140 ezer forintos bírságot fizet a túlbuzgó iskolaőr

  • narancs.hu
  • 2022. február 11.

Bűn

Korláthoz nyomta az ötödikest, megszorította a nyakát, hátha úgy csöndben marad.

Jogerős büntetővégzés született a Keszthelyi Járásbíróságon egy iskolaőr ügyében, aki tavaly májusban bántalmazott egy általános iskolást.

 

A vádlott egy Zala megyei település általános iskolájában dolgozott – azóta már megszüntették a munkaviszonyát –, a törvény szerint rendvédelmi, bűnmegelőzési és rendfenntartási feladatot látott el. A Zalaegerszegi Törvényszék közleménye szerint az nem volt a dolga, hogy fegyelmezze az iskola diákjait. Mégis odament az udvaron sorakozó gyerekekhez, és rászólt egy ötödikes tanulóra, hogy maradjon csendben. Mivel a gyerek nem hallgatott rá, odalépett hozzá, a korláthoz nyomta, megszorította a nyakát és megfenyegette, hogy ha nem marad csendben, „úgy felpofozza, hogy a kerítésig elszáll”. Miután elengedte a nyakát, azt mondta a gyereknek, hogy az iskolán kívül úgy fel fogja pofozni, hogy „elbőgi magát”.

A gyerek nyakán 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülés – bőrpír, zúzódás – keletkezett.

A bíróság úgy döntött, hogy mivel az iskolaőr közfeladatot ellátó személyként bántalmazta a gyereket, 140 ezer forint pénzbírságot kell fizetnie.

A Telex az eset kapcsán emlékeztet arra, hogy az országgyűlés 2020-ban döntött az iskolaőrség felállításáról, hogy ahol ezt kérik, iskolaőrök akadályozzák meg az erőszakot. Kényszerítő eszközökkel – gumibottal, gázspray-vel és bilinccsel – felszerelt, sajátos jogokkal felruházott személyekről van szó, akik közfeladatot látnak el rendőrségi alkalmazottként. Joguk van ahhoz, hogy leállítsák azt a diákot, aki a közösségre veszélyes dolgot művel, rendőrt hívhatnak hozzá, és bizonyos esetben testi kényszert vagy bilincset is használhatnak, hogy megakadályozzák a bajt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.