértékétõl és veszélyességétõl is függ, de a nagyságrend százmilliósra saccolható. Különösen morcosak az esztergomi városházán, bár egyelõre érthetõ módon nem a felelõsségre vonás a legfõbb gondjuk. Meggyes Tamás polgármester elmondta, hogy a város állja a napi 100 ezer liter palackos víz beszerzésével és lakossághoz való eljuttatásával járó költségeket, de ha itt az idõ, természetesen küldik a számlát. Tíz nappal a baleset után még mindig nem voltak meg azok a humánspecifikus vizsgálati eredmények, amelyek alapján el lehetne dönteni, hogy iható-e az esztergomi csapvíz, tehát folytatják az akciót. A polgármester példájával: ha száz éve valaki mérget ejtett a kútba, de mindenkinek szólt, hogy mi történt, akkor akár meg is bocsátottak neki. De ha valaki hat napig titkolózott, akkor az gyilkos volt. Ezért felháborítónak tartja az Onyx Kft. eljárását, és a város valószínûleg az ügyészséghez fog fordulni, továbbá környezetvédelmi bírságot is kiszabhat. Ezeket tetézi még, hogy az ÉDKF feljelentést is tett az ügyben. A Komárom-Esztergom Megyei Rendõr-fõkapitányságon környezetkárosítás alapesete, tehát vétség ügyében folyik nyomozás, de a szakértõi vélemény elkészülte után súlyosbodhat az eset minõsítése.
A dorogi védelmi bizottság pénteki ülése után arra jutott: nem tiltják meg a lakosoknak, hogy a vezetékes vizet felhasználják ivásra és fõzésre. Mivel a város ivóvize 50-50 százalékban származik a Dunából és karsztkutakból, inkább a locsolást és az autómosást törölték ideiglenesen a lakossági elfoglaltságok közül, így a karsztvíz elegendõ lehet a vészhelyzet elmúltáig. Az egyik dorogi ivóban csapvízbõl készült kávénkat fogyasztva megkérdezzük, nem aggódnak-e. Egy helybéli csak legyint: hallották, persze, hogy a szomszédos Esztergomban zacskós vizet osztanak, de az õ évtizedek óta Dorogon edzõdõ szervezetük az efféle mérgekkel szemben már teljesen ellenálló.
Mészáros Bálint
