Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót találtak egy dunaharaszti házban

  • narancs.hu
  • 2020. november 28.

Bűn

Szakértő állapította meg, hogy az egyik veszélyes egzotikus állat egy kistestű krokodil.

Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.

Azt írták, hogy egy bejelentés miatt vonultak ki a házhoz, és eredetileg drogot kerestek, de még a rendőrök is meglepődtek, amikor a veszélyes állatokat megtalálták.

A nyomozók a házkutatás során négy kábítószergyanús növényi palántán és egy mérlegen túl ketrecekben tartott kisállatokat, kígyót, aligátorteknőst, és az elsődleges szakértői vélemény alapján egy kistestű krokodilt is találtak.

A helyszíni információk szerint a férfi nem értett megfelelően az állatok tartásával kapcsolatos szabályokhoz, ugyanis a kígyót egy fény és levegő nélküli hungarocell dobozban találták meg, valószínűleg már nem élt volna sokáig.

A gyanúsított ráadásul nem egyedül élt: párjával és két gyermekével laktak az ingatlanban – tették hozzá.

A rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot egy szakemberrel, aki elmondta, hogy a megtalált élőlények veszélyes állatoknak minősülnek, tartásuk engedélyköteles, sőt valószínűleg a kígyót lakásban tartani még engedéllyel sem lehetett volna. A rendőrök haladéktalanul intézkedtek az állatok elszállításáról Fővárosi Állat- és Növénykertbe.

Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a ház 41 éves lakóját, aki az állatok eredetét hitelt érdemlően igazolni nem tudta, vallomásában elmondta, hogy tisztában volt azok veszélyes mivoltával és azzal, hogy tartásuk engedélyköteles, de ezzel nem foglalkozott.

A kábítószergyanús zöld növényi származékokról azt mondta, ezeket saját célra tartja, magról nevelgeti őket.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a dunaharaszti férfi ellen kábítószer birtoklása és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegés vétségének gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, továbbá vizsgálják, hogy az ügyben felmerül-e más bűncselekmény – áll a közleményben.

false

 

Fotó: police.hu

(MTI/Police.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.