Závecz-kutatás: Öt százalékponttal előzi a Tisza a Fideszt

  • narancs.hu
  • 2025. március 28.

Belpol

Fél év alatt a Tisza 300 ezerrel, a Fidesz 100 ezerrel tudta növelni a szavazótáborát.

A biztos szavazók és pártot is választók csoportjában a Tiszának 40, a Fidesznek 35 százaléka van – derül ki a ZRI Závecz Research felkéréséből. A a DK 7, a Mi Hazánk 6 százalékkal épp csak a parlamenti küszöb felett áll, a Momentum a maga 4 százalékával azonban most nem jutna be az Országgyűlésbe. 

A negyven év alattiak körében csaknem kétszeres a Tisza előnye a kormánypárttal szemben (38 százalék 20 százalék ellenében), a 60 év felettiek körében viszont markáns a Fidesz-előny (34 százalék 21 százalék ellenében). 

Fölényesen vezet a Fidesz az alacsonyan képzett, legfeljebb alapfokú végzettségűek körében 35 százalékos támogatással, a Tiszának itt 22 százaléka van. A diplomásoknál viszont jelentős a Tisza előnye (30–22). Az emberek 55 százaléka kormányváltást szeretne, és csak 38 százalék tartaná a jelenlegi kormányt hatalomban 2026 után is. A lakosság 39 százaléka a Tisza Párt győzelmében bízik, 38 százalék szerint a Fidesznek van esélye a győzelemre. A kutatás ezer fő telefonos megkérdezésével készült március 16–25. között.

 
Fotó: Závecz
 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.