Kábítószer-hálózatot számoltak fel Szegeden

  • narancs.hu
  • 2020. november 27.

Bűn

A rendőrök több kilogramm drogot foglaltak le.

Kábítószerterjesztő-hálózatot számoltak föl a rendőrök Szegeden, a férfiak elsősorban amfetamint árusítottak csaknem egy éven át – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szabó Szilvia elmondta, a megalapozott gyanú szerint a 40, 41 és 50 éves férfiak társaikkal együtt 2019 végétől egészen elfogásukig kiterjedt fogyasztói kört szolgátak ki a dél-alföldi városban, részükre elsősorban amfetamint tartalmazó kábítószereket értékesítettek. A kábítószert maguk vásárolták, majd adagolták, csomagolták, tárolták és továbbértékesítették fogyasztóiknak, legutoljára csütörtökön, amikor a nyomozók egyszerre tartottak kutatást több szegedi, egy békéscsabai és egy mezőberényi ingatlanban – közölte a százados.

A rendőrök több kilogramm kábítószert, marihuánát, amfetamint, a kábítószer adagolásához, méréséhez szükséges eszközöket találtak és foglaltak le. Emellett a vagyonvisszaszerzés érdekében a gyanúsítottaktól több személygépjárművet, karórát és készpénzt is lefoglaltak több millió forint értékben – tudatta a szóvivő. A három férfit ellen bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás őrizetbevételük mellett, a rendőrség kezdeményezte letartoztatásukat. (MTI)

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.