Elfogták a német női szurkolókat leköpő és megütő magyar férfiakat

  • narancs.hu
  • 2021. június 27.

Bűn

A két férfi a gyanú szerint a szerdai mérkőzés budapesti helyszínén ütött meg és köpött le két fiatal német nőt.

Elfogott a rendőrség két férfit, aki a gyanú szerint a szerdai Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzés budapesti helyszínén ütött meg és köpött le két fiatal német női szurkolót - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Azt írták: két német nő tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy a szerdai Európa-bajnoki mérkőzésen két férfi megütötte és leköpte őket.

A budapesti nyomozók négy napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket. A tájékoztatás szerint a 25 éves G. Martint és 55 éves apját, G. Csabát vasárnap délután fogták el. Ellenük garázdaság gyanúja miatt indult eljárás - közölte a rendőrség.

A történtekről a 24.hu a Bild német lap cikke alapján azt írta: a két fiatal német nő a szerdai portugál-francia Eb-meccsre úgy mentek ki, hogy kalapjukra és arcukra szivárványos zászlót festettek fel. A Puskás Arénában a két nőnek beszóltak, majd két magyar férfi megütötte és leköpte őket. A Bildnek azt is elmondták, hogy a magyar rendőrök alig akartak jegyzőkönyvet felvenni. Feljelentésüket a Bild műsorában is bemutatták.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Hogy látja el a feladatát egy államigazgatási vezető, ha indul a választáson? Jó kérdés, válasz nincs

Vagy rendkívül laza, vagy egyáltalán nem létezik arra jogszabály, hogyha hivatalban lévő kormányhivatali vezetők, főigazgatók, polgármesterek, alpolgármesterek indulnak az országgyűlési választáson, akkor hivataluk ellátása és az onnan kapott fizetés milyen korlátozással vagy ideglenes felfüggesztéssel járhat. A kormánypárt oldalán legalább tizennégy ilyen érintett van, míg a Tiszáén egy bizonyosan.

Vihar a buliban

  • - ts -

Márpedig, ha itt vannak, a pokol felügyelet nélkül maradt, de azért a páciensek felvétele aligha szünetel…

Az oroszlánszelídítő

Miután Danny Boyle tavaly, 22 év elteltével felvette vérfagyasztó horrorfolyamának szálát, gyorsan át is passzolta a stafétabotot Nia DaCostának (Candyman; Hedda), aki a 28 nappal később (2003) szellemében szövi tovább a történetet.

Tíz kicsi német

  • - turcsányi -

Ronda szép. Sőt, nagyon szép város Andalúziában, egyenesen egy nevezetesség, turista­célpont (jó hatvan kilométerrel Marbella fö­lött, északnyugatra, tizenegy óránál).

Megjavítod?

A cím a japán kincugi hagyományára utal. E technika a repedések eltüntetése helyett az eltört tárgy „sebeinek” felvállalására törekszik. 

Már megint hétfő van

  • Pálos György

A regény magyar kiadásának borítójáról Botticelli Vénuszának újraértelmezett portréja tekint ránk, az elmosódó lágy női arcmás igen éles tekintettel párosul: poézist és tisztánlátást sugall.