Elsikkasztotta a gyerekek pénzét egy Nógrád megyei gyermekotthon vezetője

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. február 8.

Bűn

Összesen 1 millió 780 ezer forintot vett fel a pénzükből saját céljaira. 

Gyermekotthon lakóinak pénzét sikkasztotta el az intézményvezető Nógrád megyében, a 36 éves nő ellen a Balassagyarmati Járási Ügyészség emelt vádat.

A vádlott a gyerekek ellátását biztosító összeggel, valamint az utógondozott gyerekek apanázsával nem tudott elszámolni, összesen 1 millió 780 ezer forintot vett fel a pénzükből saját céljaira – tájékoztatta a Nógrád megyei főügyész kedden az MTI-t.

Bóna Gyula István közleményben ismertette: a nevelőnő két Nógrád megyei gyermekotthonban is vezetőként dolgozott, munkaköre alapján az ő feladata volt az ott élő gyermekek ellátását biztosító pénzzel való gazdálkodás.

2018 márciusa és áprilisa között közel másfél millió forint volt rábízva, melyet a működés biztosítására kellett volna fordítania. Az ellátmány jelentős része bankszámlára érkezett, amelyről a kezelésében álló bankkártyával mintegy 850 ezer forintot vett fel, a pénzt azonban a nevelésben álló gyermekek ellátása helyett magára költötte.

A vádlott feladata volt az is, hogy a felnőttkor elérésével a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatalok utógondozásával járó pénzügyeket intézze. Ennek keretében köteles volt havonta a fiataloknak saját jogon járó juttatások egy részét személyi térítési díjként a gyermekvédelmi szakszolgálat felé befizetni. 2017-ben e kötelességének azonban öt fiatal esetében nem tett eleget, az előírt havi összeget az intézménynek nem fizette be, azzal a sértettek felé sem számolt el, azt saját szükségleteire fordította, ezzel a fiataloknak közel 150 ezer forint kárt okozott.

Az egyik utógondozott saját nevére szóló bankkártyáját és az ahhoz tartozó PIN-kódot is a nő őrizte. 2017 novembere és 2018 januárja között a fiatal megtakarításából 780 ezer forintot élt fel.

A főügyész közölte: az ügyészség a büntetlen előéletű nő ellen sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a vádlottat a próbaidő idejére a bíróság helyezze pártfogó felügyelet alá. Indítványozta továbbá, hogy a bíróság kötelezze a nőt az okozott károk megtérítésére.

Bóna Gyula István hozzátette: arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a váddal egyezően elismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hónap, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Kifejtette: az ügyészség akkor indítványoz próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést, ha az eljárás adatai alapján alaposan feltehető, hogy az elkövetővel szemben a büntetés a végrehajtás elrendelése nélkül is eléri a célját, azaz a szankció a tettest visszatartja újabb bűncselekmény elkövetésétől.

Amennyiben az elkövető mégsem tér jó útra és a próbaidő alatt újabb bűncselekményt követ el, az emiatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtása már nem függeszthető fel, és azzal együtt a korábban felfüggesztett büntetését is le kell töltenie – tette hozzá a főügyész.

(Borítóképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.